Musorujsag
Élő Eredmények
×

Háfra Noémi: Nekem is hiányzott a 2018-as Eb-n látott Háfra Noémi

Háfra Noémi: Nekem is hiányzott a 2018-as Eb-n látott Háfra Noémi

MTI
Háfra Noémi szerint a spanyolországi világbajnokságon szereplő magyar női kézilabda-válogatottnak védekezésben muszáj hatékonyabbnak lennie annál, ahogyan csütörtökön Szlovákia ellen játszott.

„Nem kezdhetünk úgy, mint tegnap, ennél jobb összpontosítással kell kezdeni, és erősebbnek kell lennie a védekezésünknek. A támadásunkkal egyáltalán nem volt probléma” – nyilatkozta az átlövő, aki a csoportkör első fordulójában 35-29-re megnyert meccsen nyolc lövésből hét gólt szerzett.

Hangsúlyozta, védekezésben azért is kell javulniuk, hogy a kapusaiknak könnyebb dolguk legyen.

„Akárhogyan is próbáltak segíteni, nem igazán tudtak, mert olyan lövéseket kaptak, amelyek után ők is csodálkoztak azon, hol ment el a labda” – mondta Háfra.

A Győr 68-szoros válogatott játékosa szerint szombat este Csehország ellen jobban kell koncentrálniuk, de felszabadultan kell játszaniuk és élvezniük kell a meccset.

„A saját helyzetünket nehezítettük meg. Ha szombaton ugyanígy játszunk, ismét megnehezíthetjük, és az eleje egy kicsit izgulós lehet. Ha odafigyelünk azokra a dolgokra, amelyek tegnap nem voltak jók, akkor könnyebb mérkőzés lehet” – magyarázta Háfra.

„Földiekkel játszó égi tünemény, így játszott Háfra Noni ezen az Eb-n” – Török Olivér, az M4 Sport riportere ezzel a Csokonai-átirattal gratulált az átlövő remek teljesítményéhez a három évvel ezelőtti, franciaországi Európa-bajnokság után. Háfra a válogatottban akkor, 2018-ban játszott legutóbb olyan bátran, eredményesen és mosolygósan, ahogyan csütörtökön Szlovákia ellen.

„Nekem is hiányzott az a Háfra Noémi. Rögös út áll mögöttem, de ilyen az élet, egyszer fent, egyszer lent, ebből kell megtanulni építkezni” – mondta.

A magyar válogatott szombaton 20.30-tól Csehországgal játszik, hétfőn pedig Németország ellen zárja a csoportkört. Az M4 Sport és az m4sport.hu mindkét mérkőzést élőben közvetíti.

Borítókép: Llíria, 2021. december 2. Háfra Noémi (k), valamint a szlovák Marianna Rebicová (b) és Nikoleta Trunková a spanyolországi női kézilabda-világbajnokság E csoportjának első fordulójában, a Magyarország - Szlovákia mérkőzésen a llíriai sportcsarnokban 2021. december 2-án. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak