Musorujsag
Élő Eredmények

Golovin sikertelennek értékelte a női kéziválogatott vb-szereplését

Golovin sikertelennek értékelte a női kéziválogatott vb-szereplését

M4 Sport
A Koreai köztársaság elleni győzelemmel véget ért a magyar női kézilabda-válogatott számára a világbajnokság, amely a szövetségi kapitány Golovin Vlagyimir szerint sikertelen volt, mivel nem valósult meg a célkitűzés.

„Nehezen indult a meccs, de számítottunk erre. Nagyon tetszett Háfra Noémi játéka, a betörései, az első félidőben igazándiból ő tartott meccsben minket. Tudtuk, hogy el fognak fáradni, amikor már nagyobb lesz a különbség, és bár mi is elfáradtunk, de az öltözőben megbeszéltük, hogy önbizalom és érzelmek nélkül nem lehet játszani” – mondta a találkozó után Golovin.

Összességében azonban sikertelennek tartja a szereplés, hiszen a negyeddöntőbe kerülést tűzte ki célul a szövetség. Ettől függetlenül tanulási folyamatként tekint a tornára, amelyben a játékosokkal együtt komoly tapasztalatokra tett szert.

„Kár foglalkozni a hiányzókkal. A sport az olyan, aki itt van, azzal kell főzni. Velük kell elérni a célokat” – szögezte le.

„Ennél többet nem is kívánhatok, hogy egy győzelemmel ünnepeljünk” – mondta az M4 Sportnak a születésnapos Planéta Szimonetta, aki szerint nincsenek hozzászokva a kellemetlen ázsiai stílushoz, de a lényeg, hogy győzelemmel tudták zárni a világbajnokságot. A magyar csapat vb-szereplésével kapcsolatban maradt benne hiányérzet, hiszen a célkitűzést nem tudták teljesíteni, de úgy érzi, miután kiderült, hogy sikerülhet a továbbjutás, sikerült elérni a lehető legjobb eredményt. „Dolgoznunk kell tovább, mert látszik, hogy többre lehet képes ez a csapat. Ez egy jó kezdet volt, lehetett volna jobb is, de innen csak felfelé van” – tette hozzá.

A 38 lövésből 12-t hárító Bíró Blanka szintén örül az utolsó két győzelemnek. Elárulta, csapatkapitányként leginkább az önbizalmat kellett növelni a többieknél, sokat kellett bátorítani a többieket. „A dán meccs után leginkább magunkkal kellett megharcolnunk ahhoz, hogy ezt a két mérkőzést győztesen tudjuk abszolválni. Tanulni kell a hibákból, hogy ilyen kulcsmeccseken, mint a német és a dán, sokkal jobban tudjuk játszani és erősebbek legyünk, főleg mentálisan.”

A Ferencváros kapusa hozzáfűzte, meghatározó játékosok estek ki a torna előtt a keretből, de látható, hogy hosszú távon kik alkothatják a válogatottat. A világbajnokságot 32 százalékos védési hatékonysággal záró Bíró leszögezte, még nagyon sok munka vár a csapatra, és otthon is rengeteget kell tenni azért, hogy a válogatottban minél meghatározóbb játékos legyen valaki, és minél jobb teljesítményt tudjon nyújtani.

A hatgólos Márton Gréta szintén megemlítette, hogy az elején meg kellett küzdeni a koreai védekezéssel, de sikerült megoldani a feladatot. „Az utolsó mérkőzésünkön szerettünk volna mindent kiadni magunkból, megmutatni, hogy van bennünk »kraft« és tudunk harcolni a végsőkig. Sajnálom, hogy így kell búcsúznunk, de úgy érzem, az utolsó mérkőzésen mindent megtettünk.”

A Ferencváros balszélsője hozzátette, hogy Tomori Zsuzsanna, Schatzl Nadine, majd Klujber Katrin kiválásával érezhető volt a rutin hiánya, és bár Bíró Blanka nagy segítséget tudott adni csapatkapitányként, a válogatottnak szüksége lett volna egy olyan emberre, aki védekezésben és támadásban is vezér tud lenni. „Bízom benne, hogy egyre többen fel tudjuk majd venni ezt a szerepet.”

Márton Gréta úgy véli, a nagyon fiatal magyar válogatottnak van még ideje, de szeretnének minél előbb odaérni a világ első nyolc csapata közé. „Örülök a négy győztes mérkőzésnek, de fájó volt a két vereség, azokból tanulni fogunk és a későbbiekben szeretnénk mindkét válogatottat megverni.”

„Ez volt az utolsó meccsünk, úgy jöttünk ki a pályára, mintha vb-döntőt játszanánk” – fogalmazott az M4 Sportnak Háfra Noémi, aki szerint okozott néhány meglepetést a koreai csapat, de sikerült megoldani a feladatot. „Még nagyon az elején vagyunk a közös munkának az új stábbal, szerintem jól fog elsülni, de kell még egy kis idő, hogy fel tudjuk ezt építeni és azon a fokozaton tudjunk játszani, hogy benne legyünk a top nyolcban. Dolgozunk ezen, megfogjuk egymás kezét és megyünk előre.”

Háfra az MTI-nek úgy vélekedett, nem a téttől függ, hogyan játszik a válogatott, amely nagyon jól fogja bírni a terhet a jövőben, mert játékosai fiatalok, tele önbizalommal. „Még nem tartunk ott, ahol más csapatok, amelyek régóta együtt készülnek. Mi most kezdtük a munkát, és még nagyon sokat kell dolgoznunk. Nagyon hosszú távra tudunk tervezni, csak tapasztalatot kell szereznünk, hozzá kell szoknunk a terheléshez, és ahhoz, hogy kétnaponta meccs van, de jól haladunk” – nyilatkozta.

A tornát 37 lövésből 24 góllal záró kézilabdázó hullámzónak értékelte a saját teljesítményét, „részben azért, mert kevesen voltunk, és a terhelés is teljesen más volt”.

Az ötgólos Vámos Petra azt mondta, az elején hozzá kellett szokniuk a koreaiak stílusához, de a második félidőben már mindenki felszabadultan játszott és tudta élvezni, hogy a csapat győzelemmel zárja a világbajnokságot. „Felemás érzések vannak bennem a két elveszített mérkőzés miatt, de rutinszerzés szempontjából hasznos volt a nagyon fiatal csapatunknak, és annak is örülök, hogy két magabiztos győzelemmel tudtunk zárni.”

Lukács Viktória az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, nagyon nehéz volt annak tudatában játszani, hogy ez lesz az utolsó mérkőzésük a világbajnokságon, de éppen ezért akartak győzni, és ezért harcoltak az utolsó pillanatig. „Örülök, hogy egy szép mérkőzéssel sikerült lezárnunk a szereplésünket. A helyezésünket nem mondanám jónak, de örülök, hogy voltak győztes meccseink, illetve voltak olyanok is, amelyekből tanulnunk kell. A németek elleni találkozó nagyon bosszantó, említhetjük a játékvezetőket, de a 19 eladott labda a mi hibánk volt” – magyarázta a győri jobbszélső, aki harminc lövésből 19 gólt szerzett a hat meccs során. Hozzátette, a lelkükkel egy kicsit többet küzdöttek, mint taktikailag, de úgy véli, ez is fejleszthető, és reményei szerint a jövőben összeér a csapat.

A magyarok Szlovákiát múlt csütörtökön 35-29-re, Csehországot szombaton 32-29-re legyőzték, Németországtól hétfőn 25-24-re kikaptak Llíriában, így az E csoport második helyén végeztek, és két pontot vittek magukkal. A középdöntőben szerdán Dániától 30-19-re kikaptak, és pénteken már Kongó 30-22-es legyőzése előtt kiderült, hogy nem juthatnak tovább a negyeddöntőbe.

Borítókép: Granollers, 2021. december 12. Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a spanyolországi női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének harmadik, utolsó fordulójában játszott Magyarország - Koreai Köztársaság mérkőzésen 2021. december 12-én. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak