Musorujsag
Élő Eredmények

Nem feltett kézzel érkeznek! A holland válogatott meglepetést okozna Budapesten – ellenfélbemutató

Nem feltett kézzel érkeznek! A holland válogatott meglepetést okozna Budapesten – ellenfélbemutató

m4sport.hu | Szerző: Határ Dávid
A részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott csoportellenfeleit bemutató sorozatunk első részében a holland nemzeti csapatot vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről.
A holland férfi kézilabda-válogatott meglepetést okozna a 2022-es Európa-bajnokságon (Fotó: Nederlands Handbalteam Heren/Facebook)

A holland férfi kézilabdázás nem tekint vissza fényes múltra, hiszen a nemzeti csapat a története során eddig mindössze két nagy világversenyen, az 1961-es világbajnokságon és a 2020-as Európa-bajnokságon szerepelt. A közelmúltban látottak alapján azonban elmondható, hogy a csoportunkba a negyedik kalapból érkező hollandok fejlődése töretlen, már egyértelműen az európai középmezőnyhöz tartoznak, így egyáltalán nem szabad őket lebecsülni…

Ezt jelzi az is, hogy a 2020-as osztrák, norvég, svéd közös rendezésű kontinenstornán nem vallott szégyent a holland válogatott, amely a németektől és a későbbi győztes spanyoloktól ugyan kikapott, Lettországot legyőzte, így végül a 17. helyen zárta a legutóbbi Eb-t.

Erre még sokan legyinthetnének, mondhatnák, hogy ez csak a létszámnövelésnek volt köszönhető (2020-ban rendeztek először 16 helyett 24 csapattal Európa-bajnokságot), ám az utóbbi két évben –különösen a 2022-es kontinenstorna selejtezőjében – a hollandok bizonyították, hogy tényleg számolni kell velük.

A 2021-es egyiptomi világbajnokságról elsősorban a koronavírus-járvány miatt maradtak le, mivel az összes pótselejtezőt törölték, így hiába lett volna jó esélyük a kvalifikációra, nem mérhették össze az erejüket Ausztriával. Az együttest 2017 óta irányító 49 éves izlandi edző, Erlingur Richardsson vezetésével a 2022-es Eb selejtezőjében remekeltek: Törökország mellett Lengyelországot (!) is oda-vissza legyőzték, idegenben pedig döntetlent játszottak Szlovéniával, így végül a második helyet szerezték meg a kvartettben.

A sikeres kvalifikáció után az Eb-re való felkészülés során sok sikerélménye nem volt a hollandoknak, a japánoktól (30–33), a lengyelektől (27–33) és a svédektől (19–19-es félidő után 30–34) is kikaptak, egyedül Tunézia ellen tudtak nyerni (33–28).

A holland válogatott 16 fős keretének egynegyede, azaz négy játékos (Florent Bourget, Tom Jansen, Dennis Schellekens, Rutger ten Velde) az első nagy nemzetközi tornájára készül, ráadásul a többiek jelentős része is 30 év alatti, ennek ellenére azért klasszisokat is találunk a listán – azt például nem sok válogatott mondhatja el magáról, hogy a két európai topbajnokság, a német és a francia liga listavezetőjénél is játszik egy-egy játékosa.

Márpedig a hollandoknál ez a helyzet: a 26 éves irányító, Luc Steins a francia címvédő Paris Saint-Germain, a 24 éves jobbátlövő, Kay Smits pedig a német éllovas Magdeburg játékosa – utóbbi egyébként a hat selejtezőmeccsén összesen 49 gólt szerzett, így rá biztosan nagyon oda kell majd figyelnie a mieinknek is. Továbbá több játékosuk érdekelt az Európa-ligában is (Ephrahim Jerry a Kadetten Schaffhausenben, Bobby Schagen a Lemgóban szerepel), összességében azonban elmondható, hogy ahogy az a selejtezősorozatban is látható volt, nem feltétlenül a nagy neveknek köszönhetik a jó szereplésüket, hanem inkább annak, hogy az elmúlt években Erlingur Richardsson egy rendkívül jól szervezett, összetartó csapatot épített fel.

Luc Steins lehet a holland kézilabda-válogatott vezére (Fotó: Nederlands Handbalteam Heren/Facebook)

A hollandok számára némileg nyugtalanító lehet, hogy január elején Alec Smit, Ephrahim Jerry és Florent Bourget egyaránt pozitív koronavírustesztet produkált, így velük (egyelőre) mégsem számolhat az izlandi kapitány.

Egy biztos, a továbbjutásra hajtó magyar válogatottnak nyernie kell a B-csoport nyitómérkőzésén, ám a hollandok meglepetésre készülnek, így nem feltartott kézzel érkeznek majd Budapestre…

A január 13. és 30. között esedékes 15. férfi kézilabda Európa-bajnokságot Magyarország és Szlovákia közösen rendezi meg öt helyszínen: Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Kassán és Pozsonyban. Az M4 Sport, az M4 Sport+ és az m4sport.hu a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság összes mérkőzését élőben közvetíti. A legfontosabb tudnivalók és a menetrend itt!

A B-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Január 13., csütörtök
20.30: MAGYARORSZÁG–Hollandia
Január 14., péntek
20.30: Portugália–Izland
2. FORDULÓ
Január 16., vasárnap
18.00: Portugália–MAGYARORSZÁG
20.30: Izland–Hollandia
3. FORDULÓ
Január 18., kedd
18.00: Izland–MAGYARORSZÁG
20.30: Hollandia–Portugália
A mérkőzéseket Budapesten, az MVM Dome-ban rendezik meg.

A 2022-ES FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSA
A-csoport (Debrecen): Dánia, Észak-Macedónia, Montenegró, Szlovénia
B-csoport (Budapest): MAGYARORSZÁG, Hollandia, Izland, Portugália
C-csoport (Szeged): Horvátország, Franciaország, Szerbia, Ukrajna
D-csoport (Pozsony): Ausztria, Fehéroroszország, Németország, Lengyelország
E-csoport (Pozsony): Bosznia-Hercegovina, Csehország, Spanyolország, Svédország
F-csoport (Kassa): Litvánia, Norvégia, Oroszország, Szlovákia

Borítókép: A holland férfi kézilabda-válogatott a lengyelek elleni Eb-selejtezős győzelem után (Fotó: Nederlands Handbalteam Heren/Facebook)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Keretelemzés: nagy hiányzó nélkül, erős magyar válogatott vág neki az Európa-bajnokságnak
A fiatalításon átesett magyar kézilabda-válogatott jó hangulatban, felkészülten várja a csütörtökön rajtoló Európa-bajnokságot. A végleges keret kialakításában sok kérdés aligha merülhetett fel, az elmúlt években körvonalazódott, kire milyen szerepkörben számít a szövetségi kapitány – ennek megfelelően alig találkozunk megkérdőjelezhető kerettaggal a névsort vizsgálva.
Kézilabda
Gulyás István: Mindent megteszünk, hogy a legjobb nyolcba kerüljünk
Mindenki egészséges a csütörtökön kezdődő, magyar–szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnál, a kisebb sérülést összeszedő Bánhidi Bence mellett Chema Rodríguez másodedző is visszatért – árulta el az M4 Sport Kézilabda magazinjában Gulyás István szövetségi kapitány. A szakvezető hozzátette, hogy a programjuk feszes, a Bahrein elleni felkészülési meccs kapcsán pedig kiemelte: jó jel, hogy a válogatott tudott váltani. Ami a szövetség elvárását illeti, igyekeznek teljesíteni és bekerülni a legjobb nyolc közé.
Kézilabda
Chema Rodríguez: Ez az a pillanat, ez az a verseny, amire annyira vártunk
Nagy László csapatvezető elmondta, nagyon szeretné, ha a magyar férfi kézilabda-válogatott részt vehetne a döntő hétvégén a csütörtökön kezdődő magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságon, míg Chema Rodríguez edző szerint erre a tornára vártak és készültek évek óta.
Kézilabda
Bánhidi Bence: Ki lehet mondani, én vagyok a csapat egyik vezére
A csütörtökön rajtoló magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságra hangolódva adott interjút a válogatott és a Pick Szeged játékosa, Bánhidi Bence. A közelgő Eb mellett szóba kerül a beállós mögött hagyott, rendkívül fontos 2021-es év, és az is kiderül, a labdarúgás helyett miért a kézit választotta Bánhidi, akinek a felesége is megszólal az M4 Sport videójában.
Kézilabda
KVÍZ: Mennyit tud a férfi kézilabda-Európa-bajnokságokról?
Január 13-án kezdődik a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda-Európa-bajnokság, a 15. kontinenstorna apropóján egy kvíz formájában 15 érdekességet gyűjtöttünk össze a magyar válogatottról, a mostani Eb-ről és a korábbiak történetéről.
Kézilabda