Musorujsag
Élő Eredmények
×

A visszatérő Pálmarssonnal és a Bundesliga-gólkirállyal jönnek az izlandiak – ellenfélbemutató

m4sport.hu | Határ Dávid
A részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott csoportellenfeleit bemutató sorozatunk harmadik részében az izlandi nemzeti csapatot vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről.
Aron Pálmarsson (4) vezetésével ünnepelnek az izlandiak a portugálok elleni győzelem után (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Nem túlzunk, ha azt állítjuk, szebb napokat is látott már az izlandi férfi kézilabda-válogatott. A szigetországiak 2008-ban olimpiai ezüstérmet, 2010-ben pedig Európa-bajnoki bronzérmet nyertek, az elmúlt években azonban megközelíteni sem tudták ezeket a sikereket, sőt, a 2021-es egyiptomi világbajnokságon történetük leggyengébb szereplését bemutatva a 20. helyen zártak.

Ennek tudatában nem meglepetés, hogy a tokiói olimpián sem voltak ott, az Eb-szereplést azonban viszonylag simán kiharcolták – igaz, a selejtezőben meglehetősen kétarcú volt az izlandi válogatott. A portugálok elleni kilencgólos hazai győzelemre joggal lehetnek büszkék, míg a litvánok elleni kétgólos idegenbeli vereséget minden bizonnyal legszívesebben elfelejtenék.

A 2022-es Európa-bajnokságon izlandi szempontból sok múlhat a kapusokon, ám kérdés, hogy a fiatalos lendület vagy a rutin jelent majd többet. Gudmundur Gudmundsson minden bizonnyal a 21 éves, a dán GOG-ban remek formát mutató Viktor Gísli Hallgrímsson és a 36 éves, több mint 200 válogatott mérkőzést maga mögött tudó Björgvin Páll Gústavsson közül választ majd első számú kapust.

Gudmundsson sérülés miatt nem számolhat az izlandi kézilabdázás egyik nagy tehetségével, a Kielce irányítójával, Haukur Thrastarsonnal: 20 esztendős kézilabdázónak nem sokkal azután szakadt el a keresztszalagja, hogy 2020-ban csatlakozott a lengyel együtteshez. Ugyan reménykedtek benne, hogy a 2021-es világbajnokság után Thrastarson ezúttal bevethető lesz, a fiatal irányító még nem épült fel teljesen, így az Eb-t is kihagyja.

Gudmundur Gudmundsson, az izlandi válogatott szövetségi kapitánya (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Ott van viszont a keretben az egyiptomi vb-t kihagyó Aron Pálmarsson. A korábban a THW Kielben, a Telekom Veszprémben és a Barcában is megforduló jelenleg a Aalborgot erősítő 31 éves balátlövőnek több kisebb sérülése is volt, a téli szünet előtt azonban visszatért a pályára. Persze kérdés, hogy milyen állapotban van Pálmarsson, mennyit tud hozzátenni majd a pályán, ám már csak a puszta jelenléte jó hatással lehet a társaira.

Többek között a Bundesligában légióskodó játékosokra, akik közül többen is elképesztően érzik a kaput. Itt elsősorban Ómar Ingi Magnússonra gondolunk: a Magdeburg jobbátlövője az előző idényben 274 találattal a német bajnokság góllövőlistájának élén zárt, ráadásul a csapatával megnyerte az Európa-ligát (94-szer volt eredményes, így mindössze két találattal maradt el a góllövőlista élén záró Emil Jakobsentől). Ráadásul a mindössze 24 éves Magnússonon kívül is találunk még igazi gólgyárosokat az izlandi keretben. Elég csak megemlíteni Bjarki Már Elíssont, aki 254 góllal a 3. és Viggó Kristjánssont, aki 230 találattal a 6. helyen zárta a Bundesliga előző szezonjának góllövőlistáját.

Az izlandi válogatott Litvánia elleni dupla felkészülési mérkőzése a koronavírus miatt elmaradt, így az együttes csak az edzéseken gyakorolhatott, ennek ellenére a kontinenstornán tökéletes rajtot vettek: Gudmundsson csapata előbb a portugálokat, majd a hollandokat is legyőzte, a középdöntős szereplése azonban még közel sem biztos a mieink elleni mérkőzés előtt. Egy kis számolgatás és a lehetséges forgatókönyvek itt.

Összességében elmondható, hogy a dicső múlt után a jelen valamennyivel komorabb az izlandi kézilabdában, ám a fiatal tehetségek sorát elnézve a jövő újra fényes lehet. Kérdés, hogy ez az Európa-bajnokságon mire lesz elég, ám minden bizonnyal kettőzött motivációval lépnek majd pályára az új budapesti multifunkciós csarnokban, hogy bizonyítsák a szurkolóiknak, az utóbbi években mutatott sikertelenség csak átmeneti állapot volt…

A január 13. és 30. között esedékes 15. férfi kézilabda Európa-bajnokságot Magyarország és Szlovákia közösen rendezi meg öt helyszínen: Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Kassán és Pozsonyban. Az M4 Sport, az M4 Sport+ és az m4sport.hu a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság összes mérkőzését élőben közvetíti. A legfontosabb tudnivalók és a menetrend itt!

A B-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Január 13., csütörtök
MAGYARORSZÁG–Hollandia 28–31 (10–13)
Január 14., péntek
Portugália–Izland 24–28 (10–14)
2. FORDULÓ
Január 16., vasárnap
Portugália–MAGYARORSZÁG 30–31 (15–14)
Izland–Hollandia 29-28 (15-13)
3. FORDULÓ
Január 18., kedd
18.00: Izland–MAGYARORSZÁG
20.30: Hollandia–Portugália
A mérkőzéseket Budapesten, az MVM Dome-ban rendezik meg.

A 2022-ES FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSA
A-csoport (Debrecen): Dánia, Észak-Macedónia, Montenegró, Szlovénia
B-csoport (Budapest): MAGYARORSZÁG, Hollandia, Izland, Portugália
C-csoport (Szeged): Horvátország, Franciaország, Szerbia, Ukrajna
D-csoport (Pozsony): Ausztria, Fehéroroszország, Németország, Lengyelország
E-csoport (Pozsony): Bosznia-Hercegovina, Csehország, Spanyolország, Svédország
F-csoport (Kassa): Litvánia, Norvégia, Oroszország, Szlovákia

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Zaklatott felkészülés után a „legszebb arcát” mutatná meg a portugál válogatott – ellenfélbemutató
A részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott csoportellenfeleit bemutató sorozatunk második részében a portugál nemzeti csapatot vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről. A mieink vasárnap 18 órától mérik össze az erejüket a portugálokkal az MVM Dome-ban a középdöntőbe való továbbjutás szempontjából mindkét csapat számára sorsdöntő mérkőzésen.
Kézilabda