Musorujsag
Élő Eredmények

Máthé Dominik: Nagyon szégyellem magam a kihagyott hetesért

Máthé Dominik: Nagyon szégyellem magam a kihagyott hetesért

m4sport.hu
Kritikus szituációkban rossz döntések, sok hiba, gyenge védekezés és elmaradt kapusteljesítmény. A játékosok szerint ezek a fő okok, hogy nem sikerült a továbbjutás, de a kapitány szerint nincs miért elmarasztalni a csapat tagjait.

Izland 31-30-ra nyert a magyar együttes ellen a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, így biztossá vált, hogy a magyar csapat nem juthat tovább. A találkozó után érthetően csalódottan nyilatkoztak az együttes tagjai és a szövetségi kapitány

Ez a végjáték brutális volt, annyira akartunk, de nagyon keményen védekeztek és egy nagyon jó Izlandot kaptunk ki. Nem akarom a bírókat szidni, de úgy érzem, pár rossz döntés miatt alakult így a vége. Nem így akartuk, nem így terveztük. Szeretném megköszönni azoknak, akik itt voltak ezen a három meccsen. Nagyon fáj, szerettünk volna továbbmenni, főleg, hogy ma jobban játszottunk, mint az első két meccsen” – mondta Bodó Richárd, a szegediek átlövője.

Az biztos, 31 gólt nem lehet kapni, a védekezésünkkel probléma volt, és a kapusteljesítmény se volt az igazi. Volt pár fegyelmezetlenség támadásban, nagyon küzdöttünk, de az utolsó percekben sok hibát vétettünk, és a játékvezetők sem úgy fújtak, hogy érezzük a hazai pályát. Az elmúlt években nyomás nélkül játszottunk, most rajtunk volt a nyomás. Vannak köztünk 22-23 éves fiatalok, akik még nem játszottak ilyen nyomás alatt. Számomra nem volt új, de az élet az ilyen. Minden egyes emberen van nyomás a munkahelyén, hogy elérjen valamit. Ezt le kell tudni vetkőzni, de nehéz lesz innen felállni” – értékelt Bánhidi Bence, a magyar együttes legeredményesebb játékosa.

Mind a három meccsünk ilyen volt, nagyon küzdelmes, de most nagyon rossz időkben hibáztunk, és az első félidőben nagyon sok gólt kaptunk. Küzdöttek a srácok, többen is sérüléssel bajlódtak, ez most sajnos így sikerült” – értékelt Gulyás István szövetségi kapitány.

A kapitány ma már azt érezte, élvezték a játékot a játékosok. Tudták, az izlandi egy nagyon jó csapat jó játékosokkal, véleménye szerint nem volt nagyobb a nyomás, mint a portugálok ellen, de nagyon sok volt a hiba.

Mindenki megérdemli a kalapemelést, tudtuk, hogy ez egy ilyen csoport lesz. Nem gondolnám, hogy el kellene marasztanunk a játékosokat” – mondta a szakember.

Nehéz megszólalni, nehéz megélni ezt az egészet, ez most így alakult. Élet-halál küzdelem volt minden meccs, a portugálok ellen és most is. A szívünket lelkünket beletettük, nem sikerült. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatott minket” – mondta roppant csalódottan Mikler Roland, a magyar együttes csapatkapitánya.

Nagyon szégyellem magam, hogy kihagytam azt a hetest, ami talán sorsdöntő lett volna. Köszönjük a biztatást mindenkinek. Magunkra akartunk koncentrálni, nem a bírókra, meg akartuk nyerni, de nem sikerült. Nagyon szomorú vagyok, hogy hazai pályán nem sikerült kiharcolni a továbbjutást. Csak élvezni akartuk ezt a meccset, és megnyerni két góllal” – értékelt a portugálok elleni meccs hőse, Máthé Dominik.

Végig fej-fej mellett haladtunk, de a kritikus szituációkban nem volt sok jó döntésünk. Ennyi hibával nem lehet meccset nyerni, nagyon sajnáljuk. Pontatlanok voltunk, a koncentráció is hiányzott a védekezésben, nehéz most bármit is mondani” – mondta az öt gólig jutó Szita Zoltán.

Borítókép: Budapest, 2022. január 18. A magyar válogatott játékosai, miután 31-30-ra kikaptak Izlandtól a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság B csoportjában játszott mérkőzésen a budapesti MVM Dome-ban 2022. január 18-án. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak