Musorujsag
Élő Eredmények
×

Bánhidi Bence nem utazik Flensburgba a Szegeddel; Nagy László szerint Chemának más jelöltje van másodedzőnek

Bánhidi Bence nem utazik Flensburgba a Szegeddel; Nagy László szerint Chemának más jelöltje van másodedzőnek

m4sport.hu
A szegedi beálló és a veszprémi sportigazgató a férfi kézilabda Magyar Kupa sorsolása kapcsán járt az M4 Kézilabda magazinban, de nemcsak a Szeged-Veszprém elődöntőbeli párosítása kapcsán kérdeztük őket, hanem szóba jött többek között Bánhidi kálváriája a sérülésekkel, a Veszprém meglepő döntetlenje a Balatonfüred ellen, a két csapat Bajnokok Ligája-ellenfele, a veszprémiekkel összeboronált francia világsztárok kérdése és a magyar férfi kézilabda-válogatott szakmai stábjának összetétele is.

„Azt beszéltük, hogy mindegy, hogy kivel játszunk, mert valószínűleg úgyis találkoznánk egymással, hogy szombaton vagy vasárnap, mindegy” – fogalmazott a sorsolás után Bánhidi, míg Nagy László azt emelte ki, a korábbi években a bajnoki lebonyolítás miatt áprilisban és májusban a „könyökükön jöttek ki” a Szeged–Veszprém rangadók, és most sem lesz másképp, hiszen április 30-án a pontvadászatban csap össze a két alakulat.

Bánhidi legutóbb március 5-én játszott a Szegedben, de már hónapok óta tart a kálváriája. November végén derékproblémái voltak, ami rányomta bélyegét az Eb-felkészülésére, majd a kontinenstorna első meccsén kifordult a bokája, ami nyilvánvalóan kihatással volt az Európa-bajnoki teljesítményére, most pedig visszatértek a derékfájdalmak.

„Ahogy elkezdtem játszani, lehet, hogy rosszul terheltem, és megint előjött a derékproblémám. Most ez egy nehezebb időszak nekem, de dolgozok kőkeményen, és próbálok minél előbb visszatérni a pályára” – mondta a klasszis beálló, aki arra nem tudott válaszolni, mikor lesz újra 100%-os, azt azonban elárulta, hogy biztosan nem utazik el csapatával a Flensburg elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre.

„Nagyon nehéz lesz innen, távolból. A szívem és a lelkem ott lesz a csapattal, szurkolok nekik. Nem lesz egyszerű Flensburgban, de úgy kell odamenni, hogy megnyerjük a meccset, és akkor hazai pályán is könnyebb dolgunk lesz” – tette hozzá.

Nagy Lászlót a hétvégi, Balatonfüred elleni döntetlenről (31-31) is kérdeztük, amiről elmondta, rendszeresen megszenvednek a Balaton-partiak ellen, ráadásul nem volt megfelelő a kapusteljesítmény és sok játékpercet kaptak a fiatalok is.

„Intő jel, egyértelmű. Az edzők és a játékosok felé is, pláne itt, a BL-nyolcaddöntő előtt. Egy olyan Vardarhoz utazunk, ahol a hangulat elképesztő lesz, a játékvezetőktől sem számítunk sok jóra, az ellenfél jó játékosokból tevődik össze, ráadásul egy David Davis vezeti a Szkopjét. Szóval tényleg intő jel volt a füredi pontvesztés” – mondta Nagy.

A Pick Szeged éppenséggel tudna tippeket adni, hiszen oda-vissza legyőzte a Vardart a BL-csoportküzdelmek során, de Bánhidi amondó, mikor ők játszottak az északmacedónokkal, az még egy másik csapat volt, a változás pedig a korábbi Veszprém-trénernek köszönhető.

„Szanaszét volt akkor a csapatuk. Amióta Davis odament, sokkal jobban játszanak, van egy rendszerük, sokkal komplexebb a játékuk, és nagyon jó játékosaik vannak. Sokkal veszélyesebbek most, mint akkor” – fűzte hozzá, amivel Nagy László is egyetértett.

A spanyol sajtóban kelt szárnyra a hír, hogy a Telekom Veszprém igyekszik megszerezni a francia válogatott két alapemberét, a tokiói olimpia legértékesebb beállójának választott Ludovic Fabregast, valamint az ötkarikás játékok legjobb balszélsőjét, Hugo Descat-t, és Nagy sem cáfolta az értesülést.

„Hazugság lenne azt állítani, hogy nem igyekszünk a csapatot erősebbé tenni. Egyelőre többet nem mondhatok, mindennek eljön a maga ideje” – fogalmazott sejtelmesen a veszprémi sportigazgató.

Nagy – az azóta szövetségi kapitánynak kinevezett Chema Rodríguezzel egyetemben – tagja volt Gulyás István szakmai stábjának a válogatottnál, az Eb-kudarc után azonban nagyot fordult vele a világ, hiszen nemcsak az edzői gárdának járt le a megbízatása, de az összeférhetetlenség miatt a szövetségnél betöltött szakmai alelnöki tisztségéből is felfüggesztették.

Szavai szerint belső vizsgálat zajlik az MKSZ-nél, és nem készült még el a jelentés, tehát nem tudott hírekkel szolgálni ezügyben. Arra viszont elég egyértelműnek tűnő választ adott, hogy tervben van-e, hogy Chema segítőjeként folytatja a munkát a nemzeti csapatnál, elvégre jó barátok és a spanyol nyelvvel sem lenne probléma közöttük.

„Azt gondolom, hogy a férfi felnőtt válogatott jó kezekbe került, illetve maradt. Valóban, a másodedző személye még kérdéses, erről folynak a tárgyalások, reméljük, hamarosan többet lehet majd tudni a szakmai stáb összetételéről. A kommunikáció tényleg menne, de nem jutottunk el idáig. Hála istennek, van másik jelölt” – zárta sorait.

Borítókép: Magyar Kézilabda Szövetség

További tartalmak

Kapcsolódó hírek