Múlt héten kapott szárnyra a pletyka, miszerint Rasmus Lauge távozik a Telekom Veszprémtől és visszatér Dániába. Hétfőn megtörtént a hivatalos bejelentés is, a Bjerringbro-Silkeborg honlapján közölték, a világ- és Európa-bajnok irányító ötéves szerződést kötött a klubbal.
Lauge a Flensburgtól érkezett Veszprémbe 2019-ben, majd tavaly 2024-ig hosszabbított a bakonyiakkal – a 30 éves játékos azonban már jövő nyártól silkeborgi színekben fog játszani, 2023-tól 2028-ig szóló szerződést írt alá.
„Nem kellett sokat győzködni, nyilvánvaló, hogy a klubnak, de különösen a Bjerringbro FH-nak óriási helye van a szívemben. Szeretnék trófeákat nyerni és segíteni, hogy a klub újra régi fényében tündökölhessen. Nem azért jövök, hogy a pálya szélén üldögéljek! Azt szeretnénk, hogy a BSH legyen az Aalborg első számú kihívója, remélhetőleg olyan csapatot hozunk létre, amely képes lesz letaszítani őket a trónról” – fogalmazott Lauge a klub honlapjánka.
A sztárirányító feleségével és két gyermekével együtt Lemmingbe költözik, ami a klub honlapja szerint körülbelül 10 perc autóútra található a silkeborgi JYSK arénától.
„Bjerringbro az a hely, ahol felnőttem, ezért mindig különleges lesz számomra. Itt jártam iskolába, gimnáziumba. A családom nagyon boldog, hogy hazaköltözünk Dániába” – tette hozzá.
Rasmus Lauge hosszútávú, ötéves szerződést kötött, és a klubnál úgy gondolják nem ez volt az utolsó, amit aláírtak.
„Ő egy komplett játékos. Ráadásul kaptunk valakit, aki olyan vezetői képességekkel rendelkezik, amire szükségünk van, és amiből hasznunk lesz a következő években. Annak, hogy hosszútávú szerződést kötött, természetesen nagyon örülünk, Rasmus nem lesz több 32-nél, amikor csatlakozik hozzánk, ezért korántsem biztos, hogy ez az utolsó szerződés, amit kötöttünk” – mondta Jesper Schou, a klub igazgatója.
Lauge 2009-ig játszott a Bjerringbroban, 2013-ban igazolt Németországba, ahol előbb a THW Kiel, majd az SG Flensburg-Handewitt csapatában szerepelt, a magyar rekordbajnok Telekom Veszprémhez 2019-ben csatlakozott.
A bakonyi klub honlapján kiemelik, csapatkapitányuk szerződésében kifejezetten az ő kérésére szerepel egy záradék a koronavírus-járványra való tekintettel, melynek értelmében 2023 nyarán visszatérhet Dániába. Lauge úgy döntött, élni szeretne ezzel az opcióval.
Az irányítót súlyos sérülések hátráltatták Veszprémben, ahol eddig 78 mérkőzésen 212 gólt szerzett, két SEHA-ligát és egy Magyar Kupát nyert.