Musorujsag
Élő Eredmények
×

A Kielcén át juthat döntőbe a Veszprém a kézi BL-ben

A Kielcén át juthat döntőbe a Veszprém a kézi BL-ben

m4sport.hu/MTI
A lengyel Lomza Vive Kielce lesz a Telekom Veszprém ellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, június 18-án Kölnben.

A másik ágon a címvédő Barcelona és a német THW Kiel játszik egymással. A keddi sorsoláson elhangzott, hogy a szombati mérkőzések sorrendjét és kezdési időpontját később hozza nyilvánosságra az európai szövetség. A helyosztókat 19-én, vasárnap rendezik.

A Veszprém és a Kielce eddig 16. alkalommal találkozott egymással a BL-ben, a mérleg a magyar csapat szempontjából 11 győzelem, két döntetlen és három vereség. A lengyel együttes a mostani idényben csoportelsőként jutott tovább, majd kettős győzelemmel búcsúztatta a francia Montpellier HB csapatát.

A Veszprém ugyanabban a csoportban negyedik lett, a rájátszás első fordulójában az északmacedón Vardar Szkopjét, a negyeddöntőben pedig a másik csoport győztesét, a dán Aalborgot búcsúztatta.

A bakonyi együttes tizedik alkalommal játszhat elődöntőt a BL-ben, és hetedszer léphet pályára a kölni négyes döntőben. A fináléba négyszer jutott be, de nyernie még nem sikerült.

Borítókép: A győztes Telekom Veszprém játékosai a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott Aalborg HB -Telekom Veszprém visszavágó mérkőzés végén a dániai Aalborg Gigantium stadionjában 2022. május 18-án. A Telekom Veszprém bejutott a négyes döntőbe, bár 37-35-re kikapott a dán Aalborg otthonában, de 71-66-os összesítéssel mégis megnyerte a párharcot. MTI/Kovács Anikó

További tartalmak