Musorujsag
Élő Eredmények

A Győr nem bírt a címvédővel, újra a Vipers Kristiansand nyerte a női kézi BL-t

A Győr nem bírt a címvédővel, újra a Vipers Kristiansand nyerte a női kézi BL-t

m4sport.hu/MTI
Az első félidő közepén 13 percig nem szerzett akciógólt a Győri Audi ETO KC, de így is képes volt pariban maradni, csupán kétgólos Vipers Kristiansand előnynél ért véget az első félidő. A szünet után hamar egyenlített a Győr, de a címvédő három góllal ellépett, a mérkőzés végéig tartani tudta előnyét, majd 31–33-ra győzött.

A finálé egyik pikantériája az volt, hogy február 19-én, a csoportkör utolsó fordulójában a Kristiansandban 30-29-re végződött meccsen szakadt meg az ETO rekordot jelentő, hetven mérkőzésből álló veretlenségi sorozata, amely során 2018 januárjától kezdve 62 győzelem és nyolc döntetlen volt a csapat mutatója.

Az ETO keretéből Jelena Despotovic és Kari Brattset, a norvégoktól többek között Nerea Pena és Heidi Löke hiányzott az idény utolsó mérkőzésén.

A dán Esbjerg elleni elődöntő 32. percében vezetett először két góllal a Győr, ez a fináléban már a nyolcadik percben összejött. A kezdés pillanatától nagy iramot diktált mindkét csapat, a magyar bajnoki címvédő már 10-7-es előnyben is volt, ám a 191-szeres válogatott Tomori Zsuzsanna vezérletével egyre hatékonyabban védekezett a címvédő, és tíz perc alatt 6-0-s sorozatot produkált (13-10).

Estelle Nze Minko, és Isabelle Gulldén. (MTI/Szigetváry Zsolt)

A norvégok kétszeres olimpiai, kétszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok kapusa, a 42 éves ex-győri Katrine Lunde ezúttal is remekelt, csapattársai pedig azzal segítették, hogy megfékezték ellenfelük lendületes akcióit. Az első félidő végén egyenlíthetett volna az ETO, de nem járt sikerrel, az ugyancsak volt győri Nora Mörk viszont egy másodperccel a szünet előtt betalált, így a Vipers 15-13-ra vezetett.

A második felvonás eleje rendkívül hullámzóan alakult, előbb egyenlített a Győr, majd egy 5-1-es sorozattal megint ellépett a norvég együttes. Ahogy múltak a percek és közeledett a hajrá, egyre sürgősebbé vált az újabb egyenlítés az ETO-nak, ám ellenfele minden esetben türelmesen támadott és rendre góllal zárta az akcióit. Ambros Martín vezetőedző időt kért 22-25-nél, ám a játék képe nem változott, a címvédő megingathatatlan volt. A 38. perctől majdnem a legvégéig felváltva estek a gólok, és mivel a hajrá is a norvégoknak sikerült jobban, tavalyi győzelmük után ismét megnyerték a BL-t. Az ETO 15 győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel zárta az idényt.

A kapusok közül Lunde 12, a túloldalon a pályafutása utolsó mérkőzését játszó olimpiai, világ- és Európa-bajnok francia Amandine Leynaud nyolc, Laura Glauser két lövést védett.

A svéd Isabelle Gulldén 2016-ban a CSM Bucuresti színeiben a fináléban, tavaly a francia Brest Bretagne játékosaként az elődöntőben, és most a Vipers irányítójaként is győztes csapat tagja volt a győriek ellen a négyes döntőben. Ezúttal hat gólt lőtt, a meccs utolsó harmadában támadásban is számításba vett Tomori kettővel zárt.

A két csapat hatodik egymás elleni BL-mérkőzésén négy győri siker mellett másodszor nyert a Vipers.

A győri együttes kilencedik alkalommal szerepelt a BL fináléjában és öt győzelem mellett negyedszer veszített.

Eredmény, döntő:
Győri Audi ETO KC – Vipers Kristiansand 31–33
 (13–15)
gólszerzők: Hansen 6, Blom 5, Lukács 4, Oftedal, Kristiansen, Pintea, Nze Minko 3-3, Ryu 2, ill. Jerabkova 7, Gullden 6, Knedlikova 5, Mörk 4, Tchaptchet, Naes Andersen, Debelic 3-3, Tomori 2
lövések/gólok: 52/33, illetve 49/31
gólok hétméteresből: 7/6, illetve 4/4
kiállítások: 4, illetve 2 perc

Katrine Lunde, a Kristiansand kapusa. (MTI/Kovács Anikó)

A BL végjátékában 2014 óta rendeznek négyes döntőt, eddig minden tornának a magyar főváros adott otthont, és a győriek hét alkalommal léphettek pályára Budapesten.

A legeredményesebb klubok:
Szpartak Kijev (szovjet) 13 győzelem és további 2 döntős szereplés
Hypo Niederösterreich (osztrák) 8/5
Győri Audi ETO KC 5/4
Radnicki Beograd (jugoszláv) 3/4
Viborg HK (dán) 3/2
Slagelse DT (dán) 3/0
SC Leipzig (NDK-beli) 2/4
Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 2/3
Buducnost Podgorica (montenegrói) 2/1
Zalgiris Kaunas (szovjet) 2/0
Vipers Kristiansand (norvég) 2/0

A rangsorban szereplő további magyar klubok:
Vasas SC 1/4
Dunaferr NK 1/0
Ferencvárosi TC 0/2
Bp. Spartacus 0/1

A budapesti négyes döntők végeredménye:
2014: 1. Győri Audi ETO KC, 2. Buducnost Podgorica, 3. Vardar Szkopje, 4. Midtjylland (dán)
2015: 1. Buducnost Podgorica, 2. Larvik HK (norvég), 3. Vardar Szkopje, 4. Dinamo Volgográd (orosz)
2016: 1. CSM Bucuresti, 2. Győri Audi ETO KC, 3. Vardar Szkopje, 4. Buducnost Podgorica
2017: 1. Győri Audi ETO KC, 2. Vardar Szkopje, 3. CSM Bucuresti, 4. Buducnost Podgorica
2018: 1. Győri Audi ETO KC, 2. Vardar Szkopje, 3. CSM Bucuresti, 4. Rosztov-Don (orosz)
2019: 1. Győri Audi ETO KC, 2. Rosztov-Don, 3. Vipers Kristiansand, 4. Metz HB (francia)
2020: a koronavírus-járvány miatt elmaradt.
2021: 1. Vipers Kristiansand, 2. Brest Bretagne (francia), 3. Győri Audi ETO KC, 4. CSZKA Moszkva (orosz)
2022: 1. Vipers Kristiansand, 2. Győri Audi ETO KC, 3. Metz HB, 4. Team Esbjerg (dán)

Ambros Martin, a Győr vezetőedzője. (MTI/Kovács Anikó)

A Győri Audi ETO KC idei döntője volt a 18. magyar érdekeltségű finálé a női kézilabda Bajnokok Ligája, illetve elődje, a Bajnokcsapatok Európa Kupája történetében.

A sikermérleg hét győzelem: 1982-ben a Vasas SC, 1999-ben a Dunaferr SE, 2013-ban, 2014-ben, 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben pedig a Győr ért fel a csúcsra.

A győriek 14. alkalommal játszottak döntőt a nemzetközi porondon: az EHF Kupában négyszer (1999, 2002, 2004, 2005), a KEK-ben egyszer (2006), a BL-ben négyszer (2009, 2012, 2016, 2022) veszítettek.

Az eddigi magyar érdekeltségű BEK-, illetve BL-döntők:
1965: HG Köbenhavn (dán)-Bp. Spartacus 21-16 (első mérkőzés: 14-6, visszavágó: 7-10)
1971: Szpartak Kijev (szovjet)-Ferencvárosi TC 11-9
1978: TSC Berlin (NDK-beli)-Vasas SC 19-14
1979: Szpartak Kijev-Vasas SC 27-26 (13-17 és 14-9)
1982: Vasas SC-Radnicki Beograd (jugoszláv) 50-43 (29-19 és 21-24)
1993: Hypo Niederösterreich (osztrák)-Vasas SC 40-25 (17-14 és 23-11)
1994: Hypo Niederösterreich-Vasas SC 45-39 (20-18 és 25-21)
1999: Dunaferr SE-Krim Ljubljana (szlovén) 51-49 (25-23 és 26-26)
2002: Kometal Szkopje (macedón)-Ferencváros 51-49 (25-27 és 26-22)
2009: Viborg (dán)-Győri ETO KC 50-49 (24-26 és 26-23)
2012: Buducnost Podgorica (montenegrói)-Győr 54-54 (27-29 és 27-25)
2013: Győr-Larvik (norvég) 47-43 (24-21 és 23-22)
2014: Győr-Buducnost Podgorica 27-21
2016: CSM Bucuresti (román)-Győr 29-26, hétméteresekkel
2017: Győr-Vardar Szkopje (macedón) 31-30, hosszabbítás után
2018: Győr-Vardar Szkopje 27-26, hosszabbítás után
2019: Győr – Rosztov-Don (orosz) 25-24
2022: Vipers Kristiansand (norvég)-Győr 33-31

Borítókép: Anne Mette Hansen (b), a Győr és Markéta Jerábková (j), a Kristiansand játékosa a kézilabda női Bajnokok Ligája döntőjében játszott Győri Audi ETO KC-Vipers Kristiansand mérkőzésen a budapesti MVM Dome sportcsarnokban 2022. június 5-én. MTI/Kovács Anikó

További tartalmak