Musorujsag
Élő Eredmények
×

A Veszprém edzője a piros lapot látta az elvesztett BL-elődöntő fordulópontjának

A Veszprém edzője a piros lapot látta az elvesztett BL-elődöntő fordulópontjának

mti
Momir Ilic, a Telekom Veszprém vezetőedzője szerint Blaz Blagotinsek piros lapja volt a fordulópont a lengyel Lomza Vive Kielcével szemben 37-35-re elveszített elődöntőben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjén.

„A második félidő nehéz volt, főleg a piros lapot követően. Úgy érzem, ez volt a fordulópont, ráadásul nem volt szerencsénk a ziccerekkel, illetve a technikai hibákból kapott gólokkal” – nyilatkozta a meccset követő sajtótájékoztatón a szerb tréner. A szlovén beállót, Blagotinseket a 35. percben, 20-19-es veszprémi vezetésnél zárták ki.

Ilic hozzátette, a szünet után szinte folyamatosan eggyel kevesebb játékosa volt a pályán, és döntötte el a meccset, bár a kiállításokat nem véleményezte, mert nem látta mindegyik szabálytalanságot. Szerinte a védekezés egy ideig jól működött, mert bizonyos helyzetekben nyomás alá helyezték a Kielce támadóit, de Blagotinsek végleges kiállítása után elveszítették a hatos védőfaluk korábbi minőségét.

Az első félidőben a Veszprém három góllal is vezetett, a szünetben pedig 18-16 volt az állás a javára.

„Az ő játékuk javult, támadásban pontosabbak voltak, mi viszont sokkal-sokkal rosszabbul játszottunk, mint ahogy szerettünk volna, illetve ahogy megbeszéltük. A második félidőre nagyon jól jöttek ki a lengyelek, nagyon taktikusan játszottak, nem gyorsították a játékot, csak akkor, amikor kellet” – értékelt a lefújás után Sipos Adrián.

Mint mondta, a szünet után némileg szétesően játszottak, elkezdtek kapkodni, amikor ellenfelük kezdte uralni a meccset. „Nagyon sok kiállításunk és nagyon sok technikai hibánk volt, ami hátráltatta a csapatot. A második félidőben nem a saját játékunkat játszottuk, úgyhogy szerintem ez a vereség csak és kizárólag a mi hibánk, nagyon sajnálom.” Úgy érzi, játékstílusban alkalmazkodniuk kellett volna a játékvezetői felfogáshoz, de a legnagyobb hibának azt nevezte, hogy belementek abba a játékba, amit a lengyelek akartak.

A játékosoknak rendkívül kevés idejük van a pihenésre és a felkészülésre, hiszen vasárnap 15.15-től rendezik a bronzmérkőzést. „Nagyon nehéz ilyenkor, nagyon kevés az idő, hogy túltegyük magunkat egy ilyen meccsen, ahol a második félidő nagyon rosszul sikerült, de azért vagyunk profi sportolók, hogy minél hamarabb megoldjuk ezt, és holnap bronzérmet szerezzünk” – szögezte le Sipos.

Ligetvári Patrik kifejtette, arra készültek, hogy minél nagyobb tempót diktáljanak, minél inkább átrohanjanak ellenfelükön, és ez nagyon jól működött az első felvonásban. „Ezt próbáltuk folytatni a második félidőben is, de támadásban és védekezésben is túlságosan sokat hibáztunk. Ezt a Kielce kihasználta, ezzel nyerte meg a mérkőzést, a végén már nem volt időnk fordítani” – vélekedett. A Siposhoz hasonlóan az első kölni négyes döntőjén szereplő Ligetvári hozzátette, teljesen más itt a hangulat, ennyi ember előtt játszani különleges élmény. „Nagyon szépen köszönjük a szurkolóinknak, hogy pénzt, időt, energiát fordítottak arra, hogy elkísérjenek minket. Vasárnap mindent megteszünk, hogy győzelemmel és éremmel zárjuk a szezont.”

A Kielce vezetőedzője, Talant Dujshebaev megjegyezte, már az első felvonást sem érezte rossznak, de több ziccert is elrontottak, mint a későbbiekben, illetve a kapusaik csak öt védést mutattak be a nyolc veszprémivel szemben, ez volt a különbség.

„A második félidőben aztán Andreas Wolff is több fontos védést mutatott be, ez erőt adott, megváltoztatta a meccset, és ez volt a sikerünk kulcsa” – nyilatkozta a kirgiz származású spanyol edző.

Borítókép: Blaz Blagotinsek (balról) piros lapot kapott a kézilabda Bajnokok Ligája-elődöntőben (EPA/SASCHA STEINBACH)

További tartalmak