Musorujsag
Élő Eredmények
×

Fordulatos meccsen, az utolsó percben nyert Dániában a Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában

Fordulatos meccsen, az utolsó percben nyert Dániában a Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában

mti
A Telekom Veszprém 30-31-re győzött a dán GOG otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 4. fordulójának keddi játéknapján. Momir Ilic csapata hátrányba került három perccel a találkozó vége előtt, de utolsó pillanatokban fordított és Petar Nenadic góljával megnyerte a mérkőzést.

A vendégek – akiktől ezúttal Omar Jahja hiányzott – öt perc alatt háromgólos hátrányba kerültek (5-2), mert a házigazdák a gyors játékot erőltették. A Veszprém csakhamar felvette ellenfele ritmusát és partner volt a rohanásban, ráadásul mindezt pontos játékkal tette, így Kentin Mahé vezérletével a 18. percben már 11-9-re vezetett. Ezután kettesével születtek a gólok, a bakonyiak immár lassították a játékot, szinte minden támadásukat elhúzták a passzív jelzésig, és ezt is sikerrel tették, hiszen szünetben 16-14-es előnyben voltak.

A negyvenedik percben a GOG visszavette a vezetést, mert a vendégek visszarendeződése megint nem volt tökéletes. A meccs háromnegyedénél döntetlen volt az állás, ráadásul Sipos Adrián a harmadik kiállítása miatt végleg kivált a játékból. Ezt követően több mint 15 percig felváltva születtek a gólok, majd Morten Olsen találataival a dánok ismét fordítottak, és ekkor már csak három perc volt hátra.

Az utolsó percben Morten Olsen lépéshibája miatt elvették a labdát a GOG-től, veszprémi időkérés után Petar Nenadic tíz méterről a hálóba bombázott, majd az utolsó másodpercben Olsen távoli, pontos kísérletét Rodrigo Corrales kivédte, így a vendégek bravúros sikert arattak a dán bajnok otthonában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Telekom Veszprém (@handballveszprem) által megosztott bejegyzés

Hazai oldalon Olsen nyolc, Simon Pytlick hat góllal, Tobias Thulin 15 védéssel zárt. A veszprémieknél Kentin Mahé kilenc, Nenadic, Rasmus Lauge Schmidt és Andreas Nilsson négy-négy alkalommal talált be, Corrales pedig 14 lövést hárított.

A két csapat harmadik egymás elleni tétmérkőzésén a harmadik veszprémi siker született.

A három vereséggel álló Pick Szeged csütörtökön a dán Aalborg csapatát fogadja, a négy győzelemmel rendelkező Veszprém pedig október 27-én a német SC Magdeburgot látja vendégül a BL csoportkörében.

Veszprémi öröm a mérkőzés végén. (EPA/Claus Fisker)

Eredmény, férfi kézilabda Bajnokok Ligája:
GOG – Telekom Veszprém 30–31 (14-16)
gólszerzők: Olsen 7, Pytlick 6, Madsen, Tollbring 5-5, Jörgensen 4, Jakobsen, Legér, Cehte 1-1 ill. Mahé 8, Lauge 5, Nenadic, Nilsson 4-4, Ilic 3, Pechmalbec, Vailupau 2-2, Elderaa, Strlek, Elisson 1-1
lövések/gólok: 49/30, illetve 51/31
gólok hétméteresből: 6/3, illetve 3/3
kiállítások: 4, illetve 8 perc

Borítókép: EPA/Claus Fisker DENMARK OUT

További tartalmak