Musorujsag
Élő Eredmények
×

Tomori Zsuzsanna: Az a célunk, hogy a kupát és a bajnokságot is megnyerjük

Tomori Zsuzsanna: Az a célunk, hogy a kupát és a bajnokságot is megnyerjük

m4sport.hu
Az FTC-Rail Cargo Hungaria játékosa, Tomori Zsuzsanna egyből elfogadta régi-új csapata ajánlatát, nagyon örült a megkeresésnek, a hazai bajnokságban és kupában az aranyérem a céljuk, míg a Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőbe szeretnének jutni.

„Nagyon jól érzem magam, úgy érzem jól is döntöttem – fogalmazott Tomori Zsuzsanna az FTC-Rail Cargo Hungaria játékosa. – Nagyon gyorsan történtek a dolgok. A Final4 hetében derült ki, hogy megkapom ezt a lehetőséget, nem is gondolkoztam rajta sokat. Titkon szerintem mindenki tudta, hogy egyszer szeretnék visszatérni. Nagyon örültem, hogy ez most megadatott, pár óra alatt lezajlott a megállapodás.”

Tomori az előző szezonban a Vipers Kristiansand csapatánál játszott és megnyerte a Bajnokok Ligáját. Szerződésében szerepelt egy egyéves hosszabbítási opció, de állítása szerint nem gondolkozott rajta, amikor megkapta a lehetőséget a Ferencvárostól, élni szeretett volna vele.

(MTI/Kovács Anikó)

Tomori 2010 és 2015 közt már volt az FTC játékosa, szerinte azóta sokkal profibb lett a klub: „hihetetlen jól felépítették azt a hátteret, ami kell egy Bajnokok Ligája csapathoz”.

„Amikor én itt voltam, KEK-eket (Kupagyőztesek Európa-kupája, a szerk.) nyertünk, az utolsó évben pedig a BL-ben, újoncként. Nagyon örülök, hogy kinőtte magát a klub, amely Európában az egyik meghatározó” – mondta Tomori az M1-nek.

A szezon elején ki kellett hagynia pár mérkőzést kisebb sérülések miatt, de egy hétnél többet nem kellett kihagynia és edzeni is tudott mellette. A felkészülésében volt egy kisebb szünet, de úgy érzi fizikálisan és taktikailag is meg tudta csinálni mindazt, amit Elek Gábor vezetőedző kért és elvárt tőle.

„Már jönnek a feladatok, szeretném megmutatni, hogy készen állok” – mondta hatalmas elszántsággal a 179-szeres magyar válogatott átlövő.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FTC-Rail Cargo Hungaria (@ftc_kezilabda) által megosztott bejegyzés

A magyar bajnokságban az eddigi három meccsét megnyerte a Ferencváros, a BL-ben azonban nem a tervek szerint alakultak a dolgok, hiszen történelmi, húszgólos veseéget szenvedtek a német bajnok Bietigheimtől.

„Már jobb a hangulat, a Bietigheim elleni meccs után volt egy kisebb törés, de megbeszéltük és félreraktuk, hiszen nagyon a szezon elején vagyunk. A bajnokságban szerencsére sikeresek vagyunk, a BL-ben ezen az utolsó két meccsünkön nem tudtunk nyerni. Nagyon sok van még, ki tudjuk javítani” – vélekedett Tomori, majd hozzátette, bízik benne, hogy a válogatott hét alatt mindenki meg tudott újulni, kicsit fel tudott frissülni.

Az FTC a hétvégén Ljubljanában vendégszerepel a Bajnokok Ligájában: „nekünk vasárnap mindenképpen győznünk kell, hogy el tudjuk érni amit szeretnénk. A Brest ellen már voltak pozitív jelek, de Szlovéniában hatvan percig kell, hogy működjön, hiszen egy nagyon jó csapathoz megyünk”.

Tomori Zsuzsanna és Klujber Katrin Gitta (MTI/Kovács Tamás)

„Mindenképp szeretnénk nyolcaddöntőbe jutni a BL-ben. Titkon mindenki szeretne a Final4-ban játszani, ezt majd meglátjuk, kit kapunk és mit tudunk ebből kihozni, de még korán van és elég erős a csoportunk is. Én abban bízom, minél előbb tudunk majd végezni a csoportban, és majd meglátjuk, kiket kapunk a keresztjáték során. Most az a fontos, hogy a BL-ben össze tudjuk szedni magunkat és meg tudjuk mutatni, hogy ez a csapat az, aki képes bejutni a négyesdöntőbe. Ezt most még messze érzem, de lépésről-lépésre meg kell tennünk, hiszen képesek vagyunk rá” – vélekedett Tomori a csapat ide BL céljairól.

A honi bajnokságban, és kupában azonban egészen más a helyzet, magas célokat tűztek ki a csapatnál: „szeretnénk jó meccseket játszani a Győrrel, most is az a célunk, hogy a kupát és a bajnokságot meg tudjuk nyerni. Azon leszünk, hogy ez sikerüljön”.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria vasárnap a Krim Ljubljana vendége lesz a szlovén fővárosban, majd következő NB I-es bajnokiján a Siófokhoz látogat.

Borítókép: Fradi.hu

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Tudatos építkezés, de az idő szorít – alig egy hónap múlva kezdődik a női kézi Eb
Öt hónap után találkozott újra a magyar női kézilabda-válogatott: a szlovénok elleni két edzőmeccs eredménye messze elmaradt a várttól, de bízva Golovin Vlagyimir tudatos építkezésében, a támadásszervezés a későbbi összetartások programja lehet, szűk egy hónappal az első Európa-bajnoki meccs előtt egyetlen válogatott sincs csúcsformában.
Kézilabda
A hét csapata a férfi kézilabda NB I-ben: Sinkovits és Rosta ismét remekelt, Lukács a 100. gólját lőtte veszprémi mezben
Az M4 Sport Kézilabda Magazinjának szakértője, Danyi Gábor összeállította a férfibajnokság legutóbbi hetének csapatát. A Pick Szeged beállója, Rosta Miklós és a Budakalász jobbátlövője, Sinkovits Benjámin ismét remek játékkal rukkolt elő, <a href="https://m4sport.hu/kezilabda/cikk/2022/09/26/a-het-csapata-a-ferfi-es-noi-kezilabda-nb-i-ben-planeta-egyre-jobb-formaban-lauge-es-elisson-brillirozott/" target="_blank" rel="noopener">az előző válogatás</a>hoz hasonlóan ismét szerepelnek a listán. Lukács Péter jól irányította a Telekom Veszprémet és megszerezte századik gólját a csapatban, míg Pásztor Ákos utolsó másodpercekben lőtt találata révén a Cegléd megszerezte első pontjait a kiírásban.
Kézilabda