Musorujsag
Élő Eredmények

Tudatos építkezés, de az idő szorít – alig egy hónap múlva kezdődik a női kézi Eb

Tudatos építkezés, de az idő szorít – alig egy hónap múlva kezdődik a női kézi Eb

m4sport.hu
Öt hónap után találkozott újra a magyar női kézilabda-válogatott: a szlovénok elleni két edzőmeccs eredménye messze elmaradt a várttól, de bízva Golovin Vlagyimir tudatos építkezésében, a támadásszervezés a későbbi összetartások programja lehet, szűk egy hónappal az első Európa-bajnoki meccs előtt egyetlen válogatott sincs csúcsformában.

A szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir már előre igyekezett felkészíteni a szurkolókat, és levette játékosai válláról a terhet a szlovénok elleni két mérkőzést megelőzően. Szeptember végén, úgy nyilatkozott az M1-nek: „még a nyári forma van, nézem a mérkőzéseket, de biztató, hogy egy páran már nagyon jó formában vannak, de valakinek még zárkóznia kell”.

Golovin ugyan győzelmet várt, az összetartás fő célja a védekezés gyakorlása, magasabb szintre emelése volt.

„Készülünk egy két új dologgal, ezeket fogjuk begyakorolni – mondta az 52 éves szakember, majd kifejtette, valóban a védekezésé lesz a főszerep. – A védekezést mindenképpen erősíteni kell és nem csak a hatos fallal, más formációt is szeretnénk játszani, mondjuk 5-1-et, hogy legyen mihez nyúlni. Az edzőmérkőzések előtt lesz három napunk, három labdás edzéssel: védekezés, védekezés és védekezés”.

Három labdás edzés természetesen kevés, hogy csettintésre kiválóan muzsikáljon egy válogatott védekezése; nem beszélve arról, hogy öt hónapig nem volt összetartás. Legutóbb a Szlovákia elleni utolsó Eb-selejtezőn dolgozott együtt a keret, akkor bebiztosította a csoportelsőséget a válogatott.

Golovin már akkor, öt hónappal korábban többet beszélt, és foglalkozott csapata védekezésével, amit azóta is egyértelműen fejlesztendőnek tart. Ezt maga is megerősítette a legutóbbi összetartás előtt: „már egy éve dolgozunk együtt a csapattal, hamar kiderült, hol vagyunk erősebbek és hol gyengébbek”.

A 2021. augusztusában kinevezett edző már több, mint egy éve dolgozik a felnőtt válogatott élén. Akkor új olimpiai ciklus kezdődött, a megszokott négytől eltérően, három év felkészülés és kvalifikációs időszak következett. A magyar válogatott kerete alapos frissítésen megy keresztül az elmúlt években, ami köszönhető a generációváltásnak, és szerencsétlen sérüléseknek is. Utóbbi esetben, aktuálisan gondolhatunk Kovacsics Anikóra, vagy például Bíró Blankára, akik a következő Európa-bajnokság után minden bizonnyal visszatérnek.

Sok szurkoló gondolta úgy, hogy Golovin személye garancia a válogatott teljesítményének ugrásszerű javulására. Mintha egy szerencsemalacot ültettek volna a kispadra, aki mindegy, mit mond, a végén majd nyer a csapat. Pedig rengeteg a teendő.

„A keretben szóba vehető játékosok nagy részével dolgoztam már együtt, és tudom, hogy az utánpótlás-sikerek miatt sokan csodát várnak a felnőtt válogatottól is, én csoda helyett azonban elsősorban a munkában hiszek”vélekedett kinevezésekor a szöveteségi kapitány.

A munka tehát folyamatban, és azt sem szabad elfelejteni, Párizsra vár igazán erős csapatot a Magyar Kézilabda Szövetség.

„Szeretnénk, ha Párizsra igazán erős csapatunk lenne” – bizakodott az MKSZ alelnöke, Pálinger Katalin Golovin kinevezésekor.

Alig egy hónap és kezdődik a kontinensviadal

November 4-én kezdetét veszi a 15. női kézilabda Európa-bajnokság. Bőven van teendő, de a csúcsforma előcsalogatása a következő hetek összetartásának feladata. Szlovénia ellen a szakmai stáb felmérte a helyzetet, ki, milyen formában, erőállapotban van. A két mérkőzésen talán a legkiemelkedőbb teljesítményt – védekezésben és támadásban egyaránt –, Kljuber Katrin nyújtotta. A jobbátlövő jó formában van és kihagyhatatlan része a csapatnak, ráadásul nyitott védekezésben kulcsszerep hárulhat rá a kontinenstornán.

Golovin szeretne egy nyitott védekezési formációt is, hogy „legyen mihez nyúlni”, Klujber pedig korábban már megmutatta, képes zavaróként remek teljesítményre.

Llíria, 2021. december 4.
Klujber Katrin (b) és Lukács Viktória, a magyar válogatott játékosai a spanyolországi női kézilabda-világbajnokság E csoportjának második fordulójában Csehország ellen játszott mérkőzésen a llíriai sportcsarnokban 2021. december 4-én. Magyarország-Csehország 32-29.
MTI/Illyés Tibor

Nincs kimondottan nehéz helyzetben a válogatott, akkor sem, ha még a megszokottnál gyengébb formát mutatott a szlovénok ellen. Ahogy a szövetségi kapitány hangsúlyozta, a védekezést helyezték előtérbe. Ennek kárára ment a vélhetően kevesebbet gyakorolt támadás, a játékosok nem érezték annyira egymás, nem volt meg a kellő összhang. Az októberi összetartások alkalmával, minden bizonnyal a gólszerzésre is nagyobb figyelmet fordítanak majd, hiszen a korábbi évekhez képest a válogatott belső hármasának gerincét nem a Ferencváros játékosai alkotják.

Debreceni dominancia van a válogatottnál, ahogyan a belső posztokon is. Kácsor Gréta, Vámos Petra és Planéta Szimonetta lehet a legösszeszokottabb, hiszen ők a szezon során is együtt készülnek. A válogatott legnagyobb hiányossága jelenleg az összeszokottságban rejlhet, ami mellé társul a nemzetközi meccsek tapasztalatlansága is – a legutóbbi keretbe nyolc játékost hívtak meg a jobbátlövő, irányító és balátlövő posztjára, közülük három szerepel a Bajnokok Ligájában.

(Fotó: MKSZ)

Az Európa Ligában négy magyar csapat érdekelt, a DVSC a csoportkörben kapcsolódik be, míg a Siófok a második, a Vác és a Mosonmagyaróvár a harmadik selejtezőkörből küzdheti be magát a 16 csapatos csoportkörbe.

Érdekesség, hogy a legutóbbi, 2021-es világbajnoki keretbe csupán három olyan játékos került, akik nem az FTC, a Győr vagy az előbb felsorolt négy csapatban szerepelnek – ebből kettő légiós. Természetesen ezzel semmi baj sincs, sőt! A magyar női kézilabda fejlődését szolgálná, ha az összes játékost nemzetközi porondon érdekelt csapattól hívhatná be a szövetségi kapitány. A női EL-csoportkör első fordulóját azonban 2023 januárjában rendezik majd, így a debreceni játékosok a nemzetközi rutint először a válogatottnál kezdhetik el gyűjtögetni.

A magyar női kézilabda-válogatott 35 fős Eb-kerete:
Kapusok:
Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim, német), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Bukovszky Anna (Váci NKSE), Tóth Nikolett (Alba Fehérvár KC)
Jobbszélsők:
Faluvégi Dorottya (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (Győri Audi ETO), Kovács Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Diószegi Nikolett (Váci NKSE), Töpfner Alexandra (Alba Fehérvár KC)
Jobbátlövők:
Hornyák Dóra (DVSC Schaeffler), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Planéta Szimonetta (DVSC Schaeffler), Afentaler Sára (Alba Fehérvár KC), Albek Anna (Mosonmagyaróvári KC), Kiss Nikoletta (Siófoki KC)
Irányítók:
Kuczora Csenge (Praktiker-Vác), Vámos Petra (DVSC Schaeffler), Tóth Eszter (Mosonmagyaróvári KC), Pál Tamara (MTK), Farkas Johanna (Dunaújvárosi KKA)
Beállók:
Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Helembai Fanny (Praktiker-Vác), Pásztor Noémi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler), Szabó Laura (MTK)
Balátlövők:
Debreczeni-Klivinyi Kinga (Siófok KC), Háfra Noémi (Odense, dán), Kácsor Gréta (DVSC Schaeffler), Szöllősi-Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők:
Fodor Csenge (Győri Audi ETO), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (Győri Audi ETO), Hársfalvi Júlia (FTC-Rail Cargo Hungaria), Korsós Dorina (Rapid Bucuresti)

Sok meglepetés nem várható a szűkítéskor, Golovin egyre egyértelműbbé teszi, kikre számít a nemzeti csapatnál. Az Európa-bajnoki felkészülés október 24-én, tizenegy nappal a torna előtt kezdődik. Mielőtt Ljubljanába utazna a csapat, október 29-én és 31-én, előbb Romániával, majd Németországgal játszik edzőmeccset Tatabányán.

A női kézilabda-válogatott programja az Európa-bajnokságig:
Október 24-től: Európa-bajnoki felkészülés
Október 29. 17:00, Tatabánya: Magyarország-Románia
Október 31. 17:00, Tatabánya: Magyarország-Németország

A magyar válogatott Eb-csoportmérkőzései:
November 4. 18:00: Magyarország-Svájc
November 6. 18:00: Horvátország-Magyarország
November 8. 20:30: Norvégia-Magyarország

Az Európa-bajnokság csoportbeosztása:
A-csoport (Ljubljana): Norvégia, Magyarország, Horvátország, Svájc
B-csoport (Celje): Dánia, Svédország, Szlovénia, Szerbia
C-csoport (Szkopje): Franciaország, Hollandia, Észak-Macedónia, Románia
D-csoport (Podgorica): Lengyelország, Németország, Montenegró, Spanyolország

A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe. A magyar válogatott továbbjutása esetén Ljubljanában szerepel a középdöntőben és a B-csoport továbbjutói ellen játszik.

A magyar válogatott mérkőzéseit élőben követheti az M4 Sporton és az m4sport.hu oldalon.

Borítókép: m4sport.hu / MTI / Krizsán Csaba

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A hét csapata a férfi kézilabda NB I-ben: Sinkovits és Rosta ismét remekelt, Lukács a 100. gólját lőtte veszprémi mezben
Az M4 Sport Kézilabda Magazinjának szakértője, Danyi Gábor összeállította a férfibajnokság legutóbbi hetének csapatát. A Pick Szeged beállója, Rosta Miklós és a Budakalász jobbátlövője, Sinkovits Benjámin ismét remek játékkal rukkolt elő, <a href="https://m4sport.hu/kezilabda/cikk/2022/09/26/a-het-csapata-a-ferfi-es-noi-kezilabda-nb-i-ben-planeta-egyre-jobb-formaban-lauge-es-elisson-brillirozott/" target="_blank" rel="noopener">az előző válogatás</a>hoz hasonlóan ismét szerepelnek a listán. Lukács Péter jól irányította a Telekom Veszprémet és megszerezte századik gólját a csapatban, míg Pásztor Ákos utolsó másodpercekben lőtt találata révén a Cegléd megszerezte első pontjait a kiírásban.
Kézilabda