Musorujsag
Élő Eredmények

Leimeter Csaba: Nem akartunk abba a hibába esni, mint az Izrael elleni meccseken

Leimeter Csaba: Nem akartunk abba a hibába esni, mint az Izrael elleni meccseken

MTI
A jobbátlövő Leimeter Csaba elmondta, a magyar férfi kézilabda-válogatott tudatosan kezdte olyan jól szerdán a Litvánia elleni, érdi Európa-bajnoki selejtezőt, hogy a 19. percben már kilenc góllal vezetett.

 

Összefoglaló

„Tanultunk az Izrael elleni meccsekből, mert akkor talán azt hittük, hogy könnyen meglesznek, de végül egyik sem volt egyszerű, és nem akartunk még egyszer abba a hibába esni. Szerettük volna már az elején eldönteni ezt a mérkőzést, és az első félidőre sikerült is, majd a másodikban is közé tudtunk tenni újabb hat gólt” – nyilatkozta az MTI-nek a horvát PPD Zagreb légiósa.

A magyarok áprilisban Izraelt előbb 33-32-re, majd 31-22-re győzték le a világbajnoki selejtezőben, ezzel kijutottak a januári svéd-lengyel közös rendezésű tornára. Szerdán 36-23-ra nyertek a litvánok ellen, Leimeter négyszer talált be. A remek rajt, a kiváló védekezés, az összeszedett csapatjáték okairól elmondta, José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány mindig úgy engedi el őket az összetartásokról, hogy tartsák fejben, amiket gyakoroltak, az összevágott videókon is minden megvan, amit játszanak, és a spanyol edző számon tartja, miket kell tudniuk a játékosoknak.

Ancsin Gábor megbetegedése miatt Leimeter egyedül maradt a jobbátlövő poszton. Az első félidőben végig a pályán volt, a másodikban viszont csak a hajrára tért vissza, addig az amúgy balátlövő Ligetvári Patrik helyettesítette, akire a Telekom Veszprémben és a válogatottban is szinte kizárólag védekezésben számítanak.

Leimeter kijelentette, nagyon szerette volna végigjátszani az egész meccset, de kisebb náthával küzd, ami nem engedte ezt, ráadásul múlt szerdán a klubcsapatával Bajnokok Ligája-mérkőzésen szerepelt, vasárnap bajnokijuk volt, hétfőn hajnali 5 órára ért haza, délután pedig máris edzett a válogatottal, vagyis nagyon feszített a tempója, nem volt pihenője az elmúlt egy hétben.

Megjegyezte, szerinte Ligetvári nagyon jól játszott, az ő bevetése jobbátlövőként spontán döntés volt, nem volt előre megbeszélve, de bejött, hiszen szerepelt már jobbátlövőként régebben.

A zágrábi légiós bal szeme alatt egy jókora monokli látható, de ezt nem szerdán, hanem még vasárnap az MRK Trogir elleni bajnokin szerezte. A litvánok elleni találkozó vége felé kapott egy kisebb ütést a combjára, ezért sántikálva hagyta el a pályát, de szerinte rendbe fogják hozni, hiszen vasárnap Georgiában játszik a válogatott az Európa-bajnoki selejtező második fordulójában.

Hozzátette, eddig csak a litvánokra összpontosítottak, a következő ellenfelükre csütörtöktől készülnek, és biztos benne, hogy kemény meccs vár rájuk Tbilisziben. Leimeter hangsúlyozta, a videóelemzőjük remek munkát végez, ezért csütörtökön már biztosan rendelkezésükre áll a szerdai Svájc-Georgia (24-23) találkozó anyaga.

Eredmény
Férfi Európa-bajnoki selejtező, 1. forduló:
Magyarország-Litvánia 36–23 (20–13)
magyar gólszerzők: Lékai 5, Leimeter, Sunajko, Szita, Bodó 4-4, Bóka, Ligetvári 3-3, Rosta, Hanusz, Hornyák 2-2, Rodríguez, Szöllősi, Sipos 1-1
védések: Székely 13/24 54%, Mikler 8/20 40%

 

Borítókép: MTI/Kovács Anikó

További tartalmak