Musorujsag
Élő Eredmények

Őrzi veretlenségét a Veszprém: Rasmus Lauge vezérletével győztek a Plock ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában

Őrzi veretlenségét a Veszprém: Rasmus Lauge vezérletével győztek a Plock ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában

MTI
A Telekom Veszprém 30-26-ra nyert a lengyel Orlen Wisla Plock otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában, csütörtökön.

A meccs egyik pikentériája az volt, hogy a lengyeleket irányító Javier Sabaté először találkozott a Veszprémmel tétmérkőzésen azóta, hogy távozott a klubtól. A spanyol tréner Carlos Ortega másodedzőjeként 2012-ben érkezett a magyar csapathoz, amelynél 2015-től két idényen keresztül vezetőedzőként dolgozott. Irányításával a Bajnokok Ligájában előbb második, majd harmadik lett, a SEHA Ligában egy arany- és egy ezüstérmet szerzett, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig mindkét szezonban megnyerte a Veszprém. A magyar válogatottat 2016 és 2017 között bő egy évig irányította szövetségi kapitányként. Ebben az időszakban a nemzeti együttes kijutott a franciaországi világbajnokságra – ahol az olimpiai bajnok Dánia búcsúztatásával negyeddöntős volt -, majd a horvátországi Európa-bajnokságra is.

A vendégek keretéből Kentin Mahé és Ilic Zoran, a hazaiaktól pedig többek között Fazekas Gergő, Uros Mitrovic, Daniel Sarmiento és Niko Mindegia hiányzott, ráadásul az első félidő elején Dmitrij Zsitnyikov is kivált a játékból sérülés miatt.

Egyik csapat sem erőltette a gyors támadásokat, a Plock tudatosan lassította a játékot, ezért a Veszprém sem tudott rágyorsítani, így a mostanában megszokotthoz képest kevesebb gól született. A házigazdák eleinte remekül tartották magukat, de a 11. perctől csak minden második veszprémi gólra tudtak válaszolni, így 9-6-os hátrányba kerültek. A vendégek hibáit kihasználva csakhamar egyenlítettek a lengyelek, majd nagy küzdelemben egygólos előnyt dolgozott ki a szünetre a Magyar Kupa címvédője.

Az első félidőben a vártnál kisebb volt a különbség a csapatok között, a másodikat pedig egy 5-1-es sorozattal kezdte a Plock, amely így 19-16-ra ellépett. Kristian Pilipovic is jól védett a hazai kapuban, de a helyére beállt Marcel Jastrzebski ebben az időszakban még rajta is túltett. A háromgólos hátrányba került vendégek hatékonyabbá tették a védekezésüket, erre alapozva – Rasmus Lauge Schmidt vezérletével – egy 8-1-es sorozattal fordítottak. A hátralévő időben remekül őrizte előnyét a Veszprém, amely végül magabiztosan győzött.

A mezőny legjobbjának Laugét választották meg, aki a mezőny legeredményesebb játékosaként 11 gólt lőtt. Rodrigo Corrales tíz védést mutatott be. A túloldalon Gonzalo Pérez Arce ötször talált be, Pilipovic hat, Jastrzebski kilenc lövést védett.

A két csapat kilencedik egymás elleni BL-meccsén a Veszprém egy vereség és két döntetlen mellett hatodszor győzött.

Az öt győzelemmel és egy döntetlennel álló bakonyiak legközelebb, november 24-én Leimeter Csaba csapatát, a horvát PPD Zagrebet fogadják a BL csoportkörében.

Eredmény, csoportkör, 6. forduló, A csoport:
Orlen Wisla Plock (lengyel)-Telekom Veszprém 26-30 (14-15)
lövések/gólok: 44/26, illetve 47/30
gólok hétméteresből: 2/1, illetve 4/3
kiállítások: 4, illetve 12 perc

Borítókép: MTI/EPA/Ritzau/Claus Fisker

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Meglepő kimaradók, bátor Golovin-húzások az Eb-keretben: több variációs lehetőség a siker reményében
Golovin Vlagyimir kedden kijelölte a magyar női kézilabda-válogatott szűkített, tizennyolc fős keretét a novemberi Európa-bajnokságra. A szövetségi kapitány dacolva az eddigi trendekkel, nem a két Bajnokok Ligájában is érdekelt topcsapatból hívta be a legtöbb játékost. Némi meglepetésként kimaradt az eddig védekezésben fontos szerephez jutó Planéta Szimonetta, és a Győri Audi ETO két klasszis, de a felkészülés során gyengébb formát mutató szélsője, Schatzl Nadine és Faluvégi Dorottya is. Hiányposzt a balátlövő, de három remek formában lévő kapussal indult Szlovéniába a magyar csapat.
Kézilabda