Musorujsag
Élő Eredmények

Tóvizi Petra: Ha nem megyünk oda egy-két pofonért, abból sajnos ez jön ki

Tóvizi Petra: Ha nem megyünk oda egy-két pofonért, abból sajnos ez jön ki

m4sport.hu
A magyar női kézilabda-válogatott játékosai szerint bátrabb játékra van szükség az Európa-bajnokságon ahhoz, hogy sikerüljön az elvárásként megfogalmazott nyolc közé jutás.

A magyar csapat Svájc ellen nehezen nyert 33–28-ra, Horvátországtól 21–18-ra kikapott, kedden 20.30-tól pedig a címvédő Norvégiával játszik a csoportkörben. A középdöntőbe jutás már biztos, ott pedig a Svédország, Dánia, Szlovénia, Szerbia négyesből továbblépő három csapattal találkozik Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány csapata.

Füzi-Tóvizi Petra az M4 Sportnak elmondta, nagy esélyt szalasztott el a csapat, sikerült ugyanis 22 gól alatt tartani a horvátokat, a támadójáték viszont akadozott. A Debrecen beállója arra hívta fel a figyelmet, hogy a vasárnapi mérkőzés végén, amikor már elúszni látszott a győzelem, ismét képes volt jól játszani a válogatott. „Ezen kell átlendülnünk, hogy amikor nem megy, akkor is azt kellene csak csinálni, amit tudunk, és kicsit bátrabban agresszívabban, nagyobb lendülettel kézilabdázni, ami a mi védjegyünk, és akkor nem lenne probléma, de ez a tízperces gólcsend rányomta az egész meccsre a bélyegét” – fogalmazott.

A horvátok elleni mérkőzés után a csapattagok megbeszélést tartottak, ezen mindenki egyetértett abban, hogy bátrabban kell pályára lépni. „Hiszen senki nem vette a fejünket eddig, ha nem sikerült valami, de ha meg se próbáljuk vagy nem megyünk oda egy-két pofonért és nem merünk elvállalni dolgokat vagy nem azt hozzuk, amiket tudunk, abból sajnos ez jön ki” – mondta Füzi Tóvizi Petra, aki semmilyen előjelét nem érezte annak, hogy a csapat így „bentragad az öltözőben”. „Jó hangulatot és motiváltságot éreztem a meccs előtt, de lehet, hogy ez pont az ellenkezőjét váltotta ki nálunk. Abban bízom, hogy mivel a norvégok ellen a papírforma alapján nem mi vagyunk az esélyesek, talán ez a gát leszakad rólunk és tudjuk azt a kézilabdát mutatni, amit mi képviselünk.”

Hornyák Dóra (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Hornyák Dóra szerint a csapat próbál a pozitív dolgokba kapaszkodni, mert senki nem szeretné, hogy a norvégok „porba tiporják” őket. A horvátok elleni meccsről úgy vélekedett, hogy a tízpeces magyar gólcsend teljesen rányomta a bélyegét a találkozóra, onnantól kezdve a magyar válogatott csak futott az eredmény után, ez pedig felőrölte a játékosokat. „Bármennyire is elhittük, hogy képesek vagyunk megverni őket, attól, hogy tíz percig nem lőttünk gólt, mindenki elkezdte elveszteni az önbizalmát és a hitét, bármennyire próbáltunk egymásnak segíteni, kicsit lelkesedni, nem tudtuk felvenni ezt a hitet. Ezt így nem csinálhatjuk tovább, tudjuk, hogy sokkal többre vagyunk képesek. Golovin Vlagyimir mondta, az is a problémánk, hogy sokkal jobban hisz ő bennünk, mint mi saját magunkban. Nem akarjuk elhinni magunkról, hogy jók lehetünk együtt” – mondta az M4 Sportnak a válogatott csapatkapitánya.

A Debrecen balátlövője hozzátette, Kovács Magdolna mentáltréner is próbál segíteni abban, hogy a játékosok át tudják törni ezt a gátat. „Jelenleg nem érzem, hogy megvan rá a megoldás, bízom benne, hogy a mai nap és a holnap délelőtt ott lesz arra, hogy valamilyen pozitív irányba elinduljunk. Abban bízunk, hogy mivel már nincs veszíteni valónk, ennél talán már csak jobban tudunk teljesíteni a játék összes elemében, oda kell mennünk Norvégia ellen és mindent feltenni egy lapra és meglátjuk, hogy mi sül ki belőle” – vélekedett.

Kácsor Gréta (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Kácsor Gréta szerint a sűrű Eb-program miatt fontos lenne minél előbb kijönni a gödörből, és előbb mindenkinek saját magában kell elhinnie, hogy képes rá, és ha ez megtörtént, akkor a csapat is ki tud jönni. A debreceni balátlövő saját teljesítményével sem elégedett. „Egyszerűen nem jönnek azok az átlövések, amiket tőlem várnak, nem tudom, mi lehet a probléma. Nagyon bíztam benne, hogy nyerni fogunk a horvátok ellen, úgy is éreztem aznap, hogy jók vagyunk, megyünk, csináljuk, akarunk, küzdünk, de egyszerűen semmi nem jött be, nem tudtunk gólt lőni, ez ezen a szinten nem megengedett. A norvégok ellen akkor lehet esélyünk, ha jó pár játékos extra szintet hoz, nemcsak azt hozza ki magából, amit tud, hanem még azon felül.”

Szemerey Zsófia (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Szemerey Zsófia úgy véli, felszabadultabbnak kell lenniük a pályán és élvezniük kell azt, amit csinálnak. „Ha otthon meg tudjuk csinálni a bajnokikon vagy az EHF Kupában, nemzetközi mérkőzéseken azokat a dolgokat, akkor itt miért ne tudnánk? Ebben kell javítanunk” – fogalmazott a Mosonmagyaróvár kapusa, aki szerint talán a megfelelési kényszer miatt játszik görcsösen a csapat. Jó jelnek tarjta ugyanakkor, hogy a vasárnapi és hétfő reggeli szomorkodás után az edzés végére már „megjelentek a mosolyok” a játékosok arcán. A norvégok elleni mérkőzés nagyon nehéz lesz, de felhívta a figyelmet arra, hogy a címvédőnél is több újonc van, továbbá a magyar csapatból többen napi szinten találkoznak velük és a BL-ben rendszeresen játszanak ellenük. „Tudnunk kell abból építkezni, hogy ismerjük őket, ők is emberek, ők is tudnak hibázni, az első mérkőzésen ők is szenvedtek a horvátok ellen, akkor ellenünk miért ne lehetne így? Minden csapatnak van sebezhető pontja, ezekre fel fogunk készülni, megpróbáljuk majd ezeket kitenni a pályára és megmutatni.”

A kedden 20:30-kor kezdődő magyar–norvég meccset az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

Borítókép: Füzi-Tóvizi Petra (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Maradjunk a földön – annak kell örülni, ha 10 gólon belül tudunk maradni Norvégia ellen?
A női kézilabda Európa-bajnokság helyszínéről jelentkező podcast harmadik részében stábunk, Tóth Bálint (M4 Sport), Török Olivér (M4 Sport), Rodics Dániel (MTI) és Cseszregi Balázs (Kossuth Rádió) a horvátok ellen 21-18-ra elvesztett csoportmérkőzés okait és következményeit beszélte át, miközben egy friss interjút is hoznak a szövetségi kapitánnyal, Golovin Vlagyimirral, valamint pár olyan aspektust, amit még keveset hallhattunk.
Kézilabda
Klujber Katrin: Szeretem, ha hátamon cipelhetem a csapatot
A női kézilabda-Európa-bajnokság helyszínéről jelentkező podcast második részében stábunk, Tóth Bálint (M4 Sport), Török Olivér (M4 Sport), Rodics Dániel (MTI) és Cseszregi Balázs (Kossuth Rádió) a Svájc elleni 33-28-as győztes mérkőzés tapasztalatait összegezte. Az adásban szó esik kapuskérdésről, szünetbeli fejmosásról, de még egy kalauzról is. Nem utolsó sorban Klujber Katrinnal is beszélgettünk, aki elárulta, nem teherként, hanem plusz motivációként éli meg, hogy ennyire bíznak benne és a válogatott húzóembere lehet.
Kézilabda