Musorujsag
Élő Eredmények

Bravúrgyőzelemmel búcsúzott az Eb-től a női kéziválogatott

Bravúrgyőzelemmel búcsúzott az Eb-től a női kéziválogatott

m4sport.hu
A magyar női kézilabda-válogatott négy góllal nyert a társházigazda Szlovénia ellen az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese két győzelemmel és négy vereséggel a 11. helyen zárta a kontinenstornát.

A magyarok 17 fős keretéből ezúttal Szemerey Zsófia maradt ki. A volt siófoki Maja Vojnovic bravúros védésekkel kezdett a hazaiak kapujában, de a magyar csapat ezúttal sikeresen lassította a játékot, ezzel odalett a szlovénok kezdeti lendülete. Klujber Katrin vezérletével fordított a válogatott (9-7), ebben az időszakban nem látszott, hogy a magyarok számára már tét nélküli a találkozó, a társházigazdák viszont az elődöntőbe jutásért küzdenek. Némileg javult a védekezés is, majd érkeztek a cserejátékosok, akik az izgalmas hajrában nem tudták megtartani a kétgólos előnyt, így a szünetben döntetlen volt az állás.

A szlovénok harminc perc után visszavették a vezetést, ám Klujber fáradhatatlannak tűnt, a csereként beállt Szikora Melinda pedig két védéssel mutatkozott be a kapuban. Erre alapozva egy 5-0-s sorozatot produkált a magyar együttes, és kilenc percig nem kapott gólt. Az ellenfél időkérése után a magyarok torpantak meg, büntetőt is hibáztak, ezért Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány kikérte a harmadik idejét is. Több mint hét perc után született ismét magyar gól, és bár a hajrában mindkét együttes meglehetősen sokat hibázott, a Golovin-csapat megnyerte második félidejét a tornán és megszerezte második sikerét.

Klujber volt a mezőny legeredményesebb játékosa kilenc góllal, a meccs legjobbjának pedig Vámos Petrát választották, aki négyszer talált be. A túloldalon a győri Ana Gros hat, a siófoki Tamara Mavsar egy találattal zárt. Szikora Melinda két, Janurik Kinga kilenc lövést védett.

A mezőny legeredményesebb játékosa Klujber Katrin volt kilenc góllal, a meccs legjobbjának pedig Vámos Petrát választották, aki négyszer talált be. Ez volt a magyar válogatott századik Európa-bajnoki mérkőzése, a mérleg 52 győzelem, öt döntetlen és 43 vereség.

A magyarok a csoportkörben 33–28-ra nyertek Svájc ellen, Horvátországtól 21–18-ra, a címvédő Norvégiától 32–22-re kaptak ki, így pont nélkül jutottak a középdöntőbe, ahol Dániától 29–27-es, Svédországtól pedig 30–25-ös vereséget szenvedtek, így már hétfőn eldőlt, hogy a magyar szövetség által meghatározott célt, a nyolc közé kerülést nem tudják teljesíteni.

középdöntő, I. csoport (Ljubljana):
Magyarország–Szlovénia 29–25 (14–14)
Ljubljana, v.: Merz, Küttler (németek)
lövések/gólok: 47/29, illetve 38/25
gólok hétméteresből: 6/4, illetve 3/3
kiállítások: 4, illetve 2 perc

Magyarország:
Janurik – Márton 4, Vámos 4, Hornyák, Füzi-Tóvizi 2, Klujber 9, Győri-Lukács 4, cserék: Kuczora 3, Debreczeni-Klivinyi 2, Albek 1, Bordás, Szikora

Később:
Svédország–Horvátország 18.00
Norvégia–Dánia 20.30

II. csoport (Szkopje):
Németország–Románia 32–28 (16–14)

később:
Hollandia–Montenegró 18.00
Franciaország–Spanyolország 20.30

A magyar csapat korábbi Eb-meccsei

csoportkör:
Magyarország–Svájc 33–28
Horvátország–Magyarország 21–18
Norvégia–Magyarország 32–22

középdöntő:
Dánia–Magyarország 29–27
Svédország–Magyarország 30–25

Borítókép: Győri-Lukács Viktória (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

További tartalmak