Musorujsag
Élő Eredmények

Simán verték a norvégok a franciákat, Eb-döntő a jutalmuk

Simán verték a norvégok a franciákat, Eb-döntő a jutalmuk

MTI
A kézilabda Európa-bajnokság elődöntőjében nyolc góllal verték a franciákat, akik a második félidőben mindössze kilenc gólt szereztek.

Dánia után a címvédő Norvégia jutott döntőbe a női kézilabda Európa-bajnokságon, mivel 28-20-ra legyőzte az olimpiai bajnok Franciaországot a második elődöntőben, pénteken Ljubljanában. A skandináv csapatnak a vasárnapi lesz a 12. fináléja a kontinenstornán, eddigi mérlege nyolc győzelem és három vereség.

Eredmény, elődöntő:
Norvégia-Franciaország 28-20 (12-11)
lövések/gólok: 45/28, illetve 44/20
gólok hétméteresből: 6/6, illetve 3/2
kiállítások: 2, illetve 4 perc

A két csapat legutóbbi három egymás elleni tétmérkőzése döntő volt, tavaly és 2017-ben a világbajnokság, 2020-ban az Európa-bajnokság fináléjában találkoztak. Pénteki meccsük is magas színvonalú volt, egymást követték a látványos megoldások támadásban és védekezésben is. Mindkét együttes előnyben részesítette a gyors játékot, de ez soha nem csapott át kapkodásba. Váltakozva vezettek a csapatok, és mivel a Győr norvég kapusa, Silje Solberg egyre jobban védett, a címvédő egygólos előnnyel vonulhatott a szünetre.

Nora Mörk és a győri Stine Oftedal irányításával nagyon jól kezdte a második felvonást Norvégia, amely továbbra is magas színvonalon védekezett, először vezetett három góllal, és ezután már nem erőltette mindenáron a gyors akciókat. Tíz perccel a vége előtt már négy volt közte, és ekkor látszott, hogy a franciák nem fognak tudni fordítani, mert képtelenek megoldást találni ellenfelük szinte tökéletes védekezésére. Az olimpiai bajnok nyitottabb védekezésre váltott, de ez sem hozta meg a fordulatot, sőt mivel a franciáknak siettetniük kellett a befejezéseket, egyre többet hibáztak és a játék képéhez képest aránytalanul nagy különbséggel kaptak ki.

A francia válogatott a meccs legfontosabb részében, a hajrában 12 perc alatt csupán egy gólt lőtt, ezt kihasználva a skandinávok egy 7-1-es sorozattal zártak. A norvégoknál Nora Mörk nyolc, a mezőny legjobbjának megválasztott Stine Oftedal hét, Henny Reistad öt gólt szerzett, Silje Solberg 41 százalékos védési hatékonysággal (34/14) járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Grace Zaadi lett a legeredményesebb öt találattal, a győri Estelle Nze Minko egy gólt szerzett, a ferencvárosi Béatrice Edwige nem talált be. Cléopatre Darleux hét lövést védett.

Ez volt az ötszázadik mérkőzése a francia női válogatott szövetségi kapitányaként Olivier Krumbholznak, aki először 1998 és 2013 között irányította a nemzeti csapatot, a jelenleg is tartó második időszaka pedig 2016-ban kezdődött. Az olimpiát és az Európa-bajnokságot egy-egy alkalommal, a világbajnokságot kétszer nyerték meg szakmai vezetésével honfitársai, de van egy olimpiai és négy világbajnok ezüst-, valamint három Európa-bajnoki bronzérme is.

Korábban:
elődöntő:
Dánia-Montenegró 27-23 (14-10)
az 5. helyért:
Svédország-Hollandia 37-32 (21-16)

Borítókép: A norvég Stine Bredal Oftedal a női kézilabda Európa-bajnokság elődöntőjében játszott Norvégia - Franciaország mérkőzésen MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak