Musorujsag
Élő Eredmények

A női kézi-Eb helyszínén bemutatkozott a részben magyar rendezésű 2024-es torna

A női kézi-Eb helyszínén bemutatkozott a részben magyar rendezésű 2024-es torna

mti
Ljubljanában, a női kézilabda Európa-bajnokság helyszínén bemutatkozott a két év múlva sorra kerülő, magyar-osztrák-svájci közös rendezésű kontinenstorna.

A szombat délutáni prezentáció során elhangzott, hogy a következő tornára 2024. november 28. és december 15. között kerül sor

• a 20 022 férőhelyes budapesti MVM Dome-ban
• a debreceni Főnix Arénában (6500)
• az innsbrucki Olympiahalléban (8000)
• a bázeli St. Jakobshalléban (12 400).

Csoportmérkőzések mind a négy városban lesznek, a középdöntőkre Budapesten és Debrecenben, a döntő hétvégére a magyar fővárosban kerül sor. A magyar válogatott az összes mérkőzését Budapesten játssza.

A 16. női Európa-bajnokság lesz az első, amelyen a jelenlegi 16 helyett immár 24 válogatott vesz részt, így összesen 65 meccset játszanak – ebből 41-et Magyarországon – két és fél hét alatt.

A két év múlva sorra kerülő torna selejtezőinek sorsolását jövő tavasszal, a csoportkörét pedig 2024 májusában tartják.

Szombaton bemutatták a 2024-es torna emblémáját is, ami egy hálóba csapódó labdát jelképez, amelyben a három ország közös nemzeti színei, a piros és a fehér, valamint a magyar trikolórból a zöld is megjelennek.

forrás: Magyar Kézilabda Szövetség

Mint elhangzott, a három ország tapasztalt rendezőnek számít az európai kézilabdázásban: Ausztria 2010-ben önállóan, 2020-ban Svédországgal és Norvégiával közösen, Svájc pedig 2006-ban egyedül volt a férfi Európa-bajnokság házigazdája. Magyarország is harmadszor láthatja vendégül a kontinens legjobbjait, ráadásul tízévente tér vissza a női torna: 2004-ben önállóan, 2014-ben a horvátokkal közösen voltak szervezők a magyarok.

Mivel a házigazdák csapatának és a címvédőnek nem kell selejtezőt játszania, tehát a magyar, az osztrák és a svájci válogatott, valamint a vasárnapi, ljubljanai döntő győztese az Eurokupa keretein belül készül a következő kontinenstornára.

Az ünnepélyes esemény végén a jelenlegi három házigazda, Szlovénia, Montenegró és Észak-Macedónia kézilabda-szövetségének vezetői, valamint az európai szövetség (EHF) vezetői átadták a kontinenstorna zászlaját a következő három házigazdának, a magyar szövetséget Horváth Gabriella főtitkár képviselte.

„Szerettük volna bemutatni azokat a terveket, amelyek mentén elindult a szervezés” – nyilatkozta a helyszínen Horváth Gabriella. Hozzátette: már zajlanak az előkészületek, az együttműködések eddig főleg a promóciót és a marketingelemek érintették.

Hozzátette, a mérkőzések látogatottsága miatt nem aggódik, hiszen idén januárban a férfi Európa-bajnokságon is bizonyosodott, hogy Magyarországon nagyon népszerű sportág a kézilabda.

Példaként említette, hogy Szegeden teltházas, Debrecenben teltház-közeli mérkőzések voltak, pedig ott nem szerepelt a magyar válogatott, amelynek meccseire megtelt az MVM Dome.

Az EHF végrehajtó bizottságának tagja az esetleges kísérőprogramok kapcsán megjegyezte, egyelőre szeretne óvatos lenni az ígérgetésekkel.

„A koronavírus-járványnak talán vége, de jött egy teljesen más helyzet, amit a mellettünk zajló háború és az energiaválság hozott. Ha úgy alakul a gazdaság, akkor biztosan szeretnénk elmenni abba az irányba, hogy minél élvezetesebb Európa-bajnokságot rendezzünk, de szerintem ezt most ebben a helyzetben még nem lehet kijelenteni” – fogalmazott Horváth.

Borítókép: Magyar Kézilabda Szövetség

További tartalmak

Kapcsolódó hírek