Musorujsag
Élő Eredmények

Először nyert a Fejér B.Á.L.-Veszprém az Európa-ligában

Először nyert a Fejér B.Á.L.-Veszprém az Európa-ligában

mti
A Fejér B.Á.L.-Veszprém házigazdaként 30-28-ra legyőzte kedden a szlovák Tatran Presovot a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában.

csoportkör, 5. forduló, A csoport:
Fejér B.Á.L.-Veszprém – Tatran Presov (szlovák) 30-28 (13-16)
lövések/gólok: 54/30, illetve 48/28
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 2/2
kiállítások: 8, illetve 4 perc

A hazaiak keretéből Fercsik Dániel, Kristóf Mátyás, Simon Machac, Podoba János, Preszter Ákos és Széles Ákos is hiányzott. A kispadon történt némi változás, ugyanis Éles József klubelnök ezúttal a szakmai stáb tagja volt, nem a lelátóról nézte a meccset.

Mindkét csapat pont nélkül várta a mérkőzést, amelynek elején elléptek a vendégek. Konkoly Csaba veszprémi vezetőedzőnek már a tizedik percben időt kellett kérnie (4-8), de a folytatásban is sok volt a hiba, amit a Tatran jó néhányszor kihasznált. A folytatásban Balogh Tibor védéseire alapozva egy 3-0-s sorozattal felzárkóztak a házigazdák, ám a vendégek is időt kértek, majd 15-10-re elhúztak, a szünetben pedig három találattal vezettek.

A második felvonást jól kezdte a magyar csapat, sokkal hatékonyabb volt a támadójátéka, így a 38. percben – a meccs során először – átvette a vezetést. A kiállítások és az időkérések sem törték meg a Veszprém lendületét, tíz perccel a vége előtt 26-23-as előnyben volt. A hajrában többször is az egyenlítésért támadott a szlovák csapat, de a hazaiak nagyot küzdöttek, és Éles Benedek góljával tíz másodperccel a vége előtt eldöntötték a két pont sorsát.

A mezőny legeredményesebb játékosa Éles volt kilenc góllal, Pulay Gábor hatszor, Szmetán Péter ötször talált be, Balogh Tibor pedig 17 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Oliver Rábek nyolc találattal zárt.

Az egy győzelemmel és négy vereséggel álló veszprémiek egy hét múlva Eperjesen folytatják szereplésüket a második számú európai kupasorozatban.

Borítókép: Veszprém, 2022. november 29. A veszprémi Stranigg János (k) és Marko Panic (j), a francia csapat játékosa a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában játszott Fejér B.Á.L. Veszprém - Montpellier HB mérkőzésen a Veszprém Arénában 2022. november 29-én. MTI/Bodnár Boglárka

További tartalmak