Musorujsag
Élő Eredmények

Megjelent a magyar kézilabdázás történetét bemutató Kézi-könyv

Megjelent a magyar kézilabdázás történetét bemutató Kézi-könyv

mti
A Magyar Kézilabda Szövetség kiadásában, a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programjának támogatásával megjelent a "Kézi-könyv", a magyar kézilabdázás történetét 1926-tól bemutató exkluzív kiadvány, amely fotók, statisztikák és sztorik segítségével kalauzol végig a sportág múltján a jelenig.

Hiánypótló mű született, amit már régóta megérdemel a kézilabdás társadalom. Jó egyben látni a sportág történetét. Ha létezne a kézilabdának időkapszulája, az érmek, a neves játékosok mezei mellett ez is helyet kapna benne” – hangsúlyozta Novák András, az MKSZ operatív igazgatója a Ballai Attila és Liszkay Gábor Levente által írt és szerkesztett könyv szerdai bemutatóján.

Ballai Attila arról beszélt, hogy 15-20 éve, amikor először kérték föl egy ilyen könyv megírására, azt mondta, ezt nem lehet megcsinálni, különösen nem egyedül.

Szerzőtársa, Liszkay Gábor a gondolatmenetet folytatva elmondta, hogy induláskor még most is kétségeik voltak, de „nagyon jó volt bíbelődni” a könyvvel. Kiemelte, hogy bár ketten vannak feltüntetve szerzőként, ez egy csapatmunka eredménye.

forrás: Magyar Kézilabda Szövetség

Az alkotók meséltek a sportágban megélt személyes élményeikről és arról is, hogy a technika segítségével ma már könnyebb volt archív anyagokat felkutatniuk, mint évtizedekkel ezelőtt lett volna.

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke méltatta a Nagy Béla programot, melynek keretében ez az alapmű is megszületett.
Az eseményen Szöllősi György és Novák András megújította a két fél közötti együttműködési szerződést, melynek értelmében az MSÚSZ a Csillag Imre Ösztöndíjprogram keretében a külföldi sporteseményeken dolgozó újságíró kollégák munkáját segíti.

Az MKSZ újabb hárommillió forinttal támogatja a programot.

A keménykötésű, 580 oldalas kiadványban megtalálható a sportág legnagyobb egyéniségeinek, edzőinek és játékosainak portréja – például Mocsai Lajosé, Nagy Lászlóé, Radulovics Bojánáé, Sterbinszky Amáliáé -, a magyar kézilabdázás 30 felejthetetlen mérkőzésének krónikája, a szövetségi kapitányok listája, a strandkézilabdázás, versenyrendezések története, továbbá statisztikák és infografikák.

A könyv csütörtöktől a Magyar Kézilabda Szövetség shopjában (Budapest VIII., Könyves Kálmán krt. 76.) kapható, és megrendelhető a handballshop.hu oldalon 10 990 forintos áron.

Borítókép: Magyar Kézilabda Szövetség

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Az F3 ezüstérmesével erősít a Red Bull
Komoly lehetőséget kapott autóversenyzői karrierjének előrelendítésére a Forma–3 idei ezüstérmese, Zane Maloney, aki 2023-ban a Red Bull juniorprogramjának tagjaként folytathatja pályafutását.
F1 Hírek
Futóbolondok a nyolcaddöntőkben: Luis Enriquét lenyűgözte a marokkói nyolcas
A katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében Marokkó némi meglepetésre tizenegyesekkel búcsúztatta Spanyolországot. Luis Enrique, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón külön kiemelte az észak-afrikaiak nyolcasát, Azzedine Ounahit, aki elképesztően nagy munkát végzett a hispánok ellen. Ugyanakkor volt, más, aki a nyolc közé jutásért még nála is többet futott.
Külföldi futball
Az MRSZ elnöke bízik a sikeres rendezésben
Kersch Ferenc, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöke biztos benne, hogy minden rendben lesz a jövő nyári magyar-szerb U17-es leány Európa-bajnokság rendezésében.
Röplabda