A magyar férfi kézilabda-válogatott a D csoportban küzd meg a középdöntőbe jutásért Izlanddal, Dél-Korával és Portugáliával.
Utóbbi a 2021-es viadalon a 10. helyen végzett. António Areia, a Porto szélső a világbajnokság előtt arról beszélt, hogy ezúttal szeretnének előrébb végezni, amihez minden adott, hiszen egyénileg tapasztalt és technikás játékosai vannak Portugáliának, a csapatszellem pedig egyértelműen bizakodásra adhat okot. Mindenki kész arra, hogy a legjobbját nyújtsa annak érdekében, hogy egy szép vb-t zárjanak.
“Minőségben nincs hiány ebben a keretben. Sok tapasztalt játékosunk van, akik még mindig képesek a legmagasabb szinten teljesíteni. Mellettük a fiatalok pedig pályafutásuk jó szakaszában csatlakoznak hozzánk, így képesek erősíteni a válogatottat. Nagyon bízom mindenkiben ebben a csapatban. Határozott céllal érkezünk ide, azt akarjuk, hogy jobb helyen végezzünk, mint a legutolsó vb-n. Nincs rajtunk nyomás. A jó eredményhez elengedhetetlen egy jó kezdés” – nyilatkozta az O Jogo című portugál sportnapilapnak Areias.
A jobbszélső fontosnak tartja, hogy a keret nagyobb része erős bajnokságokban játszik, és komoly Bajnokok Ligája tapasztalattal rendelkezik. Luís Frade Spanyolországban, Manuel Gaspar, Miguel Espinha, Alexandre Cavalcanti, Diogo Silva és Pedro Portela Franciaországban, André Gomes Németországban, Miguel Martins pedig Magyarországon, a OTP Bank-Pick Szeged csapatában játszik.
“Ahhoz jobb jobbak legyünk, mint legutóbb, jobban is kell teljesítenünk. Sok olyan játékosunk van, akik külföldön, nagy csapatokban játszanak, erős bajnokságokban és a Bajnokok Ligájában. Mindannyian kiválóan teljesítenek a saját bajnokságukban. Ez egyértelműen mutatja, hogy milyen szintet képviselünk” – emelte ki a portugálok erejét a 32 éves játékos.
A D csoportra kitérve azt mondta, hogy egy világbajnokságra kijutó együttes mindenképpen erős, ezért felesleges az esélyeken gondolkozni. Azt viszont kiemelte, hogy a jó kezdés lendületet adhat.
“Az Izland elleni mérkőzés egyértelműen a legfontosabb, már eleve azért, mert ez az első meccsünk. Most az a fontos, hogy csak erre a meccsre koncentráljunk, aztán következhet a többi. Megpróbáljuk a lehető legjobb munkát elvégezni ahhoz, hogy képesek legyünk előrébb végezni, mint két évvel ezelőtt” – zárta gondolatait Areias.
A magyar nemzeti csapat legutóbb a tavalyi Európa-bajnokságon találkozott a portugálokkal, akkor egy, a végletekig kiélezett mérkőzésen 31-30-s győzelmet arattak Miklerék.