Eddig négy ország válogatottja tudott címet védeni, azaz kétszer egymás után megnyerni a világbajnokságot. Svédország, Románia és Franciaország járt korábban a legközelebb, hogy zsinórban háromszor megnyerje a vb-t, 2023-ban Dánia kísérelheti meg a példátlan sikersorozatot.
Voltak ugyan nagyon szoros mérkőzéseik az előző két tornán, de kimondhatjuk, ellenállhatatlan volt a dán válogatott. Legutóbb Magyarország győzte le őket még 2017-ben. Akkor a vb meglepetése volt a magyar siker, kevesen számítottak erre a kimenetelre a fél évvel korábban olimpiai aranyat nyerő Dánia ellen. Azóta tizennyolc meccset nyertek meg és egyetlen alkalommal játszottak döntetlent, az Egyiptom elleni epikus negyeddöntőben két évvel korábban, miután hétméteresekkel jutottak tovább.

(MTI/Illyés Tibor)
A legutóbbi világbajnoki cím megnyerése óta azonban egy kisebb gödörbe került a csapat, ha a tokiói olimpia döntőjének elvesztése, majd az Európa-bajnokságon megszerzett bronzérem annak számít. A csapat gerince együtt maradt, Nikolaj Jacobsen szövetségi kapitánynak csak kisebb változásokat kellett eszközölnie a keretben, de Lasse Svan Hansenre már nem számíthat. A visszavonuló jobbszélső 245 mérkőzést játszott a csapatban, amivel a válogatottsági örökrangsor negyedik helyére fért fel.
A dánok kerete közel sem a legfiatalabb a mezőnyben, mondhatni kiöregedő csapatuk van, de 2023-ban egy utolsó nagy dobásra készülnek, hiszen minden bizonnyal utoljára látjuk így együtt ezt a generációjukat, akik mindent megnyertek, amit csak lehet.

Mikkel Hansen 35 éves kora ellenére is az egyik legjobb góllövők között van a Bajnokok Ligájában. A Paris Saint Germain-től tavaly nyáron az Aalborghoz hazaigazoló átlövő 58 találattal a góllövőlista hetedik helyén áll. Hansen szemmel láthatóan szeret világbajnokságon játszani, az előző két torna MVP címét bezsebelte. Sőt, az extraklasszis 261 gólra van attól, hogy minden idők legjobb dán góllövője legyen, ami kissé behozhatatlannak tűnik, a csúcstartó, Lars Christiansen 1503 góllal áll az élen. Emellett Hansennek van a legjobb mérkőzésenkénti gólátlaga (5,2) azon játékosok közt, akik legalább 100 alkalommal pályára léptek a dán nemzeti csapatban.
A dán kapuban Niklas Landin már önmagában egy szinte áttörhetetlen védőfalat alkot, rutinos játékosaik mellett egyre több szerepet kapnak és kezdenek kibontakozni fiatal tehetségeik. Emil Jakobsen, Magnus Saugstrup és Jacob Holm már az előző vb-n is remek formát mutatott, Holm egyenesen kiváló játékkal rukkolt elő a két évvel korábbi Svédország elleni döntőben.
A dánok legígéretesebb fiatal játékosa azonban egyértelműen Mathias Gidsel, aki eddig 27 mérkőzésen játszott a felnőtt válogatottban, de már 122 gólt lőtt, és rangos elismerésben is részesült, megválasztották a tokiói olimpia legértékesebb játékosának. A jobbátlövő 2020 nyarán igazolt a Bundesligába, a Füchse Berlin csapatához.

A 23 éves átlövő szereplése azonban egyelőre kérdéses a vb-n, a szövetségi kapitány behívta ugyan a keretbe, de Gidsel októberben egy térdsérülést szenvedett, akkor hat-nyolc hetes felépülési időt jósoltak neki az orvosok.
A címvédő a H csoportba kapott besorolást Belgium, Bahrein és Tunézia társaságában. Dánia a 25. világbajnokságára készül, 2019 és 2021 után harmadszor nyerné meg a tornát, amivel a történelemben először másodszor is megvédenék vb-címüket.
A 2023-as férfi kézilabda-világbajnokság mérkőzéseit január 11. és 29. között az M4 Sport, az M4 Sport+ és az m4sport.hu közvetíti élőben.
A VILÁGBAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSA
A CSOPORT (Krakkó): Spanyolország, Montenegró, Chile, Irán
B CSOPORT (Katowice): Franciaország, Lengyelország, Szaúd-Arábia, Szlovénia
C CSOPORT (Göteborg): Svédország, Brazília, Zöld-foki-szigetek, Uruguay
D CSOPORT (Kristianstad): Izland, Portugália, MAGYARORSZÁG, Dél-Korea
E CSOPORT (Katowice): Németország, Katar, Szerbia, Algéria
F CSOPORT (Krakkó): Norvégia, Észak-Macedónia, Argentína, Hollandia
G CSOPORT (Jönköping): Egyiptom, Horvátország, Marokkó, Egyesült Államok
H CSOPORT (Malmö): Dánia, Belgium, Bahrein, Tunézia