Musorujsag
Élő Eredmények

Székely Márton: Kellett a továbbjutásunkhoz a svédek sikere, de én úgy tekintek rá, elsősorban magunknak köszönhetjük

Székely Márton: Kellett a továbbjutásunkhoz a svédek sikere, de én úgy tekintek rá, elsősorban magunknak köszönhetjük

m4sport.hu
Székely Márton, a magyar férfi kézilabda-válogatott kapusa a molcsapat.hu-nak elmondta, szerinte a mieink igenis megdolgoztak a továbbjutásért a világbajnokságon, és saját jogán van ott a torna legjobb nyolc csapata között.

 

„Ritkán van szerencsénk, az öltözőben beszélgettünk is róla, hogy többször is rosszul jöttünk ki az ilyen körbeveréses sztorikból. Most az utolsó meccsünk után még nem tudhattuk hogy negyedikek leszünk a csoportban, vagy másodikak és olimpiai selejtezősök. De ezúttal velünk volt a szerencse” – ecsetelte Székely Márton a molcsapat.hu-nak a továbbjutást.

A 33 esztendős kapus hozzátette, hiába a szerencse, a magyar válogatott megdolgozott a legjobb nyolcba kerülésért.

„Kellett a továbbjutásunkhoz a svédek győzelme, de én úgy tekintek rá, hogy elsősorban magunknak köszönhetjük. Tudom, sokan lebecsülik koreaiakat és a dél-amerikai ellenfeleinket, de előbbiek tíz perccel a meccs vége előtt csupán egygólos hátrányban voltak a portugálokkal szemben, a brazilok pedig pontot is raboltak tőlük. Egyáltalán nem volt könnyű dolgunk, és az, hogy most Stockholmból beszélgetünk, elsősorban a mi bravúrunk, nem a szerencsének köszönhető.”

Székely elmondta, minek köszönhetik a sikert.

„Együtt nézte a svéd-portugál meccset a csapat, és amikor kiderült, hogy továbbjutottunk, valóban túlcsordultak az érzelmek. Mi tudjuk, mekkora bravúr ez és azt is tudjuk, hogy milyen kevesen hittek benne, hogy sikerülhet. Szerencsére mi a kevesekhez tartoztunk, és ez a hit nagyon sokat számított. Az Izland elleni győzelmet is annak köszönhettük, hogy a mi célunk minden meccsen ugyanaz: semmit nem hagyni a tankban, kihajtani magunkból mindent és az utolsó percig teperni. Mi akkor is megyünk előre, amikor egy sztárcsapat hat góllal vezet ellenünk, és már csak negyed óra van hátra. Ennek köszönhetjük a továbbjutásunkat, és nem a svédeknek vagy a braziloknak.”

Játékosunk kiemelte: szerinte jobb is, hogy a magyar csapatban nem világsztárok vannak.

„A vb előtt olvastam én is, hogy egyéni összevetésben egyáltalán nem számítunk élcsapatnak a tornán, de ez már akkor sem érdekelt. Őszintén szólva szerintem még jobb is, hogy nem egy-két világsztártól várjuk a mannát, hanem csapatban gondolkodunk, együtt küzdünk, és így nem vagyunk annyira kitéve a veszélynek, hogy ha a kulcsembereknek rossz napjuk van, megbénul az egész csapat.”

S hogy mit jósol Székely a negyeddöntőben?

„A legjobb nyolcban már olyan kicsik a különbségek az ellenfelek között, hogy nem sokat számít, melyikükkel kell megküzdenünk. Van viszont, amiről az ellenfél ismerete nélkül is tudunk beszélni. Például arról, hogy míg mi abszolút teher nélkül játszhatunk, addig az ellenfelünkön komoly nyomás lesz, ráadásul egy nappal kevesebbet pihenhet, mint mi. Senki nem fog lebecsülni minket, ebben biztos vagyok, pedig elnézve a legjobb nyolc mezőnyét nem mi vagyunk a legerősebb csapat, az biztos. De a legutóbbi világbajnokság negyeddöntőjében hosszabbításig harcoltunk a franciákkal, előtte pedig a dánokat küldtük haza a csoportból. Talán pszichés oka is van, hogy az ilyen meccseken sokszor jobban teljesítünk, mint a csoportmeccseken, de a lényeg, hogy ezúttal is mindent kiadjunk magunkból. Mi csak nyerhetünk ezen a negyeddöntőn.”

Az M4 Sport és az m4sport.hu minden mérkőzést élőben közvetít a világbajnokság hajrájában is.

A szerdai negyeddöntő párosítása
18.00: Dánia–Magyarország, Stockholm (Élőben: M4 Sport)
18.00: Norvégia–Spanyolország, Gdansk (Élőben: m4sport.hu)
20.30: Franciaország–Németország, Gdansk (Élőben: M4 Sport)
20.30: Svédország–Egyiptom, Stockholm (Élőben: m4sport.hu)

 

Borítókép: Göteborg, 2023. január 19. Székely Márton véd a magyar kézilabda-válogatott edzésén a férfi kézilabda világbajnokságon a göteborgi Valhalla sportcsarnokban 2023. január 19-én. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak