Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: Romániába igazolt az MTK Budapest magyar válogatott kézise

Hivatalos: Romániába igazolt az MTK Budapest magyar válogatott kézise

m4sport.hu
Az MTK Budapest női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy romániában folytatja a pályafutását Pál Tamara.

 

A 22 esztendős magyar válogatott irányító a kék-fehérek szerdai közleménye szerint az SCM Gloria Buzau csapatához igazol, s a 2023–2024-es idényt már a román együttesnél kezdi meg.

„Most jött el az a szakasz az életemben, hogy váltanom kell, hogy még előrébb tudjak lépni és fejlődhessek. Ez a lehetőség kínálkozott leginkább alkalmasnak arra, hogy kiderüljön, hogy mi rejlik még bennem, hova tudok eljutni. A döntésemet nagyban befolyásolta, hogy nemzetközi porondon is szerepel a román csapat” – mondta el Pál Tamara a váltás bejelentésekor.

A 2020–2021-es szezon NB I-es gólkirálya hozzátette, nagyon várja már az új kalandot.

„Várom az új csapatot, sok újdonságot tartogat számomra ez a kihívás, hiszen új közegbe és új országba is kerülök. Bár azt azért tudni kell, hogy Románia számomra nem ismeretlen, ugyanis a szüleim és nagyszüleim itt születtek és éltek. Kiskoromtól egészen 10-11 éves koromig minden nyarat itt töltöttem. Ismerem az országot, természetesen most más szemszögből fogom megismerni, hiszen itt fogok élni. Természetes izgalom van benne, nagyon várom már az új kihívást.”

 

 

Borítókép: mtk.hu

További tartalmak