Musorujsag
Élő Eredmények

Ancsin: Nem szeretnénk rossz szájízzel hazamenni a vb-ről

Ancsin: Nem szeretnénk rossz szájízzel hazamenni a vb-ről

MTI
A jobbátlövő Ancsin Gábor úgy fogalmazott, a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai nem szeretnének rossz szájízzel hazatérni a világbajnokságról, ezért mindenképpen meg akarják nyerni vasárnap az Egyiptom elleni mérkőzést, ami a hetedik helyről dönt.

A Tatabánya játékosa szombaton úgy fogalmazott az MTI-nek, hogy nagyon hosszú menetelés végéhez közelednek, hullámzó teljesítményt nyújtottak, és voltak nagyon szép pillanataik, de tragikusnak nevezhetők is.

A magyarok – akiknek a legjobb hét közé jutás a céljuk – a csoportkört és a középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, ezzel a negyeddöntőbe jutottak, és biztosították részvételüket a jövő márciusi olimpiai selejtezőtornán. A szerdai negyeddöntőben 17 góllal kikaptak a címvédő Dániától, pénteken pedig Norvégiával szemben veszítettek nyolc találattal. Az utolsó meccsüket a hetedik helyért játsszák vasárnap 15.30 órától, Egyiptommal. A meccset az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

Ancsin elmondta, hatalmas eredmény számukra a negyeddöntőbe jutás, szerinte a torna előtt nem sok ember fogadott volna erre. „Nagyon nagy siker, amit nem adtak ingyen, megdolgoztunk érte, de nem szeretnénk rossz szájízzel hazamenni. Az elért eredményt jó lenne úgy eltárolni magunkban, hogy tényleg siker volt, és ehhez kell a vasárnapi győzelem” – magyarázta.

Az egyiptomiakról elmondta, spanyol szövetségi kapitányuk van, és figyelve az előző találkozóikat, ez is borzasztóan kemény mérkőzés lesz. Hangsúlyozta, az észak-afrikaiak nagyon komoly erőt képviselnek, jó kapussal és jó védelemmel rendelkeznek, nagyon gyorsak a szélsőik, korán elindulnak visszafelé, ezért a magyaroknak „nagyon képben kell lenniük” a visszarendeződésnél.

„Minden maradék energiánkat fel kell égetnünk a meccsen. Ebben a fázisban már szinte egyikünk sincs a csúcson fizikálisan és mentálisan sem, de ezt valahogy ki kell zárnunk. Együtt, csapatként meg tudjuk csinálni!” – vélekedett a jobbátlövő, aki az eddigi nyolc találkozón ötven lövésből 24 gólt szerzett.

Megjegyezte, voltak gyengébb mérkőzései is, ezért a saját produkcióját is hullámzónak jellemezné, de szeretné magában is úgy lezárni a tornát, hogy ez egy jó világbajnokság volt.

A vasárnapi program (Stockholm):
az 5. helyért: Németország-Norvégia 13.00 (élőben: M4 Sport+, m4sport.hu)
a 7. helyért: Magyarország-Egyiptom 15.30 (élőben: M4 Sport, m4sport.hu)
a 3. helyért: Spanyolország-Svédország 18.00 (élőben: M4 Sport, m4sport.hu)
döntő: Dánia-Franciaország 21.00 (élőben: M4 Sport, m4sport.hu)

Borítókép: Ancsin Gábor és Szita Zoltán a Magyarország – Zöld-foki Köztársaság vb-középdöntős meccs után (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Férfi kézi-vb podcast, 9. rész: Stockholm-szindróma a láthatáron
Négy győzelem és négy vereség alkotja a magyar válogatott eredménysorát a 2023-as világbajnokságon. Varga Ákos (M4 Sport), Cseszregi Balázs (Kossuth Rádió) és Tóth Bálint (M4 Sport) ezúttal arról beszélgetett, a norvégok elleni meccs tapasztalataival merre felé billenhet a mérleg nyelve Egyiptom ellen, a 7. helyért.
Kézilabda
Maradandót alkotna: a világbajnokság helyett saját kiállítására készült a válogatott kézilabdázó
A magyar férfi kézilabda-válogatottban korábban többször is pályára lépő Fekete Dávid az elmúlt hónapokban akár a lengyel-svéd közös rendezésű világbajnokságra is készülhetett volna, ám a balszélső ehelyett a saját alkotásait bemutató kiállítást nyitotta meg január 20-án. A sérülések miatt több évet kihagyó 26 éves kézilabdázónak jelenleg nincs csapata, de az m4sport.hu-nak adott interjúban elmondta, szeretne visszatérni a pályára – emellett pedig művészként is maradandót alkotna.
Kézilabda
Rosta Miklós nem hosszabbít Szegeden, már alá is írt Romániában – sajtóhír
A Dinamo Bucuresti elnöke, Ionut Popa egy román lapnak <a href="https://www.prosport.ro/alte-sporturi/handbal/dinamo-un-nou-transfer-bomba-pentru-liga-campionilor-dulaii-au-adus-unul-dintre-cei-mai-buni-pivoti-din-europa-exclusiv-19587981?fbclid=IwAR3LdVogQAjFmZ40VK4oU1BoOKQJv9gHlswPGzdmghHzTGgH7L31ewU8FkU" rel="noopener" target="_blank">elárulta</a>, megszerezték az OTP Bank-Pick Szeged és magyar kézilabda-válogatott beállóját, Rosta Miklóst.
Kézilabda