Fekete Dávid a Magyar Nemzeti Galériában adott interjút az m4sport.hu-nak (Fotó: m4sport.hu/Horváth Péter Gyula)– Korábban pályára léptél a magyar kézilabda-válogatottban, amely jelenleg Svédországban szerepel a világbajnokságon. 26 évesen akár te is ott lehetnél a tornán, mi most mégis a Magyar Nemzeti Galériában találkoztunk, egészen más miatt, de erről egy kicsit később. Követed azért a vb-meccseket?
– Természetesen követem a fiúkat, és innen is gratulálok nekik az eddigi teljesítményükhöz!
– Mi a véleményed a csapat eddigi szerepléséről?
– Szerintem erőn felül teljesítettek egy kicsit, a dánok elleni vereség pedig benne van a pakliban. Szinte mindenkit ismerek a csapatból, így különösen büszke vagyok a srácokra.
– A felnőttek között szerepeltél a 2018-as Európa-bajnokságon, ennek ellenére mondhatjuk, hogy a legnagyobb sikered az ifik között szerzett Eb-ezüstérem volt?
– A legnagyobb elérést a felnőttválogatottság jelentette, de az ifi Eb-n szerzett ezüstérem óriási élmény volt, ami az egész életemre, pályafutásomra nagy hatást gyakorolt. Szuper volt az egész torna, de persze a döntő végjátékában lehettünk volna egy kicsit okosabbak is. Ennek ellenére már ez az ezüst is úgy csillog, mint egy aranyérem.
A 2014-es ifjúsági Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott a döntőbe jutás után (Fotó: utanpotlassport.hu)– A 2014-es ifjúsági Eb-döntőben pályára lépő magyar játékosok 25-26 évesen most vannak a „legjobb korban”, közülük azonban egyedül Ligetvári Patrik kerettag jelenleg is a felnőtteknél (a tornára előzetesen nevezett Juhász Ádám nem sokkal a vb kezdete előtt megsérült, Győri Mátyást pedig tartaléknak jelölték). Mi lehet az oka, hogy az utánpótláskorban elért siker után a felnőttek között nem igazán jött össze az áttörés ennek a korosztálynak?
– Ez egy összetett kérdés, több okra is visszavezethető, talán nem is feltétlenül az én tisztem ezt megmagyarázni. Sok nagyon tehetséges játékos volt abban a korosztályban, többen el is jutottunk a felnőttválogatottságig. Az mindenesetre nem működik, hogy egyik napról a másikra átemeljük a felnőttek közé azt a csapatot. A generációváltásnak folyamatosan kell zajlania, ahogy most is történik a válogatottnál.
– Eközben a most vb-elődöntős francia válogatottból öten – a barcelonai különítmény (Melvyn Richardson, Dika Mem, Ludovic Fabregas), Yanis Lenne és Romain Lagarde – is ott voltak a 2014-es ifi Eb-döntőben, ahogy a vb előtti utolsó keretszűkítésnél kieső Benoit Kounkoud vagy a BL-ben rendre jó teljesítményt nyújtó Aymeric Minne is. A franciáknak hogyan sikerült ennyivel jobban átemelni a tehetségeket a felnőtt kézilabdába?
– Nekik ez valóban elég jól sikerült. Náluk kicsit másképp zajlik az utánpótláskorúak integrációja a felnőttek közé, nálunk ez egy kicsit nehézkesebb. Persze ez is változik itthon, aminek örülök is, de azért még van hova fejlődnünk ezen a téren is.
Fekete Dávid (a labdával) a Veszprém színeiben a Bajnokok Ligájában is pályára lépett (Fotó: MTI/PAP/Marcin Bednarski)– Térjünk vissza egy kicsit hozzád. A 2018-as Eb-szereplés előtt a Veszprém színeiben a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhattál (sőt, gólt is szereztél), igazi klasszisokkal készültél nap mint nap, de állandó játéklehetőséget nem tudtál kiharcolni. Ezért hagytad el viszonylag hamar a rekordbajnokot?
– Veszprémben érettségiztem és először a juniorcsapathoz igazoltam, amellyel meg is nyertük a másodosztályú bajnokságot. Akkor szó volt róla, hogy fiókcsapatként elindulhatunk az élvonalban, ami sajnos nem jött össze. Az jó lehetőség lett volna, mivel sokan voltunk a felnőttpályafutásunk elején, tehetséges társaság állt össze. A felnőtt Veszprémbe viszont készen kell érkezni. A Celjénél vagy a Zagrebnél megengedhetik, hogy a fiatalok két-három év alatt rutint szerezzenek a Bajnokok Ligájában, hogy utána stabil teljesítményt tudjanak nyújtani. Úgy gondolom, hogy erre fejben még nem voltam készen, és sajnos ezzel a teherrel akkor nem is nagyon foglalkoztunk. Gyerekkorom óta Iváncsik Gergőt, Ugaldét, Miklert és Lékait néztem a tévében, aztán 17-18 évesen mellettük kellett teljesítenem nagy nyomás alatt, folyamatosan kiélezett szituációban.
– Ekkor lett volna szükség arra, hogy a fiatalok mentális egészségével is foglalkozzon valaki?
– Igen, nemcsak rajtam, hanem rajtuk is nagy volt a nyomás, de akkor még a játékosok mentális egészségével nem nagyon foglalkoztak. Talán az önbizalmammal is gond volt, de nem is nevezném igazából gondnak… Később Budakalászon megkaptam a játéklehetőséget, odakerültem a felnőttválogatottba, tehát valahol megvolt az az önbizalom, ami Veszprémben hiányzott. Nehéz versenyezni egy szlovén sráccal, aki már mondjuk 16 éves korától játszik a BL-ben, és annak a szintnek a fizikai és mentális terhelését kapja meg. De nem akarok panaszkodni, szuper volt a veszprémi lehetőség. Büszke is vagyok rá, ez akkor nagyon nagy dolog volt.
– A Budakalásznál neked és a csapatnak is jól ment, a nemzetközi kupaszereplést is kiharcoltátok.
– Én a szezon vége felé csatlakoztam, de Roberto García Parrondo vezetésével valóban kiugró évet produkált a csapat. Nagy Bencének és Koncz Andrisnak is nagyon ment, így sikerült kiemelkedő eredményt elérni, és a következő idényben az EHF-kupában is megmutathattuk magunkat.
– Aztán 2018-ban jött a sérülés.
– Igen, 2017 nyarán az ötödik hellyel zárult junior-vb-t követően a 2018 januári felnőtt Európa-bajnokság felkészülését is végigcsináltam, így talán egy kicsit túl voltam terhelve, és a torna után nem sokkal elszakadt a keresztszalagom.
– Hogyan élted meg a helyzetet?
– A keresztszalag-szakadás után extra motiváció dolgozott bennem, nem voltak kétségeim, hogy visszatérek. Az első rehabilitációt maximális erőbedobással csináltam végig, jobb eredményeket produkáltam utána, mint előtte. Sok időbe telt a felépülés, de megérte, utána jól ment a játék, nem véletlen, hogy újra meghívót kaptam a válogatottba is. Csak aztán jött egy háztartási baleset, és a hosszú kihagyás… A baleset után „csak” porcműtéten estem át, pedig akkor újra meg kellett volna operálni a szalagot. Ráadásul jött a koronavírus-járvány, ezzel nyolc-kilenc hónapot buktam, annyival lett hosszabb a rehabilitációm.
Fekete Dávid legutóbb a Tatabánya játékosa volt (Fotó: tatabanyahandball.hu)– Végül majdnem 1000 nap után Tatabányán tértél vissza a kézilabdapályára.
– Két és fél év kihagyás után ritkán igazolnak le azonnal valakit, ez a helyzet mentálisan eléggé le is nyomott, ezért kezdtem el pszichológussal is dolgozni. Ezt egyébként mindenkinek ajánlanám, 14 éves kor felett mindenkire ráférne. Tatabányán egy hónapos próbajátékkal kezdtem, és kőkeményen meg kellett küzdenem már azért is, hogy egy ajánlatot kapjak.
– 2022-ben 14 bajnoki és két Magyar Kupa-mérkőzésen léptél pályára a Tatabánya színeiben, ezt azonban nem követte folytatás, azóta nincs csapatod. Mi történt?
– Picit sokat vártunk talán a Tatabányára, de ott végül nem sikerült szerződést hosszabbítani. Úgy gondolom, sok energiám, erőfeszítésem és pénzem is van abban, hogy nagyjából négy évig rehabilitáltam magam. Ezért vártam a minél jobb lehetőséget, különösen, hogy a tatabányai fél évem jól sikerült érzetre és statisztikailag is. Nem hagytam ki edzést, csak akkor, amikor covidos lett az egész csapat. Összességében úgy éreztem, hogy jól sikerült ez a projekt, ezért volt furcsa, hogy nem sikerült eligazolni. És ezzel igazából még most is küzdök…
– Ez azt jelenti, hogy zajlik a csapatkeresés?
– Igen, még érzek a kézilabdában fantáziát, szerintem még van bennem hét-nyolc év, amikor magas szinten tudnám csinálni a sportot.
– Tehát nem tettél le arról, hogy visszatérj a kézilabdapályára?
– Rajta vagyok az ügyön. Folyamatosan készülök egyénileg, futok és kondizok, de azért a labdás edzések nyilván hiányoznak…
Fekete Dávid a pályán kívül is maradandót alkotna (Fotó: m4sport.hu/Horváth Péter Gyula)MARADANDÓT ALKOTNA – NEM CSAK A SPORTBAN
– Beszéljünk egy kicsit arról, amiért a Magyar Nemzeti Galériában találkoztunk: időközben a sport mellett egy másik szenvedély is megjelent az életedben. Hogy jött a képzőművészet?
– Jó szó erre a szenvedély, mert csak zsigeri dolgokat „gyártok”. Az egész úgy kezdődött, hogy a rehabilitációm alatt nagyon sokat feküdtem az ágyban, sokat voltam egyedül otthon, és amikor már megnéztem az „összes” sorozatot oda és vissza, lepörgettem az aljáig az Instagramot, akkor arra gondoltam, hogy azért fizikai erőfeszítés nélkül is lehetne valami maradandót alkotni. Alapvetően kreatív beállítottságú vagyok, mindig szerettem rajzolni, alkotni, de azért a kézilabda lekötötte az időm szinte száz százalékát. Aztán amikor a sérülések miatt nem sportoltam, kitaláltam, hogy el lehetne kezdeni ezt. Láttam pár technikát, és el is kezdtem kipróbálgatni ezeket.
– Ez egyszerű hobbi, vagy már több annál?
– Egy kicsit azért már több ez, mint hobbi. Ez már a második kiállításom, ezúttal szuper lehetőséget kaptam Nagy Attilától, a budai vár kulturális nagykövetétől és a Magyar Nemzeti Galéria Kortárs Kávéházától, hogy bemutathatom a képeimet. Ráadásul velem kezdődött ez a kiállítássorozat, később más kortárs alkotók is kiállíthatják majd a képeiket.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
– Többnyire nem hagyományos eszközöket használsz, a purhabtól kezdve a golyóstollig sok mindennel alkotsz.
– Sőt, szinte kizárólag nem hagyományos eszközöket használok. Van kép, ami bojler szigetelésből, vagy éppen utcai koszból és zsebkendőből készült. A nagy vásznak mind lepedők, nagypapámmal gyártjuk a kereteket hozzá. A lepedőket falfestékkel alapozom le, hogy meglegyen a keménysége, majd jön rá az autózománc. Ezek igazából elfekvő, „leninvárosi” festékek, amiket a nagypapám műhelyében találtam, viszont gyönyörű színek jönnek elő belőlük, úgyhogy megéri újrahasznosítani ezeket.
– Van valamilyen különösebb oka, hogy ilyen nem szokványos módszereket használsz?
– Érdekel a „trash art”, az újrahasznosítás és az ehhez kapcsolódó gondolkodás. Ez az egyik indok, a másik pedig egyszerűen annyi, hogy például nincs pénzem óriási, nagyon drága vásznakra. Nálam nem a téma határozza meg, hogy milyen anyagokat fogok használni, hanem maga az anyag és a technika határozza meg, hogy milyen témában kezdek el gondolkozni. Aztán megpróbálom úgy alakítani, hogy nekem tetsszen, és ha már tetszik, akkor abbahagyom.
Fekete Dávid absztrakt kiállítása február 10-ig látogatható (Fotó: m4sport.hu/Horváth Péter Gyula)– Van valami közös a profi sportban és az alkotásban? Van, amit esetleg a sportolói pályafutásodból emeltél át?
– Ez teljesen független, még csak nem is szeretném a sporthoz kötni. Talán szükségem is volt rá, hogy legyen valami más a kézilabdán kívül, mivel a Testnevelési Egyetemen kézilabdaedzői képzésre járok, így még a tanulás is a sport köré épül az életemben. Kellett valami, ami független a kézilabdától.
– Mik a terveid a jövőre nézve ezen a területen?
– Most is tiszta festék a kezem, folyamatosan gyártom a képeket, úgyhogy mindenképp lesz még kiállítás. Szeretem, élvezem csinálni, és másoknak is tetszik, de persze kíváncsi vagyok a profi kritikusok véleményére is.
– És akkor még egy kézilabdás kérdés a végére: szerinted melyik válogatott nyeri a világbajnokságot?
– Ritkán bocsátkozom tippelgetésbe. Egyrészt sosem jön be, másrészt itt a végjátékban már annyira a napi forma vagy a szerencse dönt, hogy nehéz jósolni. Nyilván azt szeretném, hogy a magyar válogatott minél előrébb végezzen, az olimpiai selejtezőn való részvétel kiharcolásához pedig még egyszer gratulálok a srácoknak!
Fekete Dávid munkáit Magyar Nemzeti Galéria Kortárs Kávéházában tekinthetik meg 2023. február 10-ig.
A 2023-as férfi kézilabda-világbajnokság hátralévő programja:
Január 29., vasárnap
13.00, az 5. helyért:Németország–Norvégia (M4 Sport+, m4sport.hu)
15.30, a 7. helyért: Egyiptom–Magyarország (M4 Sport, m4sport.hu)
18.00, bronzmérkőzés: Spanyolország–Svédország (M4 Sport, m4sport.hu)
21.00, döntő: Dánia–Franciaország (M4 Sport, m4sport.hu)
A magyar férfi kézilabda-válogatott vasárnap 13 órától Egyiptommal találkozik a világbajnokság utolsó játéknapján. A 7. helyért zajló mérkőzést – akárcsak a többi helyosztót – élőben közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.