Kim Rasmussen és edzői stábja 8 hónap után búcsút int Dél-Koreának, a szakember azt írta közösségi oldalain, túl nagyok a kulturális különbségek, és nem akarja túlterhelni a jártékosait.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„16 meccs, 16 győzelem, vagy FELADTAM! Akár ez is lehetne a cím, de nem így. Feladom, hogy megpróbálom megtalálni az okokat, hogy miért történnek a dolgok: szerencse vagy szerencsétlenség, rossz vagy jó, igazságos vagy igazságtalan és még tudnám folytatni, de lejárt az időm Dél-Koreában. A 8 hónapos szerződésünk lejárt és nem fogjuk meghosszabbítani. Ez mindig kiábrándító, de nehéz volt együtt dolgozni néhány kulturális különbségekkel. Én mindig figyelek arra, hogy a játékosaim a lehető legjobb állapotban legyenek, de csökkentsem a sérülések kockázatát is. Mi (a három edző) hűek voltunk az elképzeléseinkhez és a tudásunkhoz, amit az eredmények is bizonyítanak, az edzések mennyiségével és intenzitásával kapcsolatban. Mi napi 1-2 edzést preferálunk, és inkább rövidebb, de magas intenzitással, mint egy hosszút, de alacsony intenzitással. Így amikor arra kértek bennünket, hogy napi 3 edzést vezényeljünk, az első 6:30-as kezdéssel, 2-3 órás hosszal, azt mondtuk, miért? Miért csináljuk ezt, amikor a tanulmányok is kimutatták, hogy a minőség mindig győz a mennyiséggel szemben és jó eredményeket tudtunk felmutatni a játékosok fizikai fejlődését illetően, ha a mi módszerünkkel csináljuk. Ezt nem volt könnyű elfogadnia egy olyan kultúrának, amely mindig sokkal többet edzett, mint az európai csapatok. Sőt, amikor megérkeztünk, megkérdezték, miért előzte meg őket Európa az elmúlt 10 évben, mit csináltok ti, és mit csinálunk rosszul? Az edzések száma és intenzitása volt az egyik ilyen. Amikor láttuk, hogy Dél-Koreában rengeteg hát-, térd- és bokasérülése van a játékosoknak, úgy döntöttünk, mindent megteszünk, hogy megvédjük a játékosokat. Aztán mégsem számít, ha 16 meccset játszunk, mind a 16-ot megnyerjük, köztük háromszor a fő rivális Japán ellen. Nem volt túlterhelésből adódó sérülés, amíg mi voltunk az edzők, az idősebb játékosokat fiatalabbra cseréltük, ahogy kérték, de ez még mindig nem volt elég jó. Fel kellett tennem magamnak a kérdést, hogy akkor mi van? Mit tehetünk még? Úgy döntöttem, hogy azt mondom, öröm volt kipróbálni ezt a kultúrát, a játékosok keményen dolgoztak és nagyon kedvesek voltak. Az ország csodálatos volt, de vége a kalandnak, örülök, hogy kipróbáltam. Nem tudom, mit hoz a jövő, de nyitott vagyok mindenre, bármit vet elém a sors” – írta Rasmussen.