A magyar válogatott jobbátlövő, akit az év utánpótláskorú játékosának választott meg a Magyar Kézilabda Szövetség, az M1-nek elmondta, mindig is az volt az álma, hogy a Veszprémben játsszon, ez valóra is vált, de mivel a posztjára érkezik a francia válogatottal olimpiai és világbajnok Nedim Remili, a klub vezetőivel úgy érezték, hogy most a váltás a legjobb döntés.
„Jövőre nem kapnék annyi játéklehetőséget, én viszont játszani szeretnék” – fogalmazott a 21 éves jobbátlövő.
A fiatal játékos elárulta, a Hemburg mellett több csapat is megkereste, Németországból, Lengyelországból és Franciaországból is voltak érdeklődők, menedzserével és családjával azért döntöttek a Hamburg mellett, mert a Bundesliga a világ legjobb bajnoksága, Hamburgban pedig úgy véli, sokat fog tudni fejlődni. „Úgy döntöttem, hogy ha már eligazolok, akkor egy jó csapatba, ahol tudok fejlődni” – mondta az M1-nek.
A januári világbajnokságon már tudta, hogy nyártól a Hamburgban folytatja, így Chema Rodríguez szövetségi kapitány hiába szerette volna, hogy a Benficához szerződjön, Ilic közölte vele, hogy két évig biztosan nem tud a spanyol edző portugál klubcsapatához csatlakozni. „De ő is mondta, hogy jó döntést hoztam és bízik benne, hogy sokat fogok fejlődni.”
Ilic 2021 júliusában, az utánpótlásból került a Veszprémhez, melynek színeiben azóta 64 mérkőzésen lépett pályára és 120 gólt szerzett. A játékos a Veszprémmel kétszer SEHA-Ligát, egy alkalommal pedig Magyar Kupát nyert. A Hamburg most a nyolcadik helyen áll a német bajnokságban, de komoly tervei vannak a jövőre nézve. Ilic kétéves szerződést kötött a Bundesliga-csapattal.