A szövetség hivatalosan is bejelentette a spanyol szakember szerződtetését, aki egyéves szerződést írt alá.
„Azért szerződtettük Juan Carlos Pastort, hogy érmet tudjunk nyerni a 2024-es olimpián” – fogalmazott a szövetség főtitkára, Amr Szalah.
Pastor a szintén spanyol edző, Roberto García Parrondó megüresedett helyét foglalja majd el nyártól, akit azért menesztettek az egyiptomi válogatott éléről, mert folytatni akarta a munkát klubcsapatánál, a Bundesligában szereplő MT Melsungent.
Az 54 éves Pastor 2013 óta irányítja a szegedieket, a Tisza-parti klub novemberben közölte, hogy a szezon végén közös megegyezéssel távozik. A spanyol edzővel az együttes három bajnoki cím és egy Magyar Kupa-siker mellett EHF Kupát is nyert.
Pastor 2004 és 2008 között a spanyol válogatottat vezette, 2005-ban világbajnoki arany,- 2006-ban Európa-bajnoki ezüst-, 2008-ban pedig olimpiai bronzérmet nyert hazája nemzeti csapatával.