„Futok, mint Forrest Gump, teljes értékű munkát végzek. Hálával tartozom a rehabilitációs stábnak, mert az ő munkájuk is nagyban hozzájárult, hogy gyorsabban gyógyultam” – mondta az OTP Bank-Pick Szeged átlövője.
Bodó Richárd február 3-án, a Cegléd elleni, 45–28-ra megnyert bajnoki összecsapás második félidejében, egy leérkezést követően szenvedett bokasérülést, de állítása szerint a szíve jobban fájt, mint a bokája, hogy nem tudott csapata segítségére lenni.
„Mentem volna legszívesebben be a pályára, de nem lehetett. Ez a hét kemény, mert nagyon sokat dolgozunk fizikálisan, így a futás mellett az erősítés is fontos szerepet tölt be. Jövő héten pedig két meccs vár ránk, előbb csütörtökön hazai pályán a Magyar Kupában itthon Fejér B.Á.L. Veszprém ellen, majd szombaton a Fradi otthonában játszunk bajnokit. Két fontos meccs, ami nekem különösen jól jön, mert kapok egy komolyabb terhelést és végre meccseket játszhatok” – vélekedett Bodó.

A Fejér B.Á.L.-Veszprém és a Ferencvárosi TC elleni bajnoki mérkőzések után, két hét múlva a Telekom Veszprém elleni történelmi Bajnokok Ligája-összecsapás következik a szegedi csapat számára.
„Sokat gondolok már rá. Nem mindennapi párharc lesz. Úgy gondolom, hogy nekünk jól jön a jövő heti két meccs, élesben játszhatunk, és egyik találkozó sem lesz könnyű. Nagyon bízom benne, hogy engem is felpörget ez a két meccs, és játékba lendülök, mert a BL-rangadón mindenkire nagy szükség lesz” – fogalmazott.