A két csapat eddig összesen 184-szer találkozott egymással. A veszprémi csapat 125 alkalommal, a szegedi 52-szer tudott győzni az örökrangadón, míg 7 találkozó végződött döntetlennel. De lapozzunk vissza a naptárban 1981. április 25-ig. Ezen a napon játszott egymással először az akkor Veszprémi ÁÉV SC és a Szegedi Volán, s született meg a 21–21-es végeredmény. Azóta rendszeresen találkoztak egymással a magyar bajnokságban és a Magyar Kupában, de a nemzetközi porondon annak ellenére sem futottak össze, hogy mindkettő 1982 óta az európai kupasorozatok folyamatos résztvevője.

A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában dőlt el, hogy a két magyar topcsapat egymással találkozik az egyenes kieséses szakasz első fordulójában. A szegediek házigazdaként 28–28-as döntetlent játszottak a francia HBC Nantes csapatával, így a B csoport hatodik helyén végeztek. A veszprémiek pedig 37–35-re kaptak ki a Paris Saint-Germain otthonában, így az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül harmadikként zárták az A csoportot.
A BL-ben március 22-én előbb Szegeden, majd 30-án Veszprémben találkoznak, hogy eldöntsék, melyikük küzdhet a kölni négyes döntőért a Kielce elleni negyeddöntőben.
A két csapat szinte minden bajnoki szezon végén egymással küzd a végső sikerekért, olyanra azonban még nem volt példa, hogy három hónap leforgása alatt akár hétszer is megmérkőzzenek. Két BL-összecsapás, majd a Magyar Kupa négyesdöntőjében, a sorsolástól függően az elődöntőben, vagy előzetes sikerüket megjósolva a döntőben, ezt követően pedig az NB I alapszakaszában feszülnek egymásnak. Végül a bajnokság végén a döntőben, akár háromszor is.
Miért kuriózum a hét mérkőzés három hónap alatt?
Azon felül, hogy a versenynaptárban Magyarország legjobban várt férfi mérkőzése a Veszprém–Szeged, hasonló meccsdömpingre még nem volt példa a két csapat között. Az elmúlt 12 évben, évente átlagosan négyszer találkoztak. A leggyakrabban két bajnoki alapszakaszmeccsen, majd a döntő lebonyolításához mérten kétszer vagy háromszor, valamint egy kupameccsen, azaz ötször. Azonban előfordult olyan is, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány miatt csupán egyszer.
Változott azonban a bajnoki döntő lebonyolítása, a 2022-2023-as kiírásban visszatér a régi rendszer, azaz a párharc az egyik fél második győzelméig tart, így az utóbbi években megszokott oda-visszavágós rendszer helyett akár három meccsen dőlhet el a bajnoki cím sorsa. A nemzetközi porondon korábban soha nem találkozott a két csapat, most azonban ez is megváltozik, így jöhetett össze, hogy akár hétszer is megmérkőznek egymással.
Nagy szenzáció lenne azonban, ha nem nőne legalább hatra a szám – ami abban az esetben fordulhat elő, ha valamelyik csapat két mérkőzés után eldönti a bajnoki döntőt -, hiszen ez azt jelentené, hogy a Magyar Kupa negyeddöntőjéből egyik vagy egyik csapat sem tud továbbjutni a négyesdöntőbe, ahol még az elődöntő is buktató lehet, hacsak nem egymással kerülnek össze.