Musorujsag
Élő Eredmények

Visszatér Romániába, Korsós Dorina csapatának vezetőedzője lesz a korábbi magyar kézikapitány

Visszatér Romániába, Korsós Dorina csapatának vezetőedzője lesz a korábbi magyar kézikapitány

m4sport.hu
A hatszoros román bajnok Rapid Bucuresti hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a korábbi magyar női szövetségi kapitány, Kim Rasmussen szerződtetését.

A Rapid Bucuresti március elején vált meg spanyol edzőjétől, Carlos Viviertől, aki két és fél éven át ült a kispadon és az előző szezonban meglepetésre bajnoki címig vezette a csapatot.

„Kim Rasmussen a Rapid Bukarest új vezetőedzője. A több mint 30 éves tapasztalattal rendelkező dán edző eddigi pályafutása során, 2016-ban megnyerte a Bajnokok Ligáját” – olvasható a bukaresti klub közleményében.

Az 50 éves Rasmussen 2016 és 2020 között irányította a magyar női kéziválogatottat, a montenegrói válogatottal sikeresen kvalifikált a tokiói olimpiára, majd 2022-ben a dél-koreai női válogatott szövetségi kapitánya volt. Klubszinten már két román csapatot is irányított, a CSM Bucurestit és a Gloria Bistritát.

Borítókép: Kim Rasmussen (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak