A második számú európai kupasorozat 2019-es arany-, illetve 2021-es ezüstérmese egy héttel ezelőtt 30-20-ra veszítette el az első mérkőzést.
Eredmény, negyeddöntő, visszavágó:
Ikast HB (dán)-Siófok KC 31-21 (17-8)
lövések/gólok: 47/31, illetve 41/21
gólok hétméteresből: 2/1, illetve 4/3
kiállítások: 4, illetve 4 perc
Továbbjutott: az Ikast, kettős győzelemmel (61-41)
A vendégek keretéből Török Lilly és Lapos Laura hiányzott.
Az egy héttel ezelőtti súlyos vereség miatt esélytelenül utazott Dániába a magyar csapat, amely ezúttal 11 percig tartotta magát, utána egy 10-2-es sorozattal eldöntötte a meccset az Ikast. A Siófok már a 26. percben tíz kihagyott lövésnél tartott. Először a második félidő elején volt tíz gól a különbség, és ez végül nem is nőtt jelentősen. Bár a csoportkör mezőnyében az Ikast volt az egyetlen, amely százszázalékos mutatóval jutott tovább, a Siófok pedig a magyar bajnokságban is botladozik, ilyen sima dán továbbjutásra nem lehetett számítani.
A hazaiaknál Julie Scaglione hat, Stine Skogrand és Ingvild Bakkerud öt-öt góllal, Jessica Ryde kilenc, Andrea Austmo Pedersen öt védéssel zárt. A túloldalon Dejana Milosavljevic kilenc, Such Nelli négy alkalommal talált be.