Faluvégi Rudolf a közelmúltban írta alá 3 évre szóló szerződését a svájci Wacher Thun együttesével, ami nagy megnyugvást jelent számára, főként a családja miatt. A korábbi válogatott átlövő a közmédiának adott interjújában elmondta, kimondottan örül a hosszú távú szerződésnek. A jelenleg a HSC Suhr Aarau együttesét erősítő kézilabdázó ár hónapja apró sérüléssel bajlódik, ami kisebb hasfal fájdalommal jár. Szezon végéig már biztosan nem tudja pihentetni, hiszen nincs olyan mozgás amihez ne kellene, de a játékban nem gátolja.
Elárulta, a családja is várja a nyarat és izgatottak az új kezdet miatt. “Úgy voltunk vele, vagy hazamegyünk, hogy a gyerekeknek ne kelljen egy újabb nyelvet megtanulni és élünk az otthoni előnyökkel, a család és a barátok közelségével, vagy maradunk Svájcban, ugyanaz az ország, nem támasztunk a gyerekek elé ismét nagy elvárásokat. Hosszútávú megoldást kerestünk” – mondta.
Nem megnevezve, de kapcsolatban volt otthoni csapatokkal is, voltak “érdekes” beszélgetései, de a Thun kínálta a legjobb megoldást. Nem teljesen profi szerződés – a kézilabda mellett a családjával is minél több időt szeretne eltölteni és a sport mellett szakmai munkában is szeretne kibontakozni a közeljövőben.
Sokáig visszavágyott korábbi sikereinek klubjához, a Nantes-hoz, és véleménye szerint ez a görcsösség is hozzájárult a sérüléseihez. A válogatottból Bartók Donáttal szoros barátságot ápolnak, de a többiekkel is úgy van, ha nézi a válogatott meccseit olyan érzés számára mintha ő is ott lenne velük.
“Biztos vagyok benne, hogy már nem kapok meghívót a válogatottba, hiszen most sem vagyok benne a 35-ös keretben, pedig benne vagyok a 35 legjobb magyar játékosban. Minőség az van bennem, és tudnék segíteni, korábban talán beszélhettünk volna erről, de most már nincs értelme” – mondta Faluvégi, hozzátéve, a vállsérülése után már nem is nagyon gondolt erre.