Musorujsag
Élő Eredmények

Bevezetik a videobírót a kézilabda Bajnokok Ligájában

Bevezetik a videobírót a kézilabda Bajnokok Ligájában

MTI
A következő szezonban bevezetik a videobírót a férfi és a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében és egyenes kieséses szakaszában.

Az európai szövetség (EHF) honlapja szerint a végrehajtó bizottsága pénteki isztambuli ülésén hagyta jóvá azt a javaslatot, amely szerint a következő idénytől a játékvezetők minden mérkőzésen élhetnek a videós visszajátszás lehetőségével. Erre eddig csak a négyes döntőben volt módjuk. Újdonság, hogy a vezetőedzők is kérhetik majd a felvételek megtekintését.

Az edzők ősztől egy gomb megnyomásával kérhetnek időt, ez váltja fel a nagy T betűt tartalmazó zöld lapot, amit a zsűriasztalra kell letenniük.

A testület kibővítette a női BL és az Európa-liga-meccsek lehetséges kezdési időpontjait: eddig szombaton 16 és 18, vasárnap pedig 14 és 16 órától játszhattak a csapatok, ehhez most hozzátették a szombat 20 órát, valamint a vasárnap 18 órát.

A férfi BL-ben a szokásos szerdai és csütörtöki játéknapok mellett indokolt esetben ismét lehet majd hétvégén is játszani.

A végrehajtó bizottság tudomásul vette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legutóbbi ajánlásait az orosz és fehérorosz sportolók nemzetközi versenyeken való részvétele kapcsán, de az európai kézilabdasportban a helyzet nem változik, vagyis a két ország klubcsapatai és válogatottjai nem térhetnek vissza az EHF sorozataiba, illetve tornáira.

A testület jóváhagyta, hogy Budapest kikerül a jövő évi női Európa-bajnokság helyszínei közül. A három szervező, Magyarország, Svájc és Ausztria március közepén állapodott meg a torna új helyszínéről és szervezési struktúrájáról. Eszerint két-két csoportnak Bázel, Innsbruck és Debrecen ad otthont. A középdöntőket Debrecenben és Bécsben játsszák majd, így az osztrák főváros veszi át Budapest szerepét, ahol eredetileg az egyik középdöntő-csoport küzdelmei zajlottak volna. Az elődöntőket és a helyosztókat is Bécsben rendezik majd Budapest helyett.

Borítókép: MTI/Ujvári Sándor

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A visszavágón sem volt kérdés – a Veszprém 18 gólos különbséggel búcsúztatta a Szegedet a BL-negyeddöntőért
A Telekom Veszprém kettős győzelemmel jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután a múlt heti, <a href="https://m4sport.hu/kezilabda/cikk/2023/03/22/erodemonstracio-szegeden-a-veszprem-gyakorlatilag-az-elso-meccsen-eldontotte-a-parharcot/" target="_blank" rel="noopener">13 gólos idegenbeli kiütést</a> követően csütörtökön hazai pályán 38–33-ra legyőzte a OTP Bank-Pick Szegedet.
Kézilabda
Átalakul az EHF rangsorolási rendszere: kevesebb magyar férfi kézicsapat lehet érdekelt az Európa-ligában
Az Európai Kézilabda-szövetség jelentősen módosítja a nemzetközi klubversenyek rangsorolási rendszerét, ami meghatározza az egyes szövetségek csapatainak számát a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában és az Európa-kupában. A változás vesztese a férfi szakág – a következő idényben minden bizonnyal fele annyi csapat sem lesz érdekelt a második számú európai kupasorozatban.
Kézilabda
Kialakult a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének mezőnye
A DVSC és a Győr is bejutott szerdán a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjébe. A debreceni csapat szoros mérkőzésen három góllal bizonyult jobbnak otthon a Siófoknál, míg a bajnok, BL-negyeddöntős Győr 24 találattal verte vendégként az NB I/B-s Szombathelyi KKA csapatát.
Kézilabda