Musorujsag
Élő Eredmények

Elek Gábor: Nem gondolom, hogy edzőváltásra van szükség, de ezt nyilván nem én fogom eldönteni

Elek Gábor: Nem gondolom, hogy edzőváltásra van szükség, de ezt nyilván nem én fogom eldönteni

m4sport.hu
A Győrben 11 gólos vereséget szenvedő Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a házigazdák minden tekintetben felülmúlták őket, azt azonban nem gondolja, hogy edzőváltásra lenne szükség az FTC-nél.

A Győri Audi ETO KC hazai pályán 31–20-ra legyőzte a Ferencvárost, ezzel nagy lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé. Elek Gábor a mérkőzés után az M4 Sportnak elmondta, nagyon jól védekezett és nagyon jól játszott az ETO a szombati meccsen, míg az FTC az első félidő tizedik percétől kezdve nagyon sokat hibázott, nagyon rosszul oldotta meg a helyzeteit, és hátul is „nagyon kevés ellenállással” kézilabdázott.

„Ma az ETO minden tekintetben fölénk nőtt. A második félidőben már jól harcoltunk, ez nagyon hiányzott az első félidőben, amelyben az iszonyatosan motivált ETO átgázolt rajtunk és ilyen különbséggel is megérdemelten győzött. Támadásban nagyon keveset tudtunk megvalósítani abból, amit szerettünk volna. Csalódott vagyok, de ez a csapat ma sokkal jobb volt, mint mi” – nyilatkozta a Ferencváros vezetőedzője.

Elek Gábor hozzátette, a második félidőben a becsületükért küzdöttek, valamint azért a 600 nézőért, aki miattuk utazott el Győrbe. „És akiket nagyon csúnyán átvertünk az első félidőben, emiatt szégyellem is magam. A második félidőben tudtunk ritmust váltani, egy kicsit pattogósabb volt a védekezés, de ez csak ideig-óráig tartott, az ETO újra sebességet váltott, nagyon jól játszott. Nagyon sok tanulsága van ennek a mai mérkőzésnek, a legnagyobb az, hogy a jobbik csapat nyert.”

Elek Gábor a súlyos vereség ellenére nem lát okot edzőváltásra. „Nem gondolom, hogy váltásra van szükség, de ezt nyilván nem én fogom eldönteni. A hiányzók miatt nagyon sok problémával küszködünk ebben az évben, ebből hol ki tudunk mászni, hol nem. A bajnoki cím nyilván elúszott, de azt gondolom, hogy az esélyesebb csapat fogja nyerni, tehát nem elveszítjük, hanem nem tudtuk megnyerni” – fogalmazott.

Borítókép: Elek Gábor (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek