Ilyés Ferenc Székelyudvarhelyről érkezett Magyarországra fiatal kézilabdázóként, álma volt, hogy egyszer a magyar nemzeti csapat mezét is magára húzhassa, de életének mostani mérföldköve akkoriban meg sem fordult a fejében.
„Nagyon felemelő érzés számomra, hogy a kézilabdacsalád előtt megválasztott a küldöttgyűlés, és én lehetek az elnök. Köszönöm a bizalmat a küldötteknek. Fantasztikus, leírhatatlan érzés, hiszen úgy indultam el Székelyudvarhelyről, hogy szerencsét próbálok, majd kaptam egy nagy lehetőséget Szegeden. Jó játékos próbáltam lenni, majd amint lehetőségem nyílt rá, válogatott lettem. Arra viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer a szövetség elnöke leszek” – emlékezett vissza az új MKSZ-elnök, akinek már tiszta elképzelései vannak arról, hogyan segítheti a sportág felemelkedését, különös figyelemmel az utánpótlásra.
„Amikor az előző elnök úr, Kocsis Máté bejelentette, nem indul, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy alkalmas lennék a feladatra. Egyeztettem a családommal és Kocsis Mátéval, illetve néhány emberrel a kézilabdában. Mindenhonnan azt a választ kaptam, »igen, próbáljam meg«, megfelelhetek erre a feladatra. Vannak elképzeléseim, van programom, viszont azt gondolom, folyamatában jobban át fogom látni ezeket a dolgokat, hogy mik legyenek az első lépések. A legfontosabb az, hogy rendszerszinten mindent átlássak a szövetségben, utána nekiesem az utánpótlás dilemmáinak, ami sarokköve a kézilabdának, hiszen utánpótlásban mindig tarolunk, a világversenyeken jól szerepelünk, de a felnőttválogatottba nem tudnak odaérni a játékosok. Ezt meg kell vizsgálni” – beszélt elsődleges feladatairól.
Az új elnök már 2018 óta dolgozik a szövetségnek, eddig fő feladata a határon túli akadémiák megszervezése volt, majd az elnök tanácsadója is volt, így már van némi rálátása a szövetség működésére, de tudja, még sok dolgot fel kell mérnie.
„2018 óta dolgozom a szövetségben, így már nem idegen pálya számomra a szervezet, de még nem ismerek mindent. Ezért lesz az az első feladatom, hogy a kollégák vezetésével átvegyük, pontosan hogy működik a kézilabdaszövetség, hogy minden lehetőséget ki tudjak használni” – jelentette ki Ilyés Ferenc.
Az MKSZ-nek eddig három alelnöke volt, de Ilyés regnálásában csak Pálinger Katalin tölti be ezt a tisztséget.
„Minden energiámat arra fogom szentelni, hogy a szövetség jól működjön, ha változtatni szeretnék valamit, az rendesen előkészített legyen és működőképes. Ennek a változásnak örülök, hiszen én a kézilabdából érkezem. Azt gondolom, nincs kifejezetten szükség szakmai alelnökökre, így lesz egy általános alelnök Pálinger Kati személyében, akivel már egyeztettem. Nagyon örülök, hogy megszavazták őt alelnöknek, jól fogunk együttműködni. Részt fogok venni abban, hogy a felnőtt válogatottak menedzselése rendben menjen. Abban bízom, ha mindenhol ott vagyok és mindent átlátok, akkor sikeres lehetek” – nyilatkozta.
Az új elnök belátja, alapjában véve egy visszahúzódó ember, aki nem feltétlenül ragaszkodik a rivaldafényhez, ugyanakkor azzal is tisztában van, kinevezésével előtérbe kerül, nagyobb figyelem követi, amivel személyiségéből adódóan meg kell birkóznia.
„Amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. Amit egy elnöknek meg kell tenni, én azt meg teszem. Egy elnök feladata az, hogy a szövetség jól működjön, ha változtatni szeretnénk, akkor az előkészített legyen. Inkább ez a feladatom, nem az, hogy a sajtónak megfeleljek” – mondta köntörfalazás nélkül.
A közvélemény részéről szinte már elvárás, hogy a férfi és női válogatott is ott legyen az olimpián, de a feladat egyik csapat számára sem egyszerű, hiszen nagyszerű, erős riválisokkal kell megküzdeni. Ennek köszönhetően ezt már nem is lehet evidenciának tartani, hogy kéziseinknek szurkolhatunk az ötkarikás játékokon, de a szövetség első embere bízik abban, hogy ez változhat.
„Rövidtávon a lehető legtöbbet meg kell tenni azért, hogy a felkészülés és a versenyeztetés rendben legyen a válogatottaknál, minden feltétel adott legyen ahhoz, hogy jól tudjanak szerepelni. Eredményeket nehéz ígérni, hiszen a pályára nincs ráhatása az embernek, így azt tudom tenni, hogy a kollégáimmal mindent a lehető legjobban előkészítünk, hogy jól szerepelhessenek. Hosszútávon viszont már van felelősségünk hiszen, ha az utánpótlásban meg tudjuk valósítani az újításokat, amivel könnyebben odaérhetnek és beválhatnak azok a játékosok, akik fiatalon jól szerepelnek, akkor nagyot lépünk előre” – beszélt a válogatottakról.