Musorujsag
Élő Eredmények

Éles József: Az NB I/B feljutói nem ütik meg az élvonal kiesőinek szintjét sem

Éles József: Az NB I/B feljutói nem ütik meg az élvonal kiesőinek szintjét sem

m4sport.hu
A férfi kézilabda-bajnokságban 12. helyen álló Fejér B.Á.L.-Veszprém szakvezetője szerint nagy kár lenne, ha fiatal csapata kiesne, és a bajnokságnak sem tenne jót, ha sokkal gyengébb együttesek kerülnének fel.

A Fejér B.Á.L.-Veszprém házigazdaként hiába vezetett a szünetben három góllal is, végül 38-35-re kikapott a Ferencvárostól a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján. A találkozó után Éles József, a veszprémiek klubtulajdonosa és vezetőedzője elmondta, minden edző csalódott egy vereség után, ő azonban más miatt is csalódott.

Erről azonban nem akart bővebben beszélni, mert akkor komoly eltiltást kapna. Annyit azonban elmondott, ez a bosszantó dolog szinte az egész szezonban végig kíséri csapatát. „Vannak olyan érzéseim, hogy rossz időben kaptunk olyan fújásokat, ami a csapatot alaposan megzavarta és mi ezt nem bírjuk el” – mondta sejtelmesen az M4 Sport Kézilabda magazinjában.

Sajnálnám ha ez a csapat kiesne. Kicsit erősen fogok fogalmazni, láttam az NB I/B csapatait akik feljutó helyen vannak, és nem akarok megsérteni senkit, de nem ütik meg az élvonal utolsó három-négy csapatának a szintjét. Messze nem. Ezért félek attól, hogy ha fel is jutnak, pofozógépek lesznek. Persze lehet, hogy megerősödnek, ha vesznek 4-5 komoly játékost, akkor lehet belőlük jó csapat” – mondta a korábbi válogatott a tőle megszokott őszinteséggel.

Saját csapatával kapcsolatban még elmondta, nagyon sok fiatalból áll, akikkel emberségesen kell bánni, és dicsérni őket, akkor meg fognak halni a győzelemért. „Voltak edzők, akik más csapatokhoz szoktak, ahol más kvalitású játékosok voltak, ez ide nem passzolt. Én ehhez a csapathoz passzolok, tegnap is vittem nekik huszonöt krémest, az a múltkor is bejött. Danyi Gábor ugyanaz a szemléletű edző mint én vagyok, ha valami nem sikerül, akkor megsimogatja a játékost és elmondja neki, nem baj, majd kijavítod. Ez egy északi vonal ami nekem nagyon tetszik. A dánok és a norvégok is így csinálják, hagyják őket játszani, és ezért lepik el a világot az északi kézilabdázók” – mondta edzői hitvallásáról.

 

 

 

További tartalmak

Kapcsolódó hírek