Musorujsag
Élő Eredmények

Lékai Máté: A válogatott a legszentebb dolog, ha hívnak, akkor természetesen örömmel jövök

Lékai Máté: A válogatott a legszentebb dolog, ha hívnak, akkor természetesen örömmel jövök

MTI
Lékai Máté csapatkapitány szerint csak a csütörtöki, litvániai Európa-bajnoki selejtezőn derül majd ki, mire képes az alaposan megfiatalított magyar férfi kézilabda-válogatott.

A nemzeti csapat négy forduló után négy győzelemmel áll a tabella élén a 6. csoportban, és a továbbjutás mellett már a csoportelsőséget is biztosította, ezért José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány úgy döntött, az utolsó két meccsen szélesíti a keretet, azaz több fiatalnak is lehetőséget ad, hogy tanuljanak és még jobban megismerjék a játékrendszert.

A magyarok csütörtökön 18 órától Klaipedában a litvánok vendégei lesznek, vasárnap 18 órától pedig Georgiát fogadják Tatabányán (az M4 Sport és az m4sport.hu mindkét meccset élőben közvetíti).

„Egyértelműen a győzelem a cél, teljesen mindegy, milyen csapattal állunk ki, hiszen ez az aktuális magyar válogatott” – nyilatkozta Lékai Máté kedden az MTI-nek. Hozzátette, hétfőn kezdték a felkészülést Telkiben, de csak három edzésük van a litvániai meccs előtt, mert nagyon messze játszanak, és csak bonyolultan tudnak odajutni.

Elmondása szerint a különböző figurákat meg kell mutatni az új játékosoknak, de a gyakorlásra nem lesz idő, csak a mérkőzésen derül majd ki, mire képes a csapat.

Lékai rávilágított, hogy a litvánoknak és a georgiaiaknak is nagyon fontos lesz a magyarok elleni mérkőzés, mert még van esélyük kijutni az Európa-bajnokságra.

A Ferencváros 160-szoros válogatott irányítója elismerte, a kerethirdetés után még nem mindenkiről tudta pontosan, hogy kicsoda. Molnár Robinnal, a Szeged balszélsőjével például még nem találkozott, az viszont egy percig sem volt kérdéses, hogy ő maga elfogadja-e a meghívást.

„A válogatott a legszentebb dolog, ha hívnak, akkor természetesen örömmel jövök. Beszéltünk róla, hogy most egy ilyen megfiatalított keret lesz, de a kapitány azt mondta, ha egészséges vagyok, számít rám” – nyilatkozta.

Hangsúlyozta, nagyon megtisztelő számára, hogy továbbra tagja lehet a válogatottnak, hiszen nem tudja, mennyi ideig lesz ez így, mert a jövő évi olimpiai selejtező után, vagy a párizsi olimpiát követően jó néhány játékos kiöregszik és visszavonul a válogatottól. Hozzáfűzte, éppen ezért próbálgatni kell azokat a fiatalokat, akik majd átveszik a távozók helyét.

Mint mondta, a szövetségi kapitány már a legutóbbi, Svájc elleni mérkőzés után elmondta, hogy olyan fiatalokat is meg fog hívni a következő alkalommal, akikre téthelyzetben talán nem számítana, mert szeretné megnézni, milyen játékosok, és miként dolgoznak.

„Próbálok minden tekintetben példát mutatni, a pályán és azon kívül is segíteni, amiben csak tudok, hiszen ez egy új közeg számukra, és biztosan izgulnak. Én is emlékszem, mennyire izgultam, amikor először voltam válogatott” – mesélte a csapatkapitány.

Lékai megjegyezte, annyiban kicsit könnyebb dolguk van a fiataloknak, hogy öten-hatan már ismerik egymást a juniorválogatottból, ahol évek óta együtt játszanak.

A két héttel ezelőtt kihirdetett keretből egyedül Vajda Huba hiányzik, betegség miatt.

A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Andó Arián (Balatonfüredi KSE), Nagy Martin (VfL Gummesbach, német), Palasics Kristóf (HSA NEKA)
jobbszélsők:
Imre Bence (Ferencváros), Krakovszki Zsolt (HSA NEKA)
jobbátlövők:
Ilic Zoran (Telekom Veszprém), Ónodi-Jánoskuti Máté (Ferencváros)
irányítók:
Fazekas Gergő (Orlen Wisla Plock, lengyel), Hanusz Egon (TVB Stuttgart), Lékai Máté (Ferencváros)
beállók:
Rosta Miklós (Szeged), Szrnka Levente (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Szűcs Bence (Balatonfüredi KSE)
balátlövők:
Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Szita Zoltán (Szeged)
balszélsők:
Krakovszki Bence (HSA NEKA), Molnár Robin (Szeged)

A 6. csoport állása: 1. (és már továbbjutott) Magyarország 8 pont, 2. Svájc 4, 3. Georgia 2 (106-118), 4. Litvánia 2 (102-122)

A csoportok első két helyezettje, valamint a legjobb négy csoportharmadik jut ki a jövő januári, németországi Európa-bajnokságra.

Borítókép: Lékai Máté gólöröme a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének 2. fordulójában játszott Magyarország - Brazília mérkőzésen a göteborgi Scandinavium Arénában 2023. január 20-án. A magyar válogatott 28-25-re legyőzte Brazíliát. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak