Musorujsag
Élő Eredmények

Elek Gábor: Kovacsics válla kiugrott, az öltőzőben úgy kellett visszarakni, ami tapasztalatom szerint sok jót nem vetít előre

Elek Gábor: Kovacsics válla kiugrott, az öltőzőben úgy kellett visszarakni, ami tapasztalatom szerint sok jót nem vetít előre

m4sport.hu
Elek Gábor, a Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője a DVSC elleni megnyert rangadó után vészjóslóan beszélt a vállsérülést szenvedett Cirjenics-Kovacsics Anikó állapotáról.

 

A zöld-fehérek 31 esztendős irányítója a mérkőzés 14. percében, egy betörésnél látszólag rosszul esett, ezt épp korábban már operált válla szenvedte meg.

Cirjenics-Kovacsics Anikó az esést követően hosszú másodpercekig a földön feküdt, egyáltalán nem tudta megmozdítani jobb karját – a magyar válogatott játékos a második félidőben már ott ült az oldalvonal mellett, a kezét viszont fel kellett kötni.

A találkozó lefújása után Elek Gábor elárulta: Cirjenics-Kovacsics válla kiugrott a helyéről, az öltözőben kellett visszarakni, a történtek pedig még a szakembert is sokkolták.

„Nyilván erről korai beszélni, kiugrott a helyéről az a váll, és az öltözőben úgy kellett visszarakni, ami azért tapasztalatom szerint sok jót nem vetít előre, sok jó dolgot nem látok ebben. Ez most nagyon meg is ütött engem, nehezen is beszélek róla.”

A Fradi trénere kitért a második félidei fordításra is.

„Felvettük a ritmust. Ugye bennünk volt az ütés, az azért látszott nagyon, sebességben az elején óriási volt a különbség, aztán pedig ahogy felgyorsultunk, nem tudtuk kontrollálni a játékunkat, sok volt a hiba. Aztán Janurik Kinga és Klujber Katrin kiemelkedő teljesítményével vissza tudtunk jönni egy szoros állásra a szünetre, a második félidőben aztán már uraltuk a meccset, igaz, a végére azért ismét kijött a fáradtság. Három napja azért egy nagyon komoly BL-meccset játszottunk, az eredmények és a mérések alapján az idényben kimagaslóan az az összecsapás vette ki belőlünk a legtöbbet, emiatt számítottam rá, hogy lehet problémánk a végére, de hála az égnek a védekezésünk stabil volt hátul, ez megmentette a meccset.”

Elek kiemelte: a remekül teljesítő Emily Bölk például tegnap még lázas volt.

Szilágyi Zoltán, a DVSC vezetőedzője úgy látja, csapatának meg kellett volna tartania az előnyét.

„Azt az ötgólos előnyünket meg kellett volna tartanunk, vagy legalább a félidőre minimum négygólos fórral mehettünk volna. Csak magunkat okolhatjuk, nem lőttük be a helyzeteinket, több ziccer is kimaradt. A második játékrészben pedig nem volt meg a hitünk támadásban. Ilyen lövőszázalékkal nem lehet. Mindössze tíz gólt szereztünk a második félidőben. Janurik Kinga nagyszerű napot fogott ki. Valószínűleg elfáradtunk mentálisan, én nagyon örülhetek, hogy megint jó meccset játszottunk egy erős ellenféllel, de ezzel már tele a padlás. Alapvetően amíg nem tudjuk a kiharcolt lehetőségeinket megragadni és végigvinni, amíg nincs meg hozzá a hitünk, a játékosnak az a belső ereje, ami ilyenkor kell, akkor sajnos így járunk. És zsinórban így járunk, nem is lenne ez nagy probléma a bajnokság szempontjából, ha a nálunk gyengébb csapatok ellen nem hullajtottunk volna pontokat. Ezért most izgulnunk kell a végjátékban, de mindent megteszünk a hátralévő találkozóinkon, hogy megszerezzük a bronzérmet. Ez a célunk, ha ezt sikerül elérnünk, akkor azt gondolom, elégedettek lehetünk.”

Eredmény
DVSC Schaeffler – FTC-Rail Cargo Hungaria 26-29 (16-14)

 

Borítókép: MTI/Vasvári Tamás

További tartalmak

Kapcsolódó hírek