Musorujsag
Élő Eredmények

Három kivétellel az összes játékos távozik a siófoki kézicsapattól

Három kivétellel az összes játékos távozik a siófoki kézicsapattól

m4sport.hu
Három játékos kivételével a teljes kerettel szerződést bontott a női kézilabda-bajnokság élvonalában szereplő Siófok KC.

A klub csütörtöki közleménye megerősítette a korábbi híreket, amelyek szerint a Balaton-parti együttes a szezon végén szélnek ereszti játékosait.

Fodor János ügyvezető közölte, hogy Wald Kíra, Lapos Laura és Herczeg Lili kivételével a gazdasági stabilitás megteremtésének érdekében közös megegyezéssel szerződést bontottak a játékosokkal. „Az előttünk álló időszakban utánpótlásunkra és magyar játékosokra szeretnénk támaszkodni. A jövő évi keret és a szakmai stáb kialakítása jelenleg is zajlik” – áll a közleményben.

Fodor János hozzáteszi, hogy céljuk a siófoki kézilabda fenntartható működtetése, a klub infrastruktúrájának üzemeltetéséhez, az utánpótlásunk működéséhez és a klubban dolgozó emberek biztonságos megélhetéséhez pedig át kell csoportosítaniuk az erőforrásaikat.

„Az elmúlt években eredményorientált célokat tűztünk ki felnőtt csapatunk elé, a következő időszakban másban kell megtalálnunk a motivációnkat. Amennyiben pár év alatt sikerül újra stabil alapokra helyezni a klubot, abban az esetben megint beszélhetünk arról, hogy lépésről lépésre visszakerüljünk a magyar élvonal felsőházába” – áll a közleményben.

A Budaörsre távozó Debreczeni-Klivinyi Kinga április közepén az M4 Sportnak már megerősítette azokat a sajtóinformációkat, melyek szerint a Siófok szerződést bont játékosai többségével. Azóta kiderült, hogy a jobbszélső Such Nelli Vácon, Tamara Mavsar pedig a Krim Ljubljanában folytatja.

A Siófok az ötödik helyen áll az NB I. tabelláján.

Borítókép: (Forrás: siofokkc.hu)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Debreczeni-Klivinyi Kinga: Nehéz helyzetben van a klub, ez nem titok
A Siófok KC átlövője, Debreczeni-Klivinyi Kinga csalódottan nyilatkozott az Alba Fehérvár KC ellen elért 28–28-as döntetlent követően és megerősítette azokat a sajtóinformációkat, miszerint a Balaton-parti együttes szélnek ereszti játékosait a szezon végén.
Kézilabda