Musorujsag
Élő Eredmények

Vereségek után győzelmek – felemásan sikerült a magyaroknak a strandkézi-Eb első napja

m4sport.hu
A magyar férfi és női strandkézilabda-válogatott is vereséggel kezdte Portugáliában az Európa-bajnokság csoportküzdelmeit, a másodikat azonban már mindkét csapat megnyerte.

Elsőként a női válogatott lépett homokra Nazaréban Norvégia ellen. Pinizsi Zoltán csapata 26-15-re nyerte az első szettet, majd 18-27-re marad alul, így következhetett a szétlövés. A magyarok kétszer hibáztak, a Norvégok pedig csupán egyszer, így 2-1-es vereséggel zártak.

A második mérkőzésen a magyar szakember, Kiss Dániel irányította szlovák válogatott volt Csiki Renátáék ellenfele, és egy 24-10-es, majd egy szorosabb, 21-18-as szettgyőzelemmel nyertek 2-0-ra.

Gulyás István csapata, a férfiválogatott a házigazda portugálok ellen kezdett, de hiába volt közel ellenfeléhez, nem sikerült a győzelem.

A védekezés egyik alapembere, Hajdú Péter már az első szettben piros lapot kapott – két kiállítás után –, így nehéz helyzetbe került a csapat, a portugálok fordítani tudtak és 16-19-re nyerték az első 10 percet. A folytatásra is jutott egy piros lap: a játékvezetők úgy ítélték meg, hogy a kapus, Nahaj László védőmozdulata közben fejbe rúgta a portugál lövőt. A második szettben a magyarok nem tudtak vezetni, így 2-0-ra nyerte a meccset Portugália.

A férfiak második összecsapásán Olaszország volt az ellenfél, és a nőkhöz hasonlóan, 2–0-s sikerrel zárták az Eb első napját.

A strandkézi-Eb mérkőzéseit élőben követheti az M4 Sporton és az m4sport.hu oldalon.

Eredmény,
strandkézilabda Európa-bajnokság, csoportkör,
nők:
Magyarország-Norvégia 1–2 (26-15, 18-27, 6-7)
Szlovákia-Magyarország 0–2 (10-24, 18-21)

férfiak:
Magyarország-Portugália 0–2 (16-19, 19-22)
Olaszország-Magyarország 0–2 (18-20, 22-28)

A magyarok számára csütörtökön folytatódik a kontinensviadal, egy-egy csoportmérkőzés után az egyenes kieséses szakasz következik. A nők Görögországgal, a férfiak Franciaországgal játszanak.

További tartalmak