Musorujsag
Élő Eredmények

Elek Gábor a hazai pálya „előnyéről": Tapasztalt játékosokat is megzavart a mérhetetlen szeretet

Elek Gábor a hazai pálya „előnyéről": Tapasztalt játékosokat is megzavart a mérhetetlen szeretet

MTI
A magyar férfi kézilabda-válogatott rossz példájából okulna Elek Gábor, a Ferencváros női csapatának vezetőedzője a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntője során.

„Látványos volt, hogy komoly, tapasztalt játékosokat is meg tudott zavarni a mérhetetlen szeretet és szurkolás” – utalt a tavaly januári, részben hazai rendezésű férfi Európa-bajnokságra pénteken Elek Gábor. Másfél évvel ezelőtt a magyarok a szinte telt házas MVM Dome-ban a hollandoktól és Izlandtól is kikaptak, ezért nem jutottak tovább a kontinenstorna csoportköréből.

Az FTC női csapatának már több edzése volt a 20 ezres csarnokban, vagyis nem követte el azt a hibát, amit a férfiválogatott tavaly év elején. Ennek ellenére kérdéses, hogyan reagálnak majd a játékosok arra a kiváló hangulatra, tömegre és hangorkánra, ami várja őket szombat délután, a dán Team Esbjerg elleni elődöntő során.

„Egyénfüggő lesz, kit hogyan befolyásol. Biztosan lesz olyan, akit feldob, vagy elviszi a koncentrációját, vagy megrémíti. Mindennek a mértéke a kérdéses. Benne van, hogy nagyon feldobja, és az is, hogy megnyomja a csapatot” – vélekedett a vezetőedző.

Hozzátette: egyelőre nem tudja, hogy praktikákkal, tudatossággal és rákészüléssel le lehet-e venni játékosairól a terhet, de ezen dolgoznak. Példaként említette, hogy a 2021-es tokiói olimpián általa tapasztalt médiafelhajtás meg sem közelíti a mostanit, ezt is jól kell kezelniük, az ezzel járó negatívumokat is ki kell zárniuk.

„A szakma nagyon fontos, de a lelki tényezők, a felszabadultság, az egymásért küzdés, az öröm sokkal nagyobb súllyal esik a latba, mint egy átlagos BL-mérkőzésen. A heti munka emiatt is érdekes és speciális volt” – közölte Elek.

Megjegyezte: a szenvedély, az emocionális dolgok nagyon fontosak lesznek, és érzése szerint nagyon egyben van a csapat, ebből próbálnak erőt meríteni és előnyt kovácsolni. A négyes döntő után távozó vezetőedző hangsúlyozta, ki tudja zárni azt a tényt, hogy utolsó két alkalommal irányítja az FTC-t, egyelőre nem ezzel foglalkozik, és szeretné élvezni a budapesti tornát.

Kapcsolódó tartalom

Szombati ellenfelükről elmondta, látják az Esbjerg erősségeit és a gyengéit, látják, hol lehet rést találni a védekezésükön, a visszarendezősükön.

„A puding próbája mindig az evés. Az erősségeiket kellene kikapcsolnunk, de már sokan megpróbálták, és nem mindenkinek sikerült” – mondta Elek Gábor.

A balszélső Márton Gréta elmondta: feltérképezték a helyszínt, némileg kipihenték magukat, nem hátráltatja őket az egész szezon fáradtsága, minden erejüket erre a hátvégére összpontosítják, hiszen az összes erőtartalékukat mozgósítaniuk kell. Hozzátette, a francia Metz legyőzése óta minden csapattársán azt látja, hogy bárki ellen lehet esélyünk. Az FTC úgy búcsúztatta a francia bajnokot a negyeddöntőben, hogy Érden hat góllal kikapott, a visszavágón a szünetben döntetlen volt az állás, és a magyar együttes végül hét találattal győzött.

„Az elvégzett edzésmunkát szeretnénk átmenteni és kivinni a pályára, illetve bízunk benne, hogy felszabadultan tudunk játszani” – jegyezte meg Márton.

A válogatott játékos elárulta, egy hete készülnek az Esbjergre videózással, elemzéssel, előtte igyekeztek megalapozni az állóképességüket. Hangsúlyozta, a skandináv kézilabdára jellemző lerohanások miatt a visszarendeződésre nagy hangsúlyt kell fektetniük. Henny Reistadra és a dánok további kulcsjátékosaira nagyon kell figyelniük, illetve hatástalanítani az Esbjerg remek beállójátékát.

Márton Gréta
MTI/Czeglédi Zsolt

A várható remek hangulatról úgy fogalmazott, hetekkel ezelőtt elkezdtek arról beszélgetni, hogy megpróbálják csak a pozitív energiát magukba szívni, befogadni, amit a szurkolók sugároznak, és ahogyan a csapat mellett állnak. Ugyanakkor azért, hogy ne nyomja őket a teher, nem szabad arra gondolniuk, milyen sok ember figyeli majd őket és milyen rengeteg ember lesz a csarnokban.

A Ferencvárosnak 1997 után idén sikerült újra megvédenie címét a Magyar Kupában, a BL elődöntőjébe pedig 2002-t követően jutott be ismét. A Team Esbjerg elleni elődöntő szombaton 18 órakor kezdődik, előtte az ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC a norvég Vipers Kristiansanddal találkozik.

Borítókép: MTI/Vasvári Tamás

További tartalmak