Musorujsag
Élő Eredmények

Négyből három csapat edzője búcsúzik, korszakok zárulnak le a budapesti négyes döntőben

Négyből három csapat edzője búcsúzik, korszakok zárulnak le a budapesti négyes döntőben

m4sport.hu
Rendhagyónak mondható az idei női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője, több szakember is Budapesten búcsúzik csapatától. Utoljára ül vezetőedzőként az FTC-Rail Cargo Hungaria kispadján Elek Gábor, ahogyan a Győri Audi ETO KC sikeredzője, Ambros Martín is, de a norvég Vipers Kristiansand is trénert vált a szezon végén.

A női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét szombaton és vasárnap rendezik a budapesti MVM Dome-ban.

A szombati első elődöntőben 15.15.től az ötszörös BL-győztes Győr és a címvédő, a legutóbbi két kiírásban diadalmaskodó norvég Vipers találkozik, 18 órától az első alkalommal Final 4-ba jutó Ferencváros és a dán Team Esbjerg küzd meg a fináléért. A döntőt és a bronzmérkőzést vasárnap rendezik.

Győri Audi ETO KC

Ambros Martín másodszor távozik Győrből, de ezúttal valószínűleg véglegesen. A Győr sikeredzője a spanyol női válogatott szövetségi kapitányaként folytatja majd a munkát.

„Szeretnék minden pillanatot kiélvezni, a meccseket, edzéseket, a várost és a szurkolókat. Nem tudok mást mondani, a Győr adott nekem mindent, ezáltal nyílt nekem rengeteg ajtó profi edzőként. Szeretném kifejezni hálámat és visszaadni azt, amit nap, mint nap kaptam” – mondta májusban Martín.

A Győr csoportmásodikként, előnyerőként várta a negyeddöntőt az Odense ellen, melyet kettős győzelemmel teljesített. A magyar rekordbajnok nem fut olyan kimagasló és veretlen szezont, mint Martín első edzői időszakában tette. A Magyar Kupa döntőjét ugyan elveszítették Stine Oftedalék a Ferencvárossal szemben, de pár rosszabb mérkőzést leszámítva kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak.

Martín utolsó nagy dobása, egy számára ötödik Bajnokok Ligája-siker, a Győrnek a hatodikat jelentené. Az első lépest azonban a címvédő Vipers ellen kell meglépnie, ami nagyon nehéz feladat lesz, de a Győr bízhat remek védekezésében.

Kapcsolódó tartalom

A BL-ben idén a Győrnek van a legjobb védekezése, 22,5 gólt kapnak 50 labdabirtoklásból. A legtöbb labdaeladást kényszerítik ki, (12,2, szintén 50 labdabirtoklásra lebontva) és mindössze 55%-os lövési arányt engednek az ellenfeleknek, ami a legalacsonyabb érték a mezőnyben.

A védekezés mellett kiemelkedik a kapusteljesítmény is, 34,5 százalékos összesített védési hatékonysággal állnak a rangsor élén, de a másodikat foglalják el a mezőnyből és büntetőből védett lövések tekintetében is. A számok nagyban Silje Solbergnek köszönhetőek, aki a kapujára tartó próbálkozások 40,1 százalékát tudta védeni, ami természetesen a legjobb a sorozatban. Solberg kiválása óta csökkentek a számok, és Sandra Toft, valamint Amadine Leynaud a negyeddöntőben csupán 24,6 százalék hozott. A négyes döntőben tehát azon is múlik Martínék szereplése, milyen formát tud mutatni a két bevethető kapus.

Vipers Kristiansand

A szezon végén a Vipers edzője is távozik, Ole Gustav Gjekstad az elmúlt két évben BL-címig vezette a csapatot, idén pedig az egyik legnagyobb esélyese a sorozatnak, ráadásul a norvégok erősségét mutatja, hogy a bajnokságban még nem veszítettek pontokat. Gjekstad 2018 óta irányítja a Kristiansandot és 2023 nyarától a dán Odense vezetőedzője lesz.

A Vipers edzője a következő szezonban a csapat idei másodedzője, a szlovákiai magyar Hlavaty Tamás lesz, aki tavaly nyáron azért került a stábba, hogy Gjekstadtól tanuljon. Ősztől már élesben bizonyíthat.

Kapcsolódó tartalom

A címvédő a tavalyi szezonhoz hasonlóan rendkívül gyorsan kézilabdázik, villámtempóban fejezik be az akcióikat. Átlagosan 28,1 másodperces támadásvezetésük a legrövidebb az idei sorozatban, ráadásul meccsenként 58,1 alkalommal birtokolják a labdát. Különösen Markéta Jerábková emelkedik ki, aki átlagosan 7 gólt szerez meccsenként, de Anna Vyakhireva is 5-ös gólátlaggal rendelkezik, így a Vipers az egyetlen csapat, amelynek két játékosa is öt fölött átlagol.

Ha a Győr nem tudja kordában tartani a Viperst és engedi, hogy átrohanjon rajta, hatalmas bajban lehet az elődöntőben. A norvégok védekezése azonban hasonlóan hatékony, mint a győrieké: az ellenük vezetett támadások 53 százalékából esik csupán gól, a kapusaik pedig 37,9 százalékkal hárítják a lövéseket.

FTC-Rail Cargo Hungaria

Kövesse bárki Elek Gábort az FTC vezetőedzői székében, legyen az akár Martin Albertsen, vagy bárki más, egy biztos – hatalmas örökséget kell átvennie és nagyon nehéz feladat lesz megfelelnie az elvárásoknak. Gondoljunk csak arra, Kubatov Gábor kijelentette, öt éven belül BL-t szeretne nyerni a csapat.

A bajnoki cím nem jött össze Elek búcsúévében, de a Magyar Kupa megnyerése igen és ezt még lehetett überelni. Amikor a Metz elleni odavágón, hazai pályán hattal kapott ki az esélytelenebbnek titulált Ferencváros, alig akadhatott olyan, aki a zöld-fehérek továbbjutását tartotta valószínűnek, de mégis így lett.

A visszavágón hengerelt a budapesti csapat, 33–26-ra nyertek, de az ünneplés közepette bejelentették Elek távozását, aki 15 éven át irányította Ferencvárost. Két-két magyar bajnoki címet és KEK-et nyert, valamint három Magyar Kupát az együttessel, és az igazán nagyot szóló búcsú az lenne, ha meglepnék a mezőnyt és megnyernék a BL-t.

(MTI/Czeglédi Zsolt)

Rutinból nem lesz hiány, az idei évben több nagy csatát megjárt játékos szerepel a Ferencváros mezében. Kétszeres BL-győztes Dragana Cvijics a Buducsnoszt Podgoricával, míg Cirjenics-Kovacsics Anikó még a Győr játékosaként nyerte meg a sorozatot. Andrea Lekics öt egymást követő évben volt négyes döntő résztvevő a Vardar Szkopjével, de győzni még a Final 4 előtt, 2013-ban a Győrrel tudott. A balszélső, Hársfalvi Júlia is szerepelt már két döntőben, egyiket meg is nyerték a Győrrel. Ki kell emelni azonban Tomori Zsuzsannát, aki tavaly a Vipersszel nyerte meg a sorozatot az MVM Dome-ban, de korábban háromszor győzni tudott a Győrrel.

Ami a négy csapat közül egyértelműen a Ferencváros mellett szólhat, az a szurkolótábor. Az MVM Dome-ban rengeteg FTC-szurkoló foglal majd helyet és könnyen lehet, hogy szinte hazai légkört tudnak majd varázsolni.

Team Esbjerg

A dánok úgy érkeznek Budapestre, hogy kedden még a bajnoki döntő első mérkőzését játszották. Minden bizonnyal az Odense ellen 27–26-ra megnyert összecsapás, és az arra való felkészülés sokat kivett Henny Reistadékból, s kevesebb idejük maradt felkészülni az FTC ellen.

Az Esbjerg a B csoport harmadik helyén végzett, majd kettős győzelemmel ejtette ki a Brestet és CSM Bucurestit, hogy várhassa a Ferencváros elleni összecsapást. Az Esbjerg egy támadásra specializálódott csapat, amely 29,2 gólt szerez 50 támadásra lebontva, ami természetesen a legjobb a mezőnyben. A támadásaik motorja egyértelműen Reistad, aki meccsenként a második legtöbb gólt szerzi a BL-ben. Ráadásul kimondottan jó százalékkal teszi, 68,7-et tud felmutatni.

(EPA/ROBERT GHEMENT)

Három csapat edzőt vált a nyáron, de Jesper Jensennek lesz még egy éve a csapat kispadján, mert annak ellenére, hogy utódját is bejelentették, Tomas Axner 2024 nyarától veszi át a csapatot. Jensen így a következő évben még tökéletesítheti az Esbjerg védekezését és talán a jobb koncentrációra is rá tudja venni a csapatot, hiszen a mérkőzések utolsó 6 percében, 50 támadásra lebontva 38,9 gólt kapnak, ez pedig több a mezőnyben. Ha az FTC közel tud maradni a dán csapathoz, és döntetlen közeli eredményről, esetleg előnyből kezdheti az utolsó hat percet, hatalmas esély mutatkozhat, hogy bekerüljön a döntőbe.

Fontos tényező lehet?

A budapesti négyes döntő mérkőzésein az edzők egy-egy alkalommal felülvizsgáltathatják (challenge-elhetik) a játékvezetők ítéletét. Erre csak akkor van lehetőségük, ha az eset visszanézhető videóvisszajátszással és még maradt időkérésük, ugyanis egy sikertelenül kikért edzői óvás egy még kikérhető időkérésbe kerül. Ha az óvás sikeres, akkor természetesen az időkérés is a csapatnál marad.

A „challenge” lehívható egy gól ellenőrzésére, hogy bent volt-e a labda, vagy sem. Kétperces büntetések, kizárások és hibás cserék esetén is.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, négyes döntő:
június 3., szombat
15:15 – Győri Audi ETO KC–Vipers Kristiansand (norvég)
18:00 – FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg (dán)

június 4., vasárnap
15:15 – Bronzmérkőzés
18:00 – Döntő

Borítókép: Elek Gábor, Ambros Martín (Fotó: MTI)

További tartalmak