Musorujsag
Élő Eredmények

Tomori Zsuzsanna: Elek Gábor volt számomra az az edző, akiért meghalok bárhol, bármikor

Tomori Zsuzsanna: Elek Gábor volt számomra az az edző, akiért meghalok bárhol, bármikor

m4sport.hu
Tomori Zsuzsanna harmadik különböző csapatával jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe, de Elek Gábor az az edző, akiért tűzbe menne. Szucsánszki Zita egyik szeme sír, a másik pedig nevet: lezárult életének egy szakasza, de továbbra is szurkolni fog a Ferencvárosnak. A búcsúzó vezetőedző pedig a Vipers Kristiansand elleni döntő után elmondta, nem tud igazán boldog lenni.

„Nem tudok vesztes mérkőzés után igazán boldog lenni, most sem vagyok az – fogalmazott Elek Gábor, az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője, aki a Vipers Kristiansand elleni Bajnokok Ligája döntőben irányította utoljára a budapesti csapatot. – Azt már tegnap előre jeleztem, félek tőle, hogy a nagyon szép női korban levő játékosaim nehezebben fognak regenerálódni. Ez azért látszott is a második félidőn. Elkövettük azt a hibát, hogy borzasztó rosszul kezdtük el a mérkőzést, de mondhatom azt, mindkét félidőt. Másodszor már nem tudtunk felállni.”

Elek szerint jobban is szerepelhettek volna, de elmondta, most a Vipers a legerősebb csapat, azonban nagyon sokat hibáztak, az ellenfél pedig könnyű gólokat szerzett.

„Elkezdett fogyni az erőnk, jött a fáradtság. Borzasztóan dinamikusan jött a fáradtság, utána pedig a lelkünk is kezdett kicsit alább hagyni, ezt már nem bírtuk el. Ezt a Viperst egyféleképpen lehet megverni, top játékkal. Ez ma nem volt az” – mondta Elek.

Utolsó alkalommal állt az oldalvonal mellett, mint az FTC vezetőedzője, de úgy fogalmazott, „nem ezzel foglalkoztam ma, ezen majd a következő napokban kell átrágnom magam”.

Budapest, 2023. június 3. A ferencvárosi vezetőedző, Elek Gábor a kézilabda női Bajnokok Ligája elődöntőjében játszott FTC-Rail Cargo Hungaria – Team Esbjerg mérkőzésen a budapesti MVM Dome sportcsarnokban 2023. július 3-án. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Illyés Tibor

„Ez a hétvége a csapaté volt, és főleg a Zizié (Szucsánszki Zita – a szerk.), úgyhogy én nem venném el tőle a showt” – mondta Elek.

Szucsánszki Zita a mérkőzés után úgy fogalmazott, szomorú, mert ilyet nem fog többször átélni az életében.

„Az is csoda, hogy ez megadatott. Egyik szemem sír, a másik nevet, de most inkább a sírás felé vagyok – mondta a csapatkapitány. – Az életem e szakasza lezárult, de mindig Fradista maradok. Továbbra is szurkolni fogok a lányoknak és az egész klubnak. Nagyon sokat köszönhetek a Fradinak.”

Az irányító hozzátette, csukott szemmel aláírta volna, ha az év elején valaki azt mondja neki, döntőt fog játszani a szezon végén.

Tomori Zsuzsanna a harmadik csapatával játszott BL-döntőt, de az arany ezúttal nem jött össze.

„Egy-ketten csalódottak voltak, pedig a Fradival ez egy nagyon nagy siker – vélekedett Tomori. – Ami szombaton történt, az leírhatatlan. Megpróbáltunk mindent, de úgy érzem mind fizikálisan, mind mentálisan elfogytunk egy kicsit, szoknunk kell még ezt a légkört.”

„A túloldalon világsztárokkal teletűzdelt együttes állt, akik nagyon jó kapcsolatokkal rendelkeznek, érezték egymást és nagyon gyorsan játszottak. Összességében én egyáltalán nem vagyok szomorú, büszke vagyok a csapatra. Remélem egy-két éven belül sikerül aranyérmet szerezni” – bizakodott a védekező specialista, aki tavaly magasba emelhette a trófeát a Vipers játékosaként.

Tomori szót ejtett a búcsúzó vezetőedzőről, Elek Gáborról is: „Gáborral jó kapcsolatot ápolok, nehéz a búcsú. Zizi nélkül is furcsa lesz, nagyon sokat kaptam tőlük, szóval komoly hálával tartozom nekik. Elek Gábor volt számomra az az edző, akiért meghalok bárhol bármikor. Zita pedig egy biztos pont volt a játékban, ő mindig fel tudta emelni a csapatot.”

Klujber Katrin szerint az arcukon látható szomorúság mellett örülnek is az ezüstéremnek, hiszen hatalmas dolog, hogy idáig eljutottak.

Az ezüstérmes magyar csapat tagjai a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének fináléjában játszott FTC-Rail Cargo Hungaria – Vipers Kristiansand mérkőzés végén. (MTI/Illyés Tibor)

„Tegnap egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, ez ma nem sikerült. Azonban boldogok lehetünk, hogy itt lehetünk és megélhettünk minden pillanatot a hétvégén és köszönjük a szurkolóinknak, hogy ennyien itt voltak és buzdítottak bennünket – mondta a jobbátlövő. – Nem tudom szavakba önteni, elképesztő érzés itt lenni, ilyen hangulatban. Ez az egész hétvége és ennyi ember előtt játszani nagyon nagy élmény volt. Remélem, fogunk még négyes döntőben játszani.”

Klujber szerint többet hibáztak támadásban a Vipers ellen. Szétestek, nem ment a játék és a ziccereket sem tudták mind gólra váltani, amit az ellenfél kegyetlenül kihasznált.

„Hullámzó mérkőzés volt. Sajnálom, hogy a végén könnyen kihasználta a hibáinkat a Vipers” – mondta Klujber.

Kapcsolódó tartalom

Borítókép: MTI/Illyés Tibor

További tartalmak