Musorujsag
Élő Eredmények

Cupara lehúzta a rolót, egyenlített a Veszprém – a harmadik meccsen dől el a bajnoki cím sorsa

Cupara lehúzta a rolót, egyenlített a Veszprém – a harmadik meccsen dől el a bajnoki cím sorsa

m4sport.hu
Nem tudta megnyerni a bajnoki döntő második mérkőzését az OTP Bank-Pick Szeged a Telekom Veszprém otthonában, Momir Ilics csapata remek második félidei játékának köszönhetően 34–27-re győzött, így a harmadik mérkőzésen, Szegeden dől el, ki lesz a férfi kézilabda NB I. 2022-2023-as idényének bajnoka.

Rasmus Lauge Schmidt eladott labdájával indult a találkozó, majd egy hosszú támadás után szegedi találattal kezdődött a gólgyártás, amire a Veszprém egyből válaszolni tudott (1-1). Az első percek gólváltása után Borut Mackovsek két hibáját kihasználva kétgólos előnyre tett szert a Telekom Veszprém, majd Vladimir Cupara bravúrja és Dean Bombac kapufáját követően már 5-3 állt az eredményjelzőn. Juan Carlos Pastor időt kért.

A hetedik percben Ligetvári Patrik kapta a mérkőzés első kétperces kiállítását, esélyt kapott a Szeged a visszakapaszkodásra, Bodó Richárd érkezett a pályára, aki egyből góllal vétette észre magát (5-3), de a felzárkózás nem sikerült. A szegediek nem találták az ellenszert a veszprémiek támadójátékára, akik rendre gólt lőttek (8-6).

A 10. percig kellett várni az első szegedi védésre: Mikler Roland egyből két bravúrt is bemutatott, majd Mackovsek a balszélről szépített és egyre csökkentette csapata hátrányát (8-7).

Rosta Miklós kétpercre kiállt, a mérkőzésen továbbra is a hazaiak voltak 1-2 gólos előnyben, Ilics Zoran pedig remek gólt lőtt (12-10). Hosszan támadott a Szeged, de Imanol Garciandia próbálkozását előbb leblokkolták, majd az ismétlést Cupara kivédte. Lauge gólja után először vezetett hárommal a Veszprém (13-10), és 10 perccel a félidő vége előtt nem igazán tudott taktikailag változtatni a vendégcsapat, azonban Ilicsék sem tudták leszakítani a Tisza-partiakat.

Három perc alatt egyre zárkózott a Szeged, így Ilics időt kért: Mario Sostaric góljára Ilics Zoran még válaszolt, majd Alexander Blonz hetese és Bodó találata után 15-14 állt az eredményjelzőn. Az időkérés után Bjarki Mar Elísson értékesített egy Nedim Remili által kiharcolt büntetőt, de Bodó ismét mattolta Cuparát (16-15). Három perccel a félidő vége előtt, Andreas Nilsson kapufája után Bombac becselezte magát és kiegyenlített (16-16). A következő támadásnál Remili Garciandia kezébe passzolta a labdát, de a spanyol átlövő nem tudott túljárni Cupara eszén, így nem tudta visszavenni a vezetést a Szeged.

Elísson büntetőből büntetett, majd Mackovsek előtt nyílt szét a veszprémiek védekezése, és egy percen belül még Yehia El-Deraa is betalált, ami végül a félidő utolsó találata is lett, 18-17.

MTI/Vasvári Tamás

Több mint 5000 néző előtt kezdődött el a második félidő, szegedi hibával, majd Mikler védéssel. Aztán egy maratoni hosszúságú Tisza-parti támadás után megint megszerezte a labdát a Veszprém és Mikler újra hárított, de a vendégek nem tudtak egyenlíteni. Majdnem három perc telt el a fordulás után, amikor a magyar válogatott jobbátlövő, Ilics egy lerohanás után betalált (19-17).

Dragan Pechmalbecet kiállították a játékvezetők és egy büntetőt is megítéltek, amit a kapuba érkező Rodrigo Corrales védeni tudott. Jól zárt a szegediek védekezése, hosszan támadott emberhátrányban a Veszprém, de Lauge eladott labdájával ért véget a támadás, Sostaric góljával pedig szépítettek a vendégek (19-18).

Nem tudott újra kettővel vezetni a Veszprém, Ilics vezetőedző pedig szabálytalanságot reklamált Pechmalbec kihagyott ziccerénél, de kétpercet kapott a játékvezetőktől. Az adódó lehetőséggel azonban nem tudott élni a Szeged, Bodó addig patogtatta a labdát, kétszerindulás lett belőle.

Kapcsolódó tartalom

Emberhátrányban is betaláltak a hazaiak, de gyors gólt lőtt a Szeged (20-19). A második félidő első 10 perce sok technikai hibát hozott, de egy kicsit pontosabb volt a Veszprém. Elísson gólja után Cupara védett egy félpályáról eleresztett Bombac próbálkozást, majd Lauge átlövésből vette be Mikler kapuját, így már újra hárommal ment a Veszprém, amikor a szerb kapus ismét hárított. Bodó a durvaság határát súrolta, kétperces kiállítást kapott, a megítélt büntetőt pedig az izlandi válogatott balszélső, Elísson lőtte be. Először vezetett néggyel a Telekom Veszprém (23-19), ami egyben az eddigi legnagyobb előnye is volt a döntőben.

Cupara védései elbizonytalanították a szegedi lövőket, mindenképpen gólt kellett szerezniük, ráadásul emberhátrányban voltak. Rendkívül hosszan támadtak, a Veszrpém többször is megállította, megtörte a Szeged támadását, de Ligetvári odaütött Bombacnak. Az esetet videózták, nem adtak piros lapot, az átlövő megúszta kétperccel, de a Szeged nem tudta kihasználni a lehetőséget, Cupara egész pályás góljával pedig ötre nőtt a két csapat közti különbség (24-19).

Közel hat perc után szerzett újabb gólt Pastor csapata, Sostaric talált be, de Ilics Zoran is beköszönt (25-20). Szétesni látszott a Szeged, Bombac eladta a labdát, Elísson pedig ismét eredményes volt (26-20).

A második félidőben Cupara feljavuló teljesítménye elbizonytalanította a szegedet, nagyon sok technikai hibát követtek el, sorra adták el a labdákat, de 27-21-es állásnál Rosta fejbe találta a szerb kapust. A beállót akadályozták és Cupara fejét találta el, aki heves reklamálásba kezdett. Még meg is lökte a játékvezetőt, hogy nézze meg a labda nyomát a homlokán, de végül ő kapott kétpercet. A megítélt büntetőt Blonz értékesítette (27-22).

Kétpercnyi gólcsendet követően Elísson belőtt egy újabb hétméterest, majd gyors gólváltások után 29-24-ről kezdődött a bajnoki döntő második mérkőzésének utolsó két perce. Ilics Zoran remek mérkőzést játszott, Lauge légpassza után vette be Alilovic kapuját, ami már a 6. találata volt (30-24).

A mérkőzés utolsó perceiben már csak az volt a kérdés, mennyivel nyer majd a Veszrpém, ami a döntő lebonyolítása miatt azonban semmit sem befolyásol. A találkozó utolsó gólját Rosta Miklós szerezte, beállítva a 34–27-es végeredményt.

A két csapat eddig 189 alkalommal találkozott egymással, a mérleg 129 veszprémi és 53 szegedi győzelem, illetve hét döntetlen.

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés:
Telekom Veszprém – OTP Bank-Pick Szeged 34-27 (18-17)
lövések/gólok: 46/34, illetve 44/27
gólok hétméteresből: 6/6, illetve 6/5
kiállítások: 10, illetve 10 perc
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1-1.
A hazaiaktól Omar Jahja, a vendégek keretéből Bogdan Radivojevic, Sebastian Frimmel és Luka Stepancic hiányzott.

„Egymást érték a remek egyéni teljesítmények, jól működött ma minden, megyünk Szegedre és nyerni akarunk pénteken is. Mindig nyerni akarok és a bajnoki címnél nagyobb tét nincsen” – mondta a meccs után Momir Ilics az M4 Sportnak.

„Ma jobb volt a Veszprém, nem jól kézilabdáztunk. Az első félidőben volt esélyünk vezetni, a másodikban feljöhettünk volna döntetlenre, de kihagytuk ezeket a ziccereket. Meg kell próbálni úgy játszani, mint legutóbb és akkor megtudjuk nyerni a meccset, ezzel együtt pedig a párharcot” – vélekedett a mérkőzés után Pastor.

Cupara elmondta, még nem értek a feladat végére, pénteken nyerniük kell Szegeden. „Az egész szezonban voltak jobb és rosszabb pillanatok, most ez egy ilyen meccs volt, jól ment a játék, de még nem végeztünk. A szurkolóink voltak az X-faktor, nekünk vannak a legjobb drukkereink, a legjobb arénánk. Ilyen szurkolók előtt bármire képesek vagyunk és Szegeden is ott lesznek, mindegy, mennyien, de értük játszani az leírhatatlan érzés” – fogalmazott.

Elísson szintén azt hangsúlyozta az M4 Sportnak, hogy még nincs itt az ideje az ünneplésnek, egyelőre visszajönni sikerült csak a pénteki rossz meccs után, szeretnénk el is hozni a trófeát Szegedről. „Ez egy döntő. Sok adrenalin, magas intenzitás. Támadásban és védekezésben is jól kell teljesíteni, ez most jól sikerült. A második félidőben megmutattuk a javát, de mint mondtam, a feladatnak még nincs vége. Nem érdekelnek a spekulációk, nem számít, ki az esélyesebb, oda megyünk és nyerni akarunk.”

Az idei szezonban a bajnoki döntőt leszámítva eddig ötször találkozott egymással a Telekom Veszprém és az OTP Bank-Pick Szeged. Az NB I. alapszakaszában mindkét csapat nyerni tudott hazai pályán, a Magyar Kupa döntőjében Momir Ilicsék bizonyultak jobbnak, a Bajnokok Ligája párharcban pedig 18 góllal múlták felül Juan Carlos Pastorékat.

A bajnoki döntő első meccsén 31–25-re nyert a Szeged, Mikler Roland 12 védés mutatott be Alexander Blonz hét, Borut Mackovsek hat, Rosta Miklós öt góllal járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Rodrigo Corrales öt, Vladimir Cupara három védéssel zárt, a legeredményesebb pedig Rasmus Lauge Schmidt volt négy találattal.

További menetrend:
3. mérkőzés,
június 9., péntek:
OTP Bank-Pick Szeged – Telekom Veszprém 20.30 (M4 Sport)

A bajnoki döntő harmadik összecsapását élőben követheti az M4 Sporton és az m4sport.hu oldalon.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Tomori Zsuzsanna: Elek Gábor volt számomra az az edző, akiért meghalok bárhol, bármikor
Tomori Zsuzsanna harmadik különböző csapatával jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe, de Elek Gábor az az edző, akiért tűzbe menne. Szucsánszki Zita egyik szeme sír, a másik pedig nevet: lezárult életének egy szakasza, de továbbra is szurkolni fog a Ferencvárosnak. A búcsúzó vezetőedző pedig a Vipers Kristiansand elleni döntő után elmondta, nem tud igazán boldog lenni.
Kézilabda
Oftedal jövőre elhagyja a Győrt, a párizsi olimpia után pedig visszavonulhat
Stine Oftedal <a href="https://m4sport.hu/kezilabda/cikk/2023/05/22/stine-oftedal-epikus-lenne-az-ftc-ellen-gyozni-a-bl-dontoben" target="_blank" rel="noopener">azt már korábban elárulta, hogy 2024 nyarán lejáró szerződését nem szeretné meghosszabbítani a Győri Audo ETO KC-val</a>, most pedig norvég sajtóhírek szerint az is elképzelhető, hogy kontraktusa lejárta után befejezi pályafutását.
Kézilabda