Musorujsag
Élő Eredmények

„Azért dolgozunk, hogy fellocsolhassuk pezsgővel a Pick Arénát” – a Szeged 16 év után ünnepelne bajnoki címet hazai pályán

„Azért dolgozunk, hogy fellocsolhassuk pezsgővel a Pick Arénát” – a Szeged 16 év után ünnepelne bajnoki címet hazai pályán

m4sport.hu
Az első mérkőzésen a Szeged, a másodikon a Veszprém dominált hazai pályán a 2022/2023-as idény bajnoki döntőjében. Pénteken jön a mindent eldöntő harmadik összecsapás.

„Az első meccsen szinte végig az történt, amit szerettünk volna. Nagyon együtt volt a csapat, élesek voltunk, Mikler Roli pedig a védéseivel rengeteget segített a védekezésünknek és a támadásainknak is. Azzal a meccsel minden szegedi meg lehetett elégedve. Aztán a másodikon negyven percig meccsben voltunk, ám sajnos elkezdtünk idegeskedni, hibázni, ennek köszönhetően a Veszprém elhúzott, ami végzetesnek bizonyult. Más taktikával rukkoltak elő, változtattak, ez bejött nekik. Viszont van még egy meccs, minden erőnkkel készülünk a pénteki találkozóra, hazai pályán nem lehet más a cél, mint a bajnoki cím megszerzése”monda a szegediek csapatkapitánya, Bánhidi Bence.

(MTI/Bodnár Boglárka)

A szezon alapszakaszát 50 ponttal a Szeged nyerte, míg 49-cel a Veszprém a második helyen végzett, így került a pályaelőny Juan Carlos Pastorékhoz, ezért fejezhetik be a Pick Aténában a bajnoki finálét.

A két csapat eddig összesen 190 alkalommal találkozott egymással, 129 veszprémi siker mellett, 54-szer nyert a Szeged, 7-szer pedig döntetlennel zártak a csapatok.

Bánhidi szerint rengeteget számítanak az apró taktikai változtatások, amiknek hatása van a meccsre, azonban nem tartja döntő fontosságúnak: „általában az nyer, amelyik csapatnak jobban véd a kapusa, jobban zár a védelme, illetve ahol több extra teljesítmény kerül pályára. Ha ezek hiányoznak, akkor a kis meglepetések nem sokat érnek. A felkészülésünk fókuszában most is a védekezés szerepel, ezzel azért akadt gondunk Veszprémben”.

A korábbi évektől eltérő lebonyolítás miatt, pénteken a harmadik összecsapást rendezik a bajnoki döntőben. Az első mérkőzésen 31–25-re nyert a pályaválasztó Szeged, míg a másodikon a Veszprém diadalmaskodott 34–27-re.

Kapcsolódó tartalom

„Kemény találkozóra számítok. Itt fog eldőlni a magyar bajnoki cím sorsa. Próbálunk a csúcson maradni és remélhetőleg meg tudjuk nyerni a meccset. Nagyon jól kell védekeznünk, és a hétfőihez hasonló teljesítményre van szükségünk a kapuban is. Így tudjuk majd vinni a gyors lerohanásainkat és könnyű gólokat szerezhetünk. Úgy működik ez, mint egy lánc. Ha jók vagyunk védekezésben, könnyebb lesz a támadás”vélekedett a mindent eldöntő összecsapásról Bjarki Már Elísson, a Telekom Veszprém balszélsője.

Sorozatban harmadszor nyerné meg a bajnokságot a Tisza-parti csapat, de az eddig összesen megszerzett 5 trófeából hármat is Veszprémben emelhettek a magasba. A bakonyiak a legutóbbi 5 bajnoki címüket egyaránt Szegeden ünnepelhették, amit a hazaiak nagyon régen, 2007-ben tehettek meg legutóbb.

Kapcsolódó tartalom

„Fantasztikus lenne nyolcezer szegedi szurkoló előtt ünnepelni, és ettől csupán hatvan perc választ el minket, amikor is extrát kell nyújtania minden játékosnak. Remélem, hogy egy új korszak kezdődik, ami azt jelenti, hogy megtudjuk, milyen itthon ünnepelni. Azért dolgozunk, hogy fellocsolhassuk pezsgővel a PICK Arénát, illetve hogy együtt örülhessünk minél több szegedivel!” – mondta Bánhidi.

A 28 éves beálló hozzátette: „lekopogom, most jól vagyok, hála az égnek nincs semmi problémám. Rendben van az egészségem, testileg és lelkileg is készen állok a pénteki összecsapásra. Várom a meccset”.

A bajnoki döntő pénteki, mindent eldöntő harmadik összecsapását 20:30 perctől élőben követheti az M4 Sporton és az m4sport.hu oldalon.

További tartalmak