A Veszprém négy év után lett ismét bajnok a férfi kézilabda NB I-ben, miután péntek este 31-27-re győzött a címvédő Szeged otthonában a döntő harmadik mérkőzésén.
Kapcsolódó tartalom
A szegediek csapatkapitánya, Bánhidi Bence szerint ugyan rosszul kezdték a mérkőzést, de még az első félidőben fordítani tudtak, és a második játékrészt is szenzációsan kezdték, négy góllal vezettek, onnantól viszont jött egy rövidzárlat.
„A kezünkben volt a mérkőzés, ezt a Szeged veszítette el, nem ők nyerték meg. Kidobáltuk a lelátóra a labdákat, fegyelmezetlenek voltunk, megzavarodtunk az utolsó 20 percben pedig csak futottunk az eredmény után. Nagyon sajnálom, mert 40 percig a kezünkben volt a mérkőzés.”
Bánhidi a jövőről azt mondta, csapatkapitányként próbál pozitív maradni, meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy kihozza a jövő évből is a maximumot.
„A második félidőben se a támadásunk sem a védekezésünk nem volt jó. A Veszprém szép lassan jött vissza a meccsebe mi próbálkoztunk sok mindennel a támadásban, más védekezéssel de nem jött be semmi” – értékelt a találkozó után Carlos Pastor, a szegediek mester, akinek tíz év után ez volt a búcsúmeccse.
Elárulta, mindig is az volt a felfogása, hogy minden meccset megnyerjenek, az volt a cél a mai utolsó találkozón is. “Nagyon sajnálom, hogy úgy távozunk, hogy nem sikerült megnyerni az utolsó mérkőzést és a bajnokságot. Úgy gondolom, szép tíz év volt, sok barátot hagyok magam után, professzionálisan is jó volt ez a tíz év, örülök, hogy itt lehettem” – összegzett a spanyol szakember.
“Ez fantasztikus érzés mindenkinek, akiben veszprémi szív dobog. Négy év után ismét magyar bajnokok vagyunk, hat év után dupláztunk, ezek a gyerekek mindent megtettek ezért a sikerért. Tudtam, hogy képesek vagyunk erre ez nem volt kérdés, meg tudjuk nyerni ezt a meccset. Tudtuk, hogy minőségi és jó csapat az ellenfelünk, az első félidőben volt egy hatos menetelésük. az egész szezonunk olyan volt, mint ez a mai meccs, voltak hullámvölgyek és szép sikerek. ez egy nagyon jó szezon volt” – mondta Momir Ilic, a veszprémiek mestere.
A veszprémiek csapatkapitánya, a csapattól búcsúzó Rasmus Lauge elmondta, nagyon boldog, hogy így zárta a veszprémi pályafutását, fantasztikus dolog búcsúzni egy ilyen nagyszerű meccsen.
“Az első félidőben is jók voltunk, de sokat hibáztunk, sok felesleges kiállításunk volt. A második félidőben elkaptuk a ritmust és meg tudtuk fordítani a mérkőzést, megérdemelten lettünk bajnokok“.
“Elszalasztottuk a nagy lehetőségeinket, négy góllal is vezettünk, nyerni akartunk, a kezünkben volt a siker lehetősége, de nem tudtunk élni vele. Nem fókuszáltunk eléggé, túl könnyű gólokat kaptunk. Gratulálok a szegedi közönségnek, ezt a hangulatot soha nem fogom elfelejteni, és külön gratulálok természetesen a Veszprémnek is” – mondta Mirko Alilovic, a szegediek kapusa, aki korábban a Veszprémben is szerepelt.