Musorujsag
Élő Eredmények

Hatalmas küzdelem után Szegeden szerezte vissza a bajnoki címet a Veszprém

Hatalmas küzdelem után Szegeden szerezte vissza a bajnoki címet a Veszprém

m4sport.hu
Az első félidő eleje a veszprémieké, a második fele a hazaiaké volt. A második játékrész elején a vendégek állva hagyták a sok hibával játszó hazaiakat, és ez döntőnek bizonyult.

Eredmény, döntő, 3. mérkőzés:
OTP Bank-Pick Szeged – Telekom Veszprém 27-31 (14-12)
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharcot a Veszprém nyerte 2-1-re.

Összefoglaló:

Az első meccset egy hete 31-25-re nyerte meg hazai pályán az alapszakaszgyőztes Szeged, míg hétfőn Veszprémben szintén a házigazda diadalmaskodott, így a harmadik, mindent eldöntő meccsre maradt a döntés. A szegediek a hatodik – zsinórban harmadik – míg a veszprémiek huszonhetedik bajnoki címükért szálltak harcba.

Az első szegedi gólra az ötödik percig kellett várni, akkor viszont már 2-0-ra vezetett a Veszprém. A folytatásban sem tudott felzárkózni a támadásban sokat hibázó szegedi együttes, a 10. percben már néggyel ment (2-6) a vendégcsapat. A szegedi kapuban kezdő Mikler az első hét lövésből csak egyet tudott hárítani.

A 16. percben Ligetvári szerelése után ugyan videóztak a játékvezetők, de végül csak kétperces büntetés lett a Bombac elleni védekezés következménye. Másodpercekkel később Ilicet is leküldték, a címvédő pedig felzárkózott egy gólra (8-9), a 22. percben pedig a vezetést is átvette.

A hajrában Alilovic hétméterest majd ziccert védett, a veszprémiek rossz csere miatta emberhátrányba kerültek, Blonz pedig a hetesek után megszerezte első akciógólját, így a szünetre kétgólos szegedi vezetéssel mehettek a felek. Ha két részre bontanánk az első félidőt, a 9-5-ős veszprémi kezdést 9-3-as szegedi válasz követte.

A szegedi Rosta Miklós és Mikler Roland, valamint a veszprémi Mikita Vailupau a férfi kézilabda NB I döntőjének harmadik találkozóján játszott OTP Bank-Pick Szeged – Telekom Veszprém mérkõzésen.
MTI/Ujvári Sándor

A második játékrész egy hatalmas Bodó-bombával és egy Alilovic-védéssel indult, két perc alatt már négy volt a különbség, de a vendégek nem adták fel, a tizedik percre ismét egyenlő volt az állás.

18-18 után hosszú percekig gólképtelen volt mindkét csapat, majd a veszprémiek visszavették a vezetést és a támadásban több ziccert is elrontó szegediek hibáit kihasználva sikerült négy góllal ellépniük (20-24).

A hajrában ugyan mindent megpróbáltak a szegediek, de a veszprémi védelem remekelt, a kapu előtt pedig sokkal magabiztosabbak voltak. Így 2019 után szerezte meg ismét a bajnoki címet a Veszprém, ráadásul idén duplázni is tudtak, hiszen a Magyar Kupában is ők bizonyultak a legjobbnak.

Mikita Vajlupov kilenc, a távozó csapatkapitány Rasmus Lauge és Bjarki Már Elísson hat-hat góllal, Vladimir Cupara öt, Rodrigo Corrales két védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Alexander Blonz hat, Mario Sostaric öt, Imanol Garciandía négy gólt lőtt, Mirko Alilovic hat, Mikler Roland egy lövést védett.

A magyar bajnoki trófeát a búcsúzó Rasmus Lauge emelte magasba.

A mérkőzés után így nyilatkoztak a játékosok:

A legutóbbi tíz szezon győztese:
2012/13: MKB Veszprém KC
2013/14: MKB-MVM Veszprém KC
2014/15: MKB-MVM Veszprém KC
2015/16: MVM Veszprém KC
2016/17: Telekom Veszprém KC
2017/18: MOL-Pick Szeged
2018/19: Telekom Veszprém KC
2019/20: A koronavírus-járvány miatt nem avattak bajnokot.
2020/21: MOL-Pick Szeged
2021/22: Pick Szeged
2022/23: Telekom Veszprém

Borítókép: MTI/Ujvári Sándor

További tartalmak